Évadnyitók évad nélkül?

Rövid és szörnyű sors jutott a bibliai Salóménak vagy Szalóménak, nevének „békességes” je­­len­­tésével ellentétben. Romboló szenvedély, sötét erotika, vér és bosszú tapad személyéhez. A hét­fá­tyoltánc nem a csábítás művészete, hiszen tudjuk, Keresztelő Szent János fővétele a cél. A zsidó hercegnő, Heródiás lánya, Heródes Antipász nevelt lánya adott is bőven témát a művészeknek, akik megörökítették alakját festményeken, zenében, prózában és versben.

Richard Strauss Oscar Wilde színdarabját látva kapott ihletet, és 1905-ben elkészült a Salome című egyfelvonásos, már ízig-vérig mo­­dern operával, amelynek fogadtatása zajosra sikeredett, bemutatóit még évekig botrányok, betiltások kísérték.

Ária a neten

A Magyar Állami Operaház döntése értelmében október 17-ig az előadások többsége a vírushelyzetre való tekintettel elmarad. Az intézmény, a kialakult körülményekkel dacolva, nem hagyja operaélmény nélkül a közönséget: áriaestek, opera-keresztmetszetek és kamarakoncertek várják online az érdeklődőket a hétvégén elindult, Opera Maszkabál Program elnevezésű élő közvetítéssorozat keretében – a részletekért érdemes ellátogatni a honlapra!

Wilde és Strauss közös Saloméja tizenhat éves, mai kifejezéssel problémás gyereklány, de már megmutatja benne karmait a végzet asszonya. Nem tesz jót neki az erkölcstelen környezet, a benne vetélytársat látó anya, az érte nyálát csorgató mostohaapa.

Igazi érzelemre, törődésre, figyelemre vágyva ki mást nézett volna ki magának, ha nem a fertő ellen prédikáló, tiszta embert, a palota börtönében raboskodó prófétát?

A budapesti Operaház eredetileg a Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszusra időzítette a Salome premierjét. A kongresszust elhalasztották, ám az előadás elkészült Rátóti Zoltán rendezésében, és évadot nyitott az Erkelben.

Igazi kuriózumnak számított a szeptember 15-i be­­mutató, ugyanis Vörös Győző ókorkutató jordániai ásatásainak köszönhetően lehetővé vált a Heródes-palota rekonstruálása, és ennek megfelelően a mostani előadás látványos díszletei valóban az egykori legendás helyszínt idézhették meg a közönség és ország-világ színe előtt.

A különleges színpadképhez méltó módon hatásosan szép jelmezeket is láthattunk.

Az Operaház zenekarát Kocsár Balázs vezényelte. A címszerepet a fiatal török szoprán, Sera Gösch énekelte, néha erőtlenebben a kelleténél. Jürgen Sacher Heródes, Lu­kács Gyöngyi Heródiás és Szemerédy Károly Jochanaan szerepében nyújtott emlékezetes alakítást.

Görbe tükör a kritikának

Alexander Ekman világhírű kortárs svéd koreográfus Kaktuszok című balettjével nyitotta őszi évadját szeptember 11-én az Operaház Eiffel Műhelyháza a Nemzeti Balett művészeinek előadásában. Haydn, Beethoven és Schubert klasszikus zenéjére eltáncolt futurista koreográfiát láttunk, mintha különös falanszterjelenetek peregtek volna a szemünk előtt – a hatás hol meghökkentett, hol kíváncsivá tett, máskor lenyűgözött, elismerésre késztetett és gyakran megnevettetett. Elgondolkodtatott, miközben tánc és zene együtt abszurd hatást keltett a talányos értelmű és hangulatú hangalámondással. Igaz, ami igaz, nem kell mindennek megtalálni a magyarázatát vagy a jelentését. A művészet értelmét sem, elég, ha az alkotást befogadjuk minden izzasztó gondolkodás nélkül. Végtére ki mondhatja meg, mi a jó? Törődjünk hát bele, hogy mindenki mást lát a színpadon, és csak érezzünk rá, vegyük észre a lelkét kitáró művészt. Ilyen egyszerű az üzenet. És ezt gondolja Ekman a kritikáról.