A mélység és a víz vonzásában

Pilisszentivánon, szárazföldön, kávét kavarva a nappaliban. Titokban figyelem a lábát. Nem síkos, nem uszonyos. De mosolyogva tesz az asztalra egy aranyérmet. Legyőzte önmagát.

Korok Fatima hazalátogatott. Mert tavaly októberben költözött az egyiptomi Dahabba, hogy kipróbálja és megtanulja a szabadtüdős merülést, tanfolyamokat végezzen, és onnan oktatóként Ázsiába, Balira vagy Thaiföldre költözzön.

Tervei megvalósításának most a felénél tart, annyi „apró” módosítással, hogy míg tavaly tanulni ment az egyiptomi üdülőhelyre, most világbajnokként tér vissza. (Mire az olvasó kezébe veszi lapunkat, a fiatal lány már ismét az egyiptomi búvárparadicsomban van.)

– Budapesten születtem, s Taksonyban, majd Pilisszentivánon nőttem fel. Három hónaposan édesanyám babaúszásra járt velem, s hatévesen voltam az első szinkronúszótáboromban. Tizenhat éves koromig sportoltam. Ez így kimondva egy életrajzi mondat, amely tengernyi edzést jelentett. Mindezt az érettségire történő hivatkozással abbahagytam, s egy budapesti turisztikai vállalkozásnál kezdtem dolgozni.

Már minden mondata arról szól, hogy hogyan kallódott, majd végül hogyan talált önmagára. Tipikus lázadó tinédzser volt, belefutott az alkoholba és a cigarettába. Érettségi után egy ponttal lecsúszva az államilag támogatott képzésről, nem vették fel pszichológushallgatónak, ezért turisztikai projektmenedzserként dolgozott öt és fél évig.

Napi két doboz cigaretta, öt-hat kávé, éjszakai lakomák, majd százöt kilósan eltörte a bokáját. Letette a cigarettát, majd salsázással ledolgozott húsz kilót. Palackkal búvárkodott, idehaza megcsinálta az alapvető vizsgáit a Dorogi-tavon, és három évvel ezelőtt Spanyolországba utazott, hogy a palackos búvármerülést még jobban elsajátítsa.

Tenerifén ismerte meg a hosszú uszonnyal végzett szabadtüdős merülést, és rájött, hogy ez az ő világa.

– Vízi Hamupipőkeként ébredtem, és sellőlányként úszkáltam a mélyben. Éreztem, hogy ez az én terepem. Mallorcára költöztem, ahol egy szállodában gyermek-animátorként dolgoztam, s minden pénzemet a szabadtüdős merülésekre költöttem. Ekkorra már újra lefogytam hetvennégy kilósra.

Következett egy kis világcsavargás palackos búváros szempontok alapján, de már szabadtüdős merülésekkel is próbálkozott: Kubában, Belizén, Ecuadorban, Hondurasban, Mexikóban, Guatemalában. Hondurasban szabadtüdős merülőtanfolyamot végezve már 21 méter mélyre ereszkedett.

A spanyolországi szigeten, Tenerifén 2018. június 29-én elment egy reggelig tartó buliba, s másnaptól nem ivott, nem gyújtott rá. Attól a naptól új korszaka kezdődött. Nem volt sárga köves út előtte, hogy tudja, merre és miként kell mennie.

Leírt egy gondolatot a jövőjéről: „Szeretem önmagamat, a testemet, és szabadtüdős merülő magyar rekordtartó és szuper edző vagyok.” Tavaly októberben kiment Dahabba. Jógázással is próbálta megtalálni önmagát. Merülésben már átlépte a negyvenméteres pszichológiai mélységhatárt is.

Később 47, majd 57 méterre ereszkedett. Hamar magyar rekordtartó lett, ami belépő volt a világbajnokságra. Ahogy híre ment, hogy világbajnokságra készül, gyűjtés kezdődött a felkészülésére, nevezésére, a polgárőrség, a tűzoltóság, az önkormányzat, az ismerősök, barátok adakoztak öt eurótól 250 euróig, majd egy budapesti épületgépészeti társaság is mellé állt.

A határ a tenger feneke – ezzel a jelszóval készült.

– Úgy érezzük magunkat, mint a szuperhősök, amikor a csodálatosan gyönyörű, feszülős búvárruhában zuhanunk a mélységbe. És lent az egész egy mély meditációba megy át.

Idén októberben 50 országból 148 induló nevezett. Első magyar versenyzőként állhatott a dobogó felső fokára a szabadtüdős mélymerülő-világbajnokságon a Nizza melletti Villefranche-sur-Mer település Legendák öble nevű parti szakaszán. Egy lélegzetvétellel, kötél mentén 81 méterig merült, mindössze 2 perc 48 másodperc alatt.

Átszellemülve mondja: – A felhajtóerő egy bizonyos mélységben megváltozik. Ahogy nő a nyomás, csökken a térfogat. Húsz méteren már harmadakkora a tüdő, több fiziológiai csoda történik a szervezetben.

Amikor megszűnik a felhajtóerő, van egy szint, amely a tökéletes lebegésé, aztán ahogy az ember nehezebb lesz a víznél, elkezd a mélység felé zuhanni. Nincs olyan, hogy pont felértem. Önmagammal, a mentális helyzetemmel kell tisztában lennem.

Egy rúdugró, ha elszámolja magát, leveri a lécet, de itt a felfelé út eszméletvesztéssel járhat, az agy pedig elraktározza a rettenetes élményt. A világversenyen ez többekkel előfordult, voltak csúnya ájulások. Én nem nyerni akarok, hanem merülni, s nem megterhelő a merülés, mindig mosolygok.

Az édesanyja köszön be a nappaliba. Mennének a fülorvoshoz. Kérdem tőle, mit válaszol, ha azt kérdik, hogy mit csinál a lányod?

– Szabadtüdős merülő oktató, válaszolom, mire azt hiszik, ez egy szójáték. Először a Sportkórházba szerettem volna bejelenteni, de többször visszakérdeztek, s azt mondták, olyan sport, hogy „szabadtüdős mélymerülő búvár” náluk sportágként nincs beírva a rendszerbe...

Takár Yvette búvároktató, modell és ifjabb Lőrincz Ferenc merülésvezető és búvárfotós oktató szeptemberben CMAS búvárszervezet víz alatti fotós világbajnokságán járt, amelyen tizennégy éve nem szerepelt magyar modell és versenyző.

Főállású búvároktató 1997 óta. Egy budai olasz pékségben találkozom vele. Finom bőrből készült átmeneti cipő van a lábán...

Egymásnak adják a hírét a tanítványok, így telnek meg a tanfolyamai. Nem ritka, hogy valaki úgy kezdi, nálad végeztem tizenhét éve, s szeretném beíratni hozzád a gyermekemet.

A búvártanfolyama három részből áll: elméleti oktatásból, uszodai gyakorlatból, majd nyílt vízi tapasztalatszerzésből, bányatavitól akár a Maldív-szigetekig történő merülésig. Yvette Máltán dolgozott néhány éve búvároktatóként, ifjabb Lőrincz Ferenc pedig pont hozzájuk vitte egy csoport búvárfotós hallgatóját.

Yvette kísérte őket a tenger alatt, s a búvárfotós oktató egyszer megkérte őt modelljének. Így a képeiket beadták a nemzetközi versenyekre Máltán, Olaszországban és Japánban, és többnyire nyertek is velük. Ezen felbuzdulva a Magyar Búvárszövetség benevezte őket az idei spanyolországi, tenerifei világbajnokságra.

– Öt kategória volt. Nagy látószög, nagy látószögű felvétel modellel, halak és makrofotó, amikor egy centinél kisebb növényt vagy állatot kell lefényképezni. Úgy tudtuk, hogy az ötödik kategóriában a lepényhalat kell fényképezni.

Négy kategóriában a modellnek nincs helye a képen, ugyanakkor minden kategóriában palackos búvárként segítjük a fotós munkáját a víz alatt. Tanulmányoztam a lepényhalak világát, majd egy héttel előtte kiutaztunk, és Feri fotózta a lepényhalakat. Aztán a világbajnokság napja előtti esti vacsorán megrökönyödve hallottuk német asztaltársainktól, hogy az ötödik kategória nem a lepényhalak, hanem a rája fényképezése lesz.

Senki nem értesített minket a megváltozott kiírásról – meséli Yvette. Sorsolással dől el, hogy mely csapatok kikkel kerülnek egy csónakba és hol merülhetnek. Négy merüléssel szükséges megfényképezni az öt kategóriát.

– Mi a cél a „nagy látószög modellel” kategóriában? – Hogy extrém legyen. Akár palack nélkül estélyi ruhában is lehet. A felkészülés jegyében szerettünk

volna fényképet készíteni Budapesten a Tropicariumban a cápák között. Vörös színű gyertyát olvasztottam, s öntöttem bele egy vörösboros pohárba, és sárga estélyi ruhában merültem le.

És vártuk volna, hogy hátulról ússzon felém a cápa. Ám pont akkoriban érkezett néhány cápa az állományhoz, és még nem nyugodtak meg, így a tulajdonos nem engedett le. De a képet végül a Vörös-tengerben megcsináltuk. A szabadtüdős, estélyi ruhás felvétel a tengerben négy-öt méter mélyen volt.

Erre az alkalomra vettem tűsarkút, és ólomöv feszült a derekamon a ruha alatt. A világbajnokságon nem ezt az elképzelést dolgoztuk ki.

– Van értelme a víz alá kisminkelni magát? Azaz a csókálló rúzs tengerálló?

– Ó, hogyne! Ilyenkor ugyanúgy alapozó van rajtam, mint a hétköznapokon, kifestem a szememet, és használok szempillaspirált is. Már mindenből van vízálló, így azokat szereztem be. Csak azzal kellett foglalkoznom, hogy levegő legyen a tüdőmben, szépen álljon a ruha, és a hajam ne takarja el a szememet.

Három-négy percig bírom a víz alatt. Nyitott szemmel nézek a kamerába, hiszen a könnyünk is sós, így a tengervíz nem csípi a szemet. Magyarországon negyvenezer végzett búvár lehet, s nyolcezren merülnek aktív módon évi egy hét rendszerességgel. A felszínen mindenki, s minden ötödik búvár a víz alatt is készít fényképeket.

A kétévenkénti Búvárfotós Országos Bajnokságon mégis csak mintegy húszan pályáznak. A legnagyobb nemzetközi versenyen már 60-70 országból 8-9 ezer képet küldenek – avat be néhány arányszámba ifjabb Lőrincz Ferenc. Építészmérnök, egy kaposvári építésztársaság vezetője.

– A fotózás gyermekkori szerelem, és építészként építészeti fotográfiával is dolgozom. 2007-ben kezdtem merülni. Hamar rájöttem, hogy a víz alatti fényképezéshez tükörreflexes kamerákra, vakukra, világításra van szükség. Létezik képbeküldéses pályázat – mint a sajtófotó vagy az év természetfotósa –, de sok mindent befolyásol, hogy ki hová tud eljutni.

A Kaposvár melletti Gyékényesi-tónál ugyanis nem lehet orkát vagy cetet fényképezni. Az kotort bányató, amelyben 7-8 méter mélyen a harcsák és csukák mellett pihen egy Barkas, jó néhány fajansz vécécsésze vaskádakkal.

– A világbajnokságon azonban azonos feltételek mellett kapsz feladatot, s azonos körülmények között szükséges bizonyítanod. A merülés végén elveszik a kártyát, s a búvár mondja meg, melyik felvételt nevezi be. Nincs utómunkára lehetőség – mondja a szakmai kihívásokról. Az akciójelenet lenne a legjobb, amelyen az egyik hal megeszi a másikat.

Mint ahogyan a világ más fotómegmérettetésein a kigyulladó autó, a fejre állt motoros, a politikus szájából kieső fogsor az igazi esemény. Nehéz jót csinálni. Tavaly a magyar sajtófotón két első helyezést ért el.

Lefényképezett egy delfint zacskóval a fején (beleúszott és játszott vele), így nyert az idei sajtófotó természet és tudomány kategóriájában, és egy pillangóúszást víz alól fényképezve a sport kategóriában is eredményes lett. Yvette eddig 2600-at merült, a mérnök 800-on van túl.

A költséges tengervidéki búvárutak mellett az olaszországi Padovába az Y40-be járnak, amely 40 méter mély úszómedence, illetve Belgiumban a 33 méter mély Nemo33-ba. Erős a mezőny. Aki tenger mellett él, lehet, hogy életvitelszerűen búvárkodással foglalkozik, és mindennap merül.

Eltökélték, hogy két év múlva újra kijutnak a vb-re. Addig a búvárfotós nem tehet mást, ha úgy hozza a sodrás, belenéz és belefényképez egy muréna szájába. És lám, megtörtént!