Közös munka, ami élményt ad

Mindenki úgy csinálja, mintha a sajátja lenne, mondta Edit az asszonyoknak, amikor azt kérdezték tőle, hogyan főzzék be az őszibarackot és mit tegyenek a lecsóba. Itt kötelező magukkal hozni otthonról a praktikáikat is. Tény és való: teli a kamra szemrevaló befőttekkel és savanyúságokkal. Ebben a szezonban is nagyot alkottak a szentkirályi közmunkások, lesz mit felhasználniuk a helyi konyha szakácsainak.

A falusi emberek számára természetes, hogy az általuk megtermelt zöldségek és gyümölcsök egy részét elteszik télire. Ugyanezt valósítják meg „nagyban” a Start-program résztvevői is, akik az Édenkertnek becézett önkormányzati földbirtokon termő javakból készítenek finomságokat.

Agárdi Jánosné, Edit a Homokhátság Nonprofit Kft. adminisztrátori feladatait látja el, de munkája ennél sokkal szerteágazóbb. Mindenütt ott van, ahol dolgos kézre van szükség. Segít a lányoknak a lekvárfőzésben, s ha úgy adódik, zokszó nélkül beáll kapálni vagy paprikát szüretelni. Noha az irodai tennivalókat is el kell látnia, jobban szeret az emberek közt mozgolódni.

– Huszonnyolc évig voltam pénztáros a helyi takarékszövetkezetben – meséli magáról. – Amikor jött az átalakulás, úgy döntöttem, nem veszek részt benne, így 2016 decemberétől munkanélküli lettem. Aztán bekerültem a közmunkások közé, három hónap után pedig ide, az irodára. Időközben nyugdíjba mentem, de továbbra is bejárok dolgozni. Mindig emberek közt voltam, képtelen lennék otthon üldögélni. Nagyon jó kis csapat jött össze, szeretek velük lenni. Jó érzés tudni, hogy szükség van rám.

Miközben fotók készülnek az előkészítő helyiségben, az asszonyokat mindennapi munkájukról kérdezem. Nem túl bőbeszédűek, ami érthető is, még kikotyognák a fortélyaikat. Szerintük sokat jelent, hogyan rakják az üvegbe a gyümölcsöt, mert egy szépen elrendezett befőtt szemet gyönyörködtető látvány. Előszeretettel hangsúlyozzák: amit feldolgoznak, arról pontosan tudják, hogy hol termett, mennyit bíbelődtek vele és milyen minőségű.

Egyszerre mondják: „És nem használunk tartósítószert!” Nekik sem mindegy, mi kerül ki a kezük közül, mivel ők is az általuk megtermelt alapanyagokból készülő ebédet kapják a községi konyháról.

– Idén a csepegtetőrendszernek köszönhetően szinte mindenből bőséges volt a termés – újságolja Agárdiné. – Ha ennél több lenne, ahhoz már kevésnek bizonyulna a kilencfős csapatunk. A betakarítást, az előkészítést és a feldolgozást a napi hozamhoz szoktuk igazítani, a többletet pedig a pincében tároljuk. A nyári vakáció alatt a konyhai dolgozók is segítettek a befőzésben.

Szentkirályon hivatalosan 2014-ben indult a Start-munkaprogram, amelynek előzménye az előző év februárjára nyúlik vissza. Ekkor kezdte tanyagondnoki szolgálatát Kovácsné Lázár Ilona, akit mindenki csak Linának szólít. Egyik megvalósítandó céljának tűzte ki a helyben megtermelt növényi és állati eredetű javak, idénynek megfelelő zöldség- és gyümölcsfélék felvásárlásának megszervezését, majd azok felhasználását a közétkeztetésben.

Mivel korábban 11 évig a helyi termelőszövetkezet agronómusa volt, úgy ismeri a külterületen élők helyzetét, mint a tenyerét. Az elnéptelenedő tanyákat mára felverte a gaz, nyomuk sincs a kerteknek, elvadultak a gyümölcsösök, pedig tudomásul kell(ene) venni, hogy nincs más út, mint az önellátó gazdálkodás folytatása, mert már így is a szupermarketekben veszik meg az emberek a primőrt, mintsem maguk termelnék.

– Kezdetben volt némi értetlenkedés az ötletemmel szemben. Kényelmesebb ugyanis levenni a konyha raktárának polcáról a sűrített paradicsomot, mint saját kezűleg megtermelni és előállítani. Az élelmezésvezetőtől kapott adatok birtokában elvégeztem a közétkeztetésben igényelt alapanyagok felmérését, majd egyenként végigjártam a szentkirályi családi gazdálkodókat, őstermelőket, akiktől ma már csak azokat a terményeket (főleg gyümölcsöt, tejet, tojást) vesszük meg, amit a közmunkásokkal nem tudunk megtermelni.

A helyi termékek felhasználásának és elfogyasztásának környezet- és természetvédelmi vetülete is van, illetve az olcsóbban beszerezhető, jó minőségű, kiváló beltartalmi értékű zöldség- és gyümölcsféléknek kiemelt szerep jut a közétkeztetésben – magyarázza Lina, majd hozzáteszi, hogy 2018-ban átadta a projekt irányítását másnak, tanyagondnoki misszióját viszont azóta is folytatja.

Közmunkából a piacra

A közfoglalkoztatás, más néven közmunkaprogram, illetve közmunka speciális munkaviszony, amely azt próbálja elősegíteni, hogy a munkaerőpiacról valamilyen okból kiszorult álláskeresők sikeresen be-, illetve visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. A köz­foglalkoztatók a központi költségvetésből támogatást kaphatnak annak fejében, hogy átmeneti munkalehetőséget biztosítanak a hosszú ideje sikertelenül állást keresőknek. Magyarországon 1996 és 2006 között átlagosan 30-40 ezren dolgoztak valamilyen közfoglalkoztatási formában. Ez a létszám 2009-től 60-100 ezerre nőtt, 2013-ban meghaladta a 150 ezret, 2016-ra pedig átlépte a 200 ezret is. Március elsejével indult a 2020-as közmunkaprogram, amelyre az idén 140 milliárd forintot szán a kormány. Ez az összeg 40 milliárddal kevesebb, mint tavaly, a 2016-os csúcsnak – akkor 340 milliárdot költöttek erre a célra – pedig mindössze 41 százaléka, azaz az idén már csak 100 ezren vesznek részt a programokban. A Belügyminisztérium a közmunkáskeret csökkentését azzal magyarázta, hogy a közfoglalkoztatás szerepe, céljai átalakultak az elmúlt évek gazdasági konjunktúrája következtében. Elsődleges cél lett a közfoglalkoztatottak minél hatékonyabb visszavezetése a nyílt munkaerőpiacra. Az elmúlt évek programjaiban létrehozott termelőkapacitások megőrzéséhez, a termelés hatékony fenntartásához szükséges forrást továbbra is biztosítják. A tavaly elindított gazdaságélénkítő program legfőbb célkitűzése, hogy a közfoglalkoztatás alapjain létrehozott kapacitásokra építve, azokat esetlegesen fejlesztve, immár nyílt piaci munkahelyeket teremthessenek az ország hátrányos helyzetű térségeiben is. (Varga Attila)

Manapság egy település sem engedheti meg magának, hogy sült galambra, pontosabban központi pénzekre várjon, nem olyan idők járnak. Ha nem ismeri fel a saját lehetőségeit, kitörési pontjait, akkor megáll az élet, és megreked a fejlődés. A román határ mentén jártam olyan faluban, ahol a polgármesteri hivatal udvarán mangalicát hizlalnak, nyulat tenyésztenek, őshonos tyúkot tartanak, leesett az állam, aztán kiderült, hogy a faluvezető előtte állatorvos volt, így nem is kellett tovább magyarázni a látottakat. Amikor ezt felidézem Szabó Gellértnek, Szentkirály polgármesterének, ő is hoz egy hasonló példát:

– Egy közeli község elöljárója téeszelnöknek szokta nevezni magát, merthogy állattelepük, tejházuk, kertészetük, szántóföldjeik vannak, virágzó gazdaságot irányít – mondja. – Meg kell találni a kiutakat. És­szerűen és okosan ki kell használni a település adottságait. Nem is tudom, hol hallottam, de jól hangzik: ha szükséged van valamire, először nézz szét a saját lakóhelyeden, s ha nem találod, nézz szét a szomszédos faluban.

Ami nincs a spájzban, lehet, hogy a bevásárlóközpontban fellelhető, talán még kedvező áron is, de annak semmi köze sincs ahhoz a hozzáadott értékhez, amit egy közösség saját erőből tud megteremteni.

Szabó Gellért számvetése szerint az Édenkert-projekttel – a sok vesződség ellenére is – csak nyertek. Kezdetben harmincöt helyi munkanélkülit tudtak közfoglalkoztatásban alkalmazni, akik közül többen menet közben találtak maguknak fix állást, éppenséggel az önkormányzat által üzemeltetett konyhán. Most kilenc közmunkás végzi a rájuk bízott feladatokat, de nem vizet gereblyéznek és nem csak levelet söpörnek, mint ahogyan azt gúnyosan szokta emlegetni velük kapcsolatban a közvélemény.

A férfiakat nyilván inkább fizikai munkára fogják, parkrendezésre, fűnyírásra, édenkerti földművelésre, míg az asszonyok jobbára a termények betakarításából és feldolgozásából veszik ki a részüket. Ezért havonta nettó 54 217 forintot kapnak. Ez bizony nem erősíti az önbecsülésüket, legfeljebb az jelent némi elégtételt számukra, ha a munkájukban sikereket érnek el. Márpedig a szentkirályiak a helyi termékek előállításában és felhasználásában példamutatóak.

Ideje körbenézni az Édenkertben. Kovácsné Lina először a művelődési ház előtti, szépen gondozott parkban mutatja a fűszernövények birodalmát, amit az ő szakmai irányításával alakítottak ki a közmunkások. Kicsivel arrébb, az óvoda konyháján készül a menü: májgaluskaleves, rakott karfiol és őszibarackbefőtt kerül a tányérokba és az ételhordókba. Naponta mintegy 300 személyre főznek, innen látják el a bölcsődéseket, óvodásokat, iskolásokat, a szociálisan rászorulókat, és vendégétkeztetés is történik.

Korábban az egyik konyhai kisegítő, Zetkóné Jurászik Anikó is közfoglalkoztatott volt. Társaival együtt éppen szünetet tart a hársfák tövében. Nem könnyű rávenni a nyilatkozatra, de végül csak beleegyezik.

– Nemigen van álláslehetőség a faluban, én is csak alkalmi megbízásokat kaptam – vázolja fel helyzetét a fiatalasszony. – Hat évvel ezelőtt lettem közmunkás, a következő esztendőben pedig pályázat útján bekerültem a konyhára. Eredetileg élelmiszer-ipari termékgyártó vagyok, de nem tudtam elhelyezkedni a szakmámban. Szeretek itt dolgozni, csak a fizetés lehetne egy kicsivel több.

Bimbóné Pápai Ildikó élelmezésvezető megmutatja a hűvös pincében kialakított spájzot. A polcok szinte roskadoznak az üvegbe zárt finomságoktól. A bejárattal szemközti oldalon cseresznye-, meggy-, őszibarack-, körtebefőtt, valamint sárgabarack-, szilva- és szamócalekvár, erre merőlegesen zöldbab, csemegeuborka, töltött paprika, vegyes vágott, lecsó. Mindegyik üveg felcímkézve, némelyik díszítve.

– Ez a mennyiség egyik évtől a másikig biztosan kitart, sőt a lekvárokból későbbre is szokott maradni – pásztázza szemével a kamrapolcokat kísérőnk. – Anyagilag óriási segítség a konyhának, hogy a közfoglalkoztatás keretében hozzájutunk friss zöldségekhez és télire is tudunk eltenni belőlük. Ezeken kívül leginkább krumplit és hagymát kell még vennünk, illetve húst, tejet, tojást, ha csak lehet, helyi termelőktől. Az sem utolsó szempont, hogy így értelmet nyer a közmunka, hiszen valódi értékteremtés történik.

A falu szélén gomba módra szaporodnak az új építésű, modern családi házak. Nem is olyan régen ezen földek egyikén-másikán kezdték a gazdálkodást a közmunkások a tanyagondnok irányításával. Most pár méterrel arrébb, az ugyancsak önkormányzati tulajdonban lévő, majd’ másfél hektáros területen folytatódik a zöldség- és gyümölcstermesztés.

A Homokhátság Nonprofit Kft. ügyvezetője Retkes Csaba, aki 2020. január 2-án vette át nyugdíjba vonuló elődjétől, Pullai Bélától a stafétabotot. Előtte is járt már Szentkirályra, munkavédelmi feladatokat látott el az önkormányzatnál. Főállásban pedig szakoktató volt a kiskunfélegyházi Szent Benedek Gimnáziumban, de hosszú évek után is csak „minimálbéres” fizetése volt, alig haladta meg a 123 ezret, nem bírta tovább tolerálni. Családja valamikor kertészkedett, most ő is gyakorolhatja.

– A közmunkások is keveset kapnak – szögezi le az édenkerti terepszemle során. – Megértem az emberek hozzáállását: kicsi pénz, kicsi munka. Ennek szellemében arra szoktam őket kérni, hogy nem kell megszakadniuk, de azért folyamatosan dolgozzanak. A mezőgazdaságban nem is lehet másképp, hiszen mindennap van tennivaló a kertben.

Idén kiépítettük a csepegtetőrendszert, elszórtunk kétszáz mázsa marhatrágyát és drukkoltunk a tavaly telepített gyümölcsösünkért. Bő termést hozott a paprika, az uborka, a sárgarépa, a zöldbab, a málna, viszont a sárgabarack elfagyott, a cseresznyefák többsége meg kipusztult. Talán majd jövőre jobb lesz.

És milyen jövő vár a közfoglalkoztatottakra?

Időnként felröppen a hír a státusz megszüntetéséről, a napokban pedig éppen a keservesen alacsony közmunkabér felemeléséről lehetett hallani. Szabó Gellért szentkirályi polgármester elképzelhetetlennek tartja, hogy kiiktassák a rendszerből a jövedelemforrás ezen formáját, mert azzal egy 100 ezres munkaképes réteget sodornának létbizonytalanságba.

Ellenkezőleg: ezeknek az embereknek nem szabad elengedni a kezét. A szentkirályiak megmutatták, hogy lehet értelmes és hasznos elfoglaltságot adni azoknak, akiknek nincs más kereseti lehetőségük.

Csak az önbecsülést, azt kellene még edzeni.