Gondolatok a szentek földjéről

– Hogyan éli meg az Egyház, a papok és a híveik a járvány második, a tavaszinál erőteljesebben támadó hullámát? A pandémia gyengíti vagy erősíti az emberek hitét?

– A járvány sok szenvedést hozott. Elsősorban a betegeknek, a hozzátartozóiknak, azoknak, akik a kórházakban egyedül maradnak a lélegeztetőgépre kapcsolva, azoknak, akik nem látogathatják meg a kórházban az életükért küzdő családtagjaikat, a szeretteik halála miatt gyászolóknak. A járvány hatalmas erőfeszítést kíván az egészségügyben dolgozóktól, ápolóktól, orvosoktól, de a tanároktól és más veszélyeztetett munkahelyen dolgozóktól is.

Hívő és hit nélkül élő ember egyaránt érzi ennek a nehézségét, fájdalmát. A különbség az, hogy a hívő ember tud túllátni a horizonton, túllátni „a földi rácson”, Adyval szólva. Olvastam egy protestáns lelkészről, aki a Távol-Keleten egy szigeten tevékenykedett misszionáriusként. Az egyik gyermeke meghalt. Nem volt más lelkész a közelben, őneki kellett a saját gyermekét eltemetni. A törzs tagjai, akik között hirdette az evangéliumot, mind vele gyászoltak a temetésen.

Azt látták, hogy az édesapa tele van fájdalommal, folynak a könnyei, de nem omlik össze, a szeme csillog, ott ég benne valamilyen különleges tűz és remény. A temetés végén a törzs egyik öreg vezetője odament a lelkészhez, és azt mondta neki: „Most már tudom, mi a különleges bennetek, keresztényekben. Az, hogy ti túlláttok a horizonton.”

Talán a nem hívő ember is a lelke mélyén sejti, érzi, hogy nem csak e véges, mulandó világ számára születtünk. A templomok kapui nyitva vannak, sokan be is térnek imádkozni, gyertyát gyújtani, szentmisére vagy letenni a bűneik terhét. A remény forrásából merítenek.

– Egy ilyen világjárvány idején válaszokat, magyarázatot keresünk: miért történik mindez?

– Egy járvány önmagában a természet egyik jelensége. Ahhoz hasonló, mint egy vulkánkitörés vagy egy szárazság. A természetnek, az anyagvilágnak van egyfajta „szabadsága”, esetlegessége. Nincsenek teljesen determinált törvényei, nem a Teremtő irányít képzeletbeli damilszálakon minden atomot és sejtet.

Ugyanakkor Isten kegyelmével és erejével lehetséges jót kihozni a rosszból is. A járvány taníthat arra, hogy elcsendesedjünk, lelassítsuk a túlságosan is rohanó, felszínes életritmusunkat. Alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk. Miért élek? Jól élek-e?

– A vírushelyzet, a közös baj kihozta az emberekből a jót, többen és többet adakoztak, segítettek másokon. Milyen tapasztalatokat őriz a saját egyházmegyéjében?

– A járvány a legszegényebbeknek is óriá­si kihívást és nehézséget jelent. Azoknak, akiknek nincsenek tartalékaik, akik albérletben élnek, akiket ha kitesznek a munkahelyről, akkor a lakhatásuk is veszélybe kerül. A Szombathelyi Egyházmegyében a Szent Márton Köpenye Alapítvány lelkes segítői sok-sok család számára biztosítottak meleg ételt tavasszal és most, ősszel is. A karitász körülbelül 50 ezer szegény emberrel, illetve családdal van kapcsolatban Vas és Zala megyében.

Nemrégiben almát és krumplit tudtunk szétosztani igen sok rászorulónak nagylelkű adakozók, vállalkozók jóvoltából. Sok helyre juttatunk el tűzifát. Minap egy négygyermekes családnak segítettünk, akik egy egyetlen helyiségből álló „lakásban” laktak, ahol nem volt se fürdőszoba, se vécé, ahol penészedtek a falak – az egyházmegye és néhány nagylelkű ember támogatásával sikerült a számukra egy tágas önkormányzati lakást felújítanunk. A járvány erre is hív: vegyük észre a legszegényebbeket, az egyedül maradt időseket, nyújtsunk segítő kezet, ahol csak tudunk.

– Miért hívják a szentek földjének a Szombathelyi Egyházmegyét?

– II. János Pál pápa nevezte így. Már az ókorban Szent Kvirin, Szent Rutilus és sok ismeretlen keresztény ember adta itt az életét a hitéért a III–IV. századi keresztényüldözések idején. Itt, Savariában született Szent Márton, Európa egyik leghíresebb szentje és Szent Leonianus, a frank földön kolostorokat alapító szentéletű apát is.

Azután pedig a XX. században itt élt és szolgálta a rászorulókat (a körmendi kastélyban és a mellette működő ingyenes kórházban) Boldog Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa, a gyönyörű, 13 gyermekes családot felépítő édesapa. Itt született és működött 1944-ig Mindszenty József, a hit és az üldözöttek melletti kiállás bátor tanúja, a XX. századi magyar történelem egyik legnagyobb alakja.

Végül pedig itt, Szombathelyen született, majd Zsidán gyilkolták meg brutális kegyetlenséggel, 32 késszúrással Boldog Brenner János vértanút. Isten terve itt a földön lángoló, nyitott szívű embereken keresztül valósul meg. Az egyházmegye Lelkipásztori Tervének kulcsa is az emberi szív. Ha a szívünk nem újul meg, akkor nincs igazi megújulás.

– Mit tartalmaz a Lelkipásztori Tervük?

– A sok célkitűzésünkből hadd említsek néhányat. Szeretnénk például, ha a gyerekek hitoktatásának folyamatába be tudnánk kapcsolni a szüleiket is, ugyanis ők az a legfontosabb szeretetkötelék, akiken keresztül a gyermek a legmélyebb értékeket át tudja venni. Szeretnénk, ha a bérmálás előtt minden fiatal részt venne egy legalább háromnapos lelkigyakorlaton, ahol leteszi a telefonját, ahol kiül a természetbe, ahol őszintén beszélhet az örömeiről, fájdalmairól, családjáról, kérdéseiről, ahol talán egy életre szóló élményt kap a kereszténységgel kapcsolatban.

Szeretnénk, ha a hittanórák időről időre úgynevezett lelki órák lennének, ahol nincs tananyag, ahol mindenki kimondhatja a szívből jövő imáját, megfogalmazhatja a kérdéseit. Szeretnénk, ha legalább a katolikus iskoláinkban be tudnánk vezetni a családi életre nevelés tananyagát. Annyi mindenre tanítjuk a fiatalokat, matematikára, nyelvekre, számítógépek használatára, de a legfontosabbra, hogy tudjon jól és boldogan élni, tudjon szeretni, tudjon konfliktusokat bölcsen, empátiával megoldani, a család ­értékeire, arra, hogy miért jó, ha ő gyermekeket vállal – ezekre alig-alig tanítjuk a fiataljainkat.

– Karácsonykor Jézus születésére emlékezünk. Milyen üzenetet tolmácsol felénk az ünnepvárás idején?

– Más lesz az idei karácsony, csendesebb. De talán nem baj, ha az idei adventben nem szólnak harsány énekek a karácsonyi vásárokon a forralt bor mellett, talán nem baj, ha kevesebb az ünnepség. Több figyelem juthat arra, hogy otthon gyerekek, szülők, nagyszülők körülüljék az adventi koszorú égő gyertyáit, énekeljenek, olvassanak az evangé­liumból. Hogy megnyissák a családi otthon tetejét felfelé, az ég felé. Hogy beszélgessenek és átadják a család kincseit a következő nemzedéknek.

Ez a csendes advent arra is hívja az emberiséget, hogy gondolkodjunk el, merre tart a világunk. Jó-e az, ha a legfőbb érték az egyre több fogyasztás, ha a világ vagyona egyre kevesebbek kezében összpontosul, ha végképp beszennyezzük a vizeinket, a levegőt, ha tönkretesszük a teremtett világot, ha élmények és élvezetek halmozásával próbáljuk kitölteni a lelkekben sajnos gyakran ott levő űrt, amit csak az Isten és a felebaráti szeretet tud betölteni.

Nemrég egy családból kiemelték a hat gyermeket, csak azért, mert az albérletet, ahol laktak, eladta a tulajdonos, és az új helyen, ahová hirtelen be tudtak költözni, még sok minden – bútorok, fürdőszoba – ­hiányzott. Az egyik gyermek idegösszeroppanást kapott az események miatt. Hála Istennek, sok jó szándékú ember összefogott, hogy mindent megteremtsen a hat gyermek számára. Nagyon bízunk benne, hogy a karácsonyt már újra együtt élheti át a két szülő és a hat gyermekük. Advent ezt is jelenti: helyet készíteni a szegénynek, a szenvedőnek, akiben Krisztus van jelen és kopogtat.

Egy fiatal pár éveken át feszültségben élt. Nem tudtak megbocsátani múltbeli sérelmeket, nem tudták elfogadni egymás töredékességét, hibáit. Néhány hete végérvényesen döntöttek egymás mellett. Letették a múlt fájdalmait Jézus keresztje alá. Elfogadták egymás végességét, nem akarják már a teljes boldogságokat a másikból kipréselni, hanem sokkal inkább boldogítani akarják a másikat, örömmel és hálásan fogadva mindazt, amit a másik adni tud. Megszépült, megfényesedett az életük.

Advent és karácsony ezt is jelenti: döntök a szeretet mellett, elengedem önmagamat, a sérelmeimet, befogadom Őt. Készítsük a szívünket erre a csendesebb adventre és karácsonyra. Készítsünk benne jászolt a Gyermekké lett Istennek, aki érkezik.