Értékek megmentése, álmok megélése

„Amikor első munkanapomon, május 4-én pontban hét órakor kinyitottam az irodám ajtaját, egyszerre négyen álltak az ajtó előtt, megoldásra váró feladatokkal. Akkor már javában haladt a hűvösvölgyi állomás felújítása, amelynek koordinálásába gyorsan be kellett kapcsolódnom. Számos dolgot a munkatársaimmal közösen készítettünk el, naponta többször váltottam a nyakkendőt munkásruhára és vissza, az éppen aktuális feladatnak megfelelően.

Amire mégis különösen büszke vagyok, az az Otthonépületet övező park, mert ezt nem az itt dolgozó felnőttek, hanem az ifivezetők varázsolták csodálatos sziklakertté, kevés pénzből alkottak szépet. Ehhez nem kellett követniük semmilyen utasítást, csak segítségül hívni a képzeletüket. Szerettük volna jobban bevonni a felújításba a fiatalokat, hiszen amit a saját kezükkel építenek, az örökké az övék marad.

Ha visszajönnek 5-10 év múlva, a gyerekeiknek, párjuknak elmondhatják: van közöm hozzá, azt a váltót én festettem le, a bokrokat én ültettem. Amikor idekerültem vezetőként, aggódtam, vajon elmúlt-e a világból az a fajta önkéntesség, amit gyermekvasutasként annak idején éppen itt éltem meg először. De azt tapasztaltam, hogy igenis működik, a gyerekek szívesen segítenek önszántukból ma is.”

Besztercán Kornél 12 évig dolgozott mozdonyvezetőként, jellemzően a Budapest–Vác vonalon mozgott.

„A jó és a rossz is hozzátartozik ehhez a munkához. Nehéz éjszaka dolgozni vagy hajnal háromkor kelni, de egyben ettől is szép. Amikor fiatal voltam, nem diszkóba jártam, hanem reggel az első vonattal hazavittem azokat, akik egész éjjel szórakoztak.

Nekem sem maradtak ki persze ezek az élmények, csak jóval korlátozottabbak voltak. A legfőbb feladatom az volt, hogy a rám bízott értékre gondosan vigyázzak, utasainkat biztonságban juttassam el céljukhoz, az ezzel járó felelősség jó érzéssel töltött el. Teljesítettem az álmomat, az utolsó napig nagyon jól éreztem magam benne.

Ha egyszer visszamegyek mozdonyvezetőnek, nem fogom lefokozásnak érezni. Viszont új lehetőségem nyílt ezzel a megtisztelő feladattal, sokan azt szerették volna, hogy egykori gyermekvasutas legyen az intézmény élén. Nekem ráadásul szinte folyamatos volt a kapcsolatom a gyermekvasúttal. 1998-ban lettem pajtás, utána 2002–2004-ig ifjúsági vezető, 2008-tól másodállású mozdonyvezető. Havonta egy-két alkalommal jöttem föl vezetni.”

A gyermekvasúton a fegyelemnek olyan kultúrája van, ami kevés helyen tapasztalható. Alap a jó tanulmányi eredmény – ettől függ, felvételt nyernek-e a gyermekek. Ez azért fontos, mert iskolaidőben 15 naponként kimaradnak egy tanítási napra – pótolni tudni kell! A gyerekek soha nem dolgoznak egyedül, a háttérben felnőttek felügyelik a munkájukat.

„Mi, amikor gyermekek voltunk, elhittük, hogy amit csinálunk, azt önállóan csináljuk. Ahogy szép lassan felnőttünk, rájöttünk, hogy ámbár önállóan dolgoztunk, mindig ott állt valaki a háttérben, aki hallgatta a telefont, aki ellenőrizte a naplót, aki figyelt ránk. Egy 10–14 éves gyerek alapszinten már el tudja itt látni azokat a feladatokat, amiket egy felnőtt vasutas. Nálunk egyetlen felnőtt dolgozónak sem szabad ténykednie a gyerekek helyett. Kivéve a mozdonyt. Oda nem ülhetnek fel a pajtások.”

Jelenleg 587 gyermekvasutassal működik a Széchenyi-hegy–Hűvösvölgy között közlekedő vonal. Mi történik az érdeklődő 14 és 20 év közötti pajtásokkal? E korosztály megtartásában ugyanis űr támad. Miközben felnőnek, a fiatalok nagy részét elszipkázza másik cég, más elfoglaltság. 14 éves koruk után csak azok maradnak, akik ifjúságivezető-képzésen vesznek részt. Azokat a fiatal felnőtteket veszik fel ifivezetőnek, akik megbízhatóságuknál fogva a legrátermettebbek erre a feladatra.

„Azokkal, akik vasutasként képzelik el a jövőjüket, vasúttársasági szinten nem szabad elveszítenünk a kapcsolatot, a felnövő pajtások vasút iránti érdeklődésének fenntartása még számos feladatot állít elénk.”

Manapság kevés lehetőség adódik gyereknek és felnőttnek megtapasztalni azt a fajta vonatozást, amilyet egy füstölgő gőzmozdony jelent. Legfeljebb, ha a nagyi mesélhet róla. A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton utazva azonban bárki részese lehet ennek az élménynek. Átélheti, milyen is volt a kályhába befűteni, milyen egy lehúzható ablakú vonaton utazni – és ámbár tilos, de mégis kilógatjuk a süvítő menetszélbe a fejünket. Besztercán Kornél, a gyermekvasút új vezetője ezt a hangulatot szeretné megosztani minél több utassal.

A járműparkjuk átlagéletkora 65 év. Ha egy férfiról lenne szó, most mehetne nyugdíjba.

„Amíg a MÁV-Start folyamatosan a járműpark életkorának fiatalítására törekszik – s nemcsak azért, mert olcsóbb az üzemeltetésük, hanem mert azt gondolják az utasok, az új a jó –, mi fordítva gondolkodunk. A gyermekvasútnak feladata az értékek megmentése.”

A remízben áll egy motorkocsi, melyet 1929-ben nemes feladatra szántak: a Lillafüredi Palotaszálló utasainak szállítására gyártották, majd átkerült a gyermekvasúthoz, a kezdetektől, azaz 72 éve itt dolgozik a lassan százesztendős járműmatuzsálem.

„A szerény lehetőségeink ellenére, amit lehet, az itt dolgozók a legnagyobb szeretettel kihoznak belőle, és soha nem a munkaidő végét nézik. Van egy másik mozdonyunk, az 47 évig állt. Az egyik munkatársam tízévnyi önkéntes munkája áll benne eddig, hogy ismét sínre tegyük. Szervezésének köszönhetően számos nagyvállalat támogatta őt nemes munkájában, éppen úgy, ahogy a lelkes önkéntes rajongók, akik munkaórák százait ölték bele, hogy a történelmi emlék ismét megelevenedjen.”

Az egyik legnagyobb becsben tartott gőzös az az 1942-ben gyártott mozdony, amelyet Lajos bácsi névre kereszteltek. A gyermekvasúton a vezető mindig is kultikus személynek számított, aki mindenki felett áll. Nem volt még példa arra, hogy Besztercán Kornélhoz hasonlóan fiatal személy vezesse. Lajos bácsi az intézmény egyik köztiszteletnek és szeretetnek örvendő vezetője volt – azzal, hogy mozdonyt neveztek el róla, az emlékét szeretnék ápolni.

„Munkássága alatt voltam én is gyermekvasutas, és később, amikor mozdonyvezetőként már itt dolgoztam másodállásban, ő még mindig a gyermekvasút élén állt. Én is nagyon szerettem, mindenkivel, felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt teljesen egyedi hangon tudott beszélni. Rendkívül karizmatikus személyiség volt.”

Hogy mit tart a sok terv és cél közül a legfontosabbnak Besztercán Kornél?

„Mivel egész gyermekkorom óta vasutas szerettem volna lenni, és reményeim szerint soha nem is kell felhagynom ezzel – a feleségem után számomra ez a második legnagyobb szerelem –, természetesen azt szeretném, hogy minél több gyermekvasutas legyen. De nem feltétlenül az a célunk, hogy vasutasokat képezzünk.Ha 10-15 év múlva találkozunk ezekkel a gyerekekkel, szeretnénk látni, hogy derék ember vált mindegyikből. Hogy ott, ahol vannak, sikereket érnek el, és jól érzik magukat a bőrükben. Ha boldogulnak, már több vagyunk, mint érték. Ha pedig a közlekedést, a vasutat választják hivatásul, az már a ráadás.”

Meglepődnénk, ha 20-30 év múlva az egyik gőzös oldalán ezt olvasnánk: Kornél bácsi?