„Nem a királynak volt koronája, hanem a koronának volt királya.”

– Nem vettek fel a jogi egyetemre, így lett egy jó ékszerésze az országnak – mondja Woth Imre koronaőr nevetve Budapesten, a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet közelében, egy büfében. A munkahelyétől sétáltunk ide, egy kisebb szériagyártásra tervezett esküvői gyűrűn dolgozik éppen. Megmutatott sok mindent, a 3D-s tervezéstől a vízhűtéses csiszológéppel történő készre munkálás finom mozzanataiig is.

– A Paulay Ede utcában laktam, teli volt a ház iparosokkal, akik közül legtöbben az ékszeriparban dolgoztak. Velünk szemben Lili néni élt, galvanizáló kisiparos, aki azt mondta édesanyáméknak, hogy néhány testvéremmel együtt bevisz minket a szakmába. Így kerültem én is ajánlókkal, szakmai támogatókkal a Fővárosi Óra-ékszeripari Vállalathoz ötvöstanulónak. A hozottarany-műhelyben kezdtem ékszerészként.

– Hogyan lett koronaőr?

– Kollégám volt Csomor Lajos, Ludvig Rezső, Lantos Béla és Poór Magdolna. A sok hivatalos szakmai testület mellett 1983-ban ők vizsgálták meg a Szent Koronát aranyműves szemmel. Minél több szakmai vitát szerettek volna eldönteni a korona keletkezésének körülményeivel kapcsolatban, ezért előre megtervezték, hogy a szűk időkeretben hogyan tudják úgy tanulmányozni, hogy egymást ne zavarják, és egy papírmaketten gyakoroltak.

És én hol voltam akkor? Sajnos bevittek katonának, és azon bosszankodtam, hogy akár én is részt vehettem volna a korona tanulmányozásában.

A férfi elbeszéléséből kiderül, mindenütt ott volt, ahol a Szent Koronáról volt szó. Egyszer egy ismerőse ezt mondta: mutatok neked egy csoda dolgot, gyere el este a Fáklya Klubba.

– Odavitt egy nagyon markáns arcú, szikár emberhez azzal, hogy bemutatom neked Vitéz Józsi bácsit, a koronaőrt. És akkor találkoztam a történelemmel. Háromgyermekes apaként szájtátva álltam, megszólalni sem tudtam. Rá két évre csörgött este az otthoni telefon, még bosszankodtam is, hogy már késő van. Vitéz József volt az, rögtön a lényegre térve: most az egyszer megkérdezlek, leszel-e velem koronaőr? Rávágtam, hogy igen, leszek.

Így lett 1995-től, miután a Szent Koronáról és őrzéséről megtanult sok mindent, Woth Imre koronaőr.

A Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a XI–XIII. században a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, a királyi koronázó- és temetkezőtemplomban, a vegyesházi királyok idején egy darabig Visegrádon őrizték, majd a koronának a Habsburg Albert idején (1439-ben) történt elrablása óta felmerült az igény a magyar uralkodói szuverenitás legfőbb jelképének biztonságosabb őrzésére. Végleges megoldást II. Mátyás király (1608–1619) hozott, miután törvényben garantálva külön fegyveres őrséget rendelt a korona mellé. A korona őrzési helye a pozsonyi vár lett, a két nemesi koronaőrt a király által jelölt 2-2 katolikus és protestáns főúr közül az Országgyűlés választotta. A második világháború végével a koronaőri tisztség is megszűnt. Vitéz József koronaőr főhadnagy – a Szent Korona menekítésében 1944 végén, 1945 tavaszán részt vevő koronaőr törzsőrmester – a rendszerváltás után határozta el, hogy hosszú évtizedek után feléleszti a koronaőrséget. Így a magyar királyi Koronaőrség még élő tagjaival együtt hozta létre 1991 szeptemberében a Magyar Koronaőrök Egyesületét, mely a magyar koronaőrség történelmi és katonai hagyományainak őrzésére, ápolására szerveződött.

Az öreg koronaőrök 1990-ben levelet írtak a hadsereg legfőbb vezetőjének, Göncz Árpádnak a honvéd koronaőrség felállításával kapcsolatosan. Kaptak is egy választ, amit sose tettek ki a kirakatba. Volt, aki azt mondta: „kisnyilasokkal nem állunk szóba”, vagy azt, hogy „köztársaságban nem lehet a Szent Korona jelentőségét erősíteni”.

A megalakulás első tíz évét köve­tően Woth Imre 2001-től az egyesület vezetője és a koronaőrség parancsnoka lett. Akkor már azt tapasztalta, hogy az egyesületnek rengeteg presztízstagja van, akik Dél-Amerikában, Kanadában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Új-Zélandon élnek, ezért az üléseik nem határozatképesek.

Akinek itt dolga van, legyen ott, amikor kell – vélekedett. A hatvannyolcból 26 tag maradt, s létrehozták a „pártoló tag” rendszert, amelyben erkölcsileg, anyagilag és lehetőséggel segíthették őket. A rendes tag vagy koronaőr, vagy annak leszármazottja.

– Eleinte évente két-három rendezvényünk volt, később már az augusztus 20-i Szent Jobb-körmeneten, a tisztavatásokon is szerepet kaptunk. A Haza üzenete programunk keretében, a Felvidékre, Erdélybe, s évente két alkalommal Nyugatra is ellátogatunk, s visszük magunkkal a Szent Korona másolatát. Díszegyenruhában, a Szent Korona másolatával kistelepülések isko­láiba is gyakran látogatunk. Pár éve Jászberényben három telt házas előadásunk volt, az alsósoknak, felső tagozatos iskolásoknak, majd a város lakosságának.

– Az egyesület aktív szerepet vállalt a Honvéd Koronaőrség létrehozásáért folytatott munkálatokban, így 2011. május 30-án átadták a korona őrzését a honvédségnek. Jó szívvel tették ezt?

– Természetesen. Vitéz Józsi bácsi legfőbb céljai a következők voltak. A Szent Korona Nemzeti Múzeumból való kimozdítása. A Honvéd Koronaőrség újbóli felállítása. És a Szent Jobbot szállítani képes vasúti Aranykocsi újbóli megépítése. Mindhárom teljesült.

Ma Magyarországon tizenhat hagyományőrző koronaőr van: a civil foglalkozásokat nézve három ékszerész, könyvtáros, pszichológus, rendőrtiszt, gyermekotthoni nevelő, lakatos és személyszállító kisiparos, taxis is. A legutóbbi Nagy László koronaőr, a koronaőrség kultuszának talán legnagyobb kutatója. A felesége, korántsem mellesleg, Vitéz Józsi bácsi lányunokája. A „kisgazda diszkóban” ismerkedtek meg, ahová László egy nyári tábort lekésve ment be, Andi pedig az érettségit követő buliját tartotta ott.

– Idővel nagypapával találkozva egy igen katonás emberrel találtam szemközt magamat, aki jól megnézett magának. Sokszor találkoztunk, láttam, hogy külön kis szobája van, ahol rendezgeti a koronaőrséggel kapcsolatos relikviáit, a párja, Manci néni pedig kezelte a díszőrségi ruhákat.

Kiderül, hogy Vitéz Józsi bácsit a koronaőri ténykedése miatt meghurcolták. A hajógyárban dolgozott a festéküzemben, majd a MÁV-nál sorompóemelő lett. A nyugdíjaséveire is megtalálta az elfoglaltságát, már 1989 előtt is próbálkozott a koronaőrség felállításával, aztán jött a várva várt rendszerváltás.

– A papa fölkelt reggel, megreggelizett, „Szia, Mancikám, csinálj egy tízórait is!„ felszólítással elment a vasútállomásra, föltrappolt a vonatra, s az ügy érdekében házalt – mondja az unokája, majd folytatja: – Nagyapa, ha kidobták az ajtón, visszament a másikon! A koronaőröket összeszedte az ország minden részéről, s létrehozta a „gyanús” egyesületét. Aztán elment az egyenruhák posztójáért Ausztriába. A kócsagtollakat is onnét kaptuk egy operából, mert kiderült, hogy védett madarak tollát nem lehet kellékként felhasználni – ezért leselejtezték.

Nagy László veszi át a szót.

– 1993-ban Bécsben tartott előadást a koronaőrségről, s akkor kimentem vele. Attól fogva kezdtem érdeklődni, ám fuvarozással, költöztetéssel foglalkozva kevés időm volt. Mikor Józsi bácsi 2001-ben meghalt, az öröksége részeként egy dobozban az Aranyvonatról készült képet találtam. Ez is nagy lökést adott nekem, beléptem a koronaőrségbe, relikviákat gyűjtögettem, és a világhálón kutattam.

– Számos koronaőrt érheti vád a család részéről a sok elfoglaltság miatt. Itt erről szó sem lehet – kacsintok, miközben a lefőtt kávét elém teszi a feleség.

– Mindkettőnknek megvan az elfoglaltsága. Neki a hagyományőrző koronaőrség és az Aranyvonat, így volt, hogy este 11-kor még a kiállításokhoz készítettünk dolgokat „gyere, husi, gyorsan fel kell még plakátolni” felhívással, én viszont a sportpályafutásomat nem hagytam abba, és az NB I/B-ben szereplés után a mai napig a Budapest-bajnokságban kézilabdázom – mondja Andrea.

Természetesen Nagy Lászlónak is külön házrésze van, ahol a gyűjteményét tárolja. Az USA-ból, Kanadából is kapott régi fényképeket a páncélteremről, ahol egy kis ablakon kukucskálva „szellőztették a koronát”. „A koronaőrök felváltó és reggeli jelentése 1933. augusztus hónap 30-án”, olvasom egy vaskos könyvben. A falon sok fénykép ábrázol egy gyönyörű vasúti kocsit.

– Miért fontos az Aranyvonat?

– A magyar közbeszédben jelenleg az Aranyvonatot azzal a szerelvénnyel azonosítják, amellyel a magyar aranykészletet vitték el az országból, ezért gyakran inkább Aranykocsinak hívjuk. Szent István halálának 900. évfordulóján, 1938-ban országjárásra indult a Szent Jobb az ünnepi alkalomra készített ereklyeszállító vonat segítségével. Az Aranykocsi nagyon fontos a koronaőrök életében, 1938-at követően a szerelvénnyel utazva és őrt állva akkor vált a nagy tömegek előtt ismertté a tevékenységük.

Elmondásából kiderül, hogy a Szent Jobbot szállító szerelvény 1938. május 31-én kezdte meg első útját, majd 1941-ben és 1942-ben a visszacsatolt területek fontosabb nagyvárosait is érintette. Az eltűnt, vélhe­tően megsemmisült szerelvény rekonstrukciójának ötlete az 1945-ben elbocsátott koronaőröktől származik. Egyesületük évtizedig kereste a támogatókat, mire ügyüket 2010 után végül felkarolta a kormány.

Az 1938-ban elkészült, a Szent Jobbot szállító Arany­kocsinak az eredetivel azonos újjáépítésére egy szellemi műhelyt hoztak létre a Magyar Koronaőrök Egyesülete, a MÁV História Bizottság, a Vasúttörténeti Park, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány a Magyar Nemzeti Múzeum és a Szent István-bazilika képviselőiből. A rekonstruált kocsit augusztus végétől Budapesten, a Vasúttörténeti Parkban bárki megtekintheti.

Nagy László már megszemlélte: „Aki meglátja, leesik az álla. Egyszerűen világszenzáció!”

– A Szent Korona nemesfém másolatát viszik a rendezvényekre. Hol őrzik?

– Mikor hol. Volt, hogy nálunk, itt tároltuk a ládájában a nappaliban. Éjszaka minden neszre figyeltem, nehogy baja legyen Őfelségének… Mindenek fölött álló, hiszen nem a királynak volt koronája, hanem a koronának volt királya, és 1945-ig minden ítéletet a Szent Korona nevében hoztak. Ezért hívjuk mi koronaőrök Őfelségének. Megadjuk a tiszteletet neki.

Nagy László a munkája során a taxiban már többször tartott előadást az utasainak, amikor a Várban kocsikáztak. Itt volt a Váralja utcában a koronaőr-laktanya, mesélte utasainak.

– Oh, a koronaőrség! A legfontosabb! Próbatétel az aláöltözettel együtt tizenöt kilós ruhában, a hosszú közszemle idején mozdulatlanul tartani az alabárdot, majd könnyedén őrséget váltani! Amikor a mellénk sodródó kisgyerek azt mondja: „Apa, ez a bácsi szobor.” Na, akkor végezzük jól a munkánkat!