Pofátlan(TAN)ítás sorozatban

Kezdjük a sort a videomegosztó portálokon látható közlekedési balesetek igencsak bő tárházának elemzésével. Nem annyira a borzongtatás a cél, sokkal inkább a baleseti szituációk kielemzését kínálják (amihez az is hozzátartozik, hogy a képsorok sosem az esetleges áldozatokra összpontosítanak).

Szinte nincs olyan – eleinte semmiségnek tűnő vagy éppen súlyos – szabálytalanság, amit ne lelhetnénk fel valamelyik válogatásban, melyek közös tanulsága: télen-nyáron, városban-országúton, kiskocsival-behemóttal, kétkerekűvel, gyalogosan közlekedve egyként megeshet a baj. Jómagam e videók megtekintését és kiértékelését – a jogosítvány megszerzéséhez vezető út fontos részeként – ajánlom a felkészítést végző oktatók figyelmébe.

A seregnyi meggondolatlan mozdulat, döntés, cselekedet látványa és következménye bizonyára sokakat elriaszt majd a hasonló hibák elkövetésétől.

Az összevágott videók tartalma a számtalan kocsiba beszerelt kamerák sokórányi felvételeiből származik. Nem csupán a szabálytalanságok dühítő képkockáit vehetjük szemügyre, hanem például az út- és látási viszonyok semmibevételének szomorú következményeit is.

A semmiből előtörő-repülő járművek tehetetlen sodródását, a roncsok szomorú landolását, amikor a vezető tehetsége, rutinja már mit sem ér. S a saját kamerák a csattanást, a pörgést, a bukfencet, végül a darabokra repedő szélvédő látványát szintén meg­örökítik.

Térjünk át a címben szereplő furcsa fogalomra: pofátlan(TAN)ítás. A rendőrség a honlapján tizenhárom összeállításban tette közzé video­so­ro­zatát, melyek anyagát jelöletlen – tehát nem matricás, fényhidas – kocsikba (újabban motorkerékpárokra is) telepített, egyik járműből a másikba könnyen áthelyezhető képfelvevőkkel rögzítették.

A szúrópróbaszerűen készült bizonyítékok birtokában aztán intézkedhettek a meglepett szabálytalankodókkal szemben. (Megjegyzem, már az 1995-ben megjelent cikkemben felvetettem, hogy a hatóság ne csak a szokásos rendőrautóval, fix traffipaxok segítségével vadásszon a szabályokra fittyet hányókra, hanem „civil” kocsikból is.)

A „lebukottaknak” nem érdemes tagadniuk, hiszen a helyszínen visszanézhető képsorok magukért beszélnek. Így aztán az érintettek szinte teljes számban elismerték a szabálytalanságot. A rendőrség azt kéri, hogy senki se szóban, se kiszorítósdival ne vegye fel a harcot a szabálytalankodókkal, bízza a regulázást az arra hivatottakra, akiknek az eszköztára mind inkább alkalmas az ebbéli feladatuknak megfelelésre.

Az internetes videofelvételekhez fűzött olvasói megjegyzések igen tanulságosak. Többek szerint a szabálytalankodók személyiségi jogai ne múlják felül a közlekedőtársak testi és a járműveik épségéhez való jogosultságát. Tehát nem kéne kitakarni a rendszámot, s legyen megtudható a vétkes vezető neve(?), ugyanis közterületen nem magánügy, amit bárki is elkövet.

Másik felvetés, hogy belátható időn belül minden gépjárműben legyen kötelező tartozék a fedélzeti kamera, segítve a hatóságok és a biztosítók munkáját.