Csípős gyógyító

Bizony, voltak idők, mikor más nemigen jutott, de legtöbbször azért akadt egy kis szalonna is a hagyma mellé, ami már komplett reggelinek (vacsorának) számított. Mert azt már a régiek is tudták, hogy a nyers hagyma segíti az emésztést. Azóta a tudomány számos más jótékony hatásáról is számot adott.

Mivel kevés kalóriát és sok értékes vegyületet (vitaminokat, ásványi sókat) tartalmaz, korunk ­ideális élelmiszerének is tekinthetjük. Baktériumölő hatása régről ismert, amelynek letéteményese a kéntartalmú allil-szulfid, ez adja a hagyma csípős ízét és illatát. Emellett enyhíti a megfázásos tüneteket, tisztítja a légutakat, gyógyítja a szervezetben fellépő gyulladást.

Serkenti az inzulintermelést, amivel jótékonyan hat az emésztésre, a legújabb kutatások szerint pedig a quercetin nevű ve­gyülete révén segít megelőzni az elhízást.

A vöröshagyma a krumpli és a paradicsom után a harmadik legnagyobb felületen termesztett zöldségféle a világon. Mi, magyarok 7-8 kilót eszünk meg évente, de sajnos nem termesztünk ehhez eleget, így jelentős behozatalra szorulunk.

Pedig adottságaink jók, hiszen a legváltozatosabb hazai talaj- és klímaviszonyok között is sikeresen termeszthető (csak a nagyon kötött és pangóvizes talaj kivétel). Vízigénye is átlagos. Ma legáltalánosabb a mag helybe vetése, azaz az egyéves termesztés.

Elterjedt a dughagymás módszer is, melynek során az előző évben termesztett, hőkezelt dughagymát ültetjük ki. (A hőkezelés akadályozza meg, hogy a hagyma – a második évében – magszárat fejlesszen.) Jó tudni, hogy a kisebb méretű és tápanyagtartalmú dughagymák kevésbé hajlamosak a magszárképződésre és a megfázásra.

A dughagymás vöröshagyma termése több szárazanyagot tartalmaz, mint az egyéves termesztésűé, jobban tárolható, de kisebb méretű. Fontos, hogy frissen trágyázott földbe ne vessük, ne duggassuk a hagymát, mert nagyobbra nő ugyan, de nem érik be jól, s így a tárolhatósága is csökken.

Fajtatípusok Legegyszerűbben szín szerint jellemezhetjük a vöröshagymát. A sárgásbarna külső buroklevelű fajták többnyire csípős ízű, kiváló fűszerek, de akadnak köztük édesek is, amelyek nyersen úgy fogyaszthatók, mint az alma. A lila buroklevelűek enyhén csípősek, édeskések, nyers fogyasztásra, salátákba valók. A kevésbé elterjedt fehér buroklevelűek szintén csípősek, a választékot színesítik.