Hálás vagyok az életemért

– Miről szól ez az advent 2020-ban, a karantén ideje alatt?

– Az advent mindig a várakozásról szól, de most talán még intenzívebben vágyunk a békére, a megnyugvásra. Decemberben általában a szezonzáró nagykoncertünkre szoktunk készülni, emiatt rendszerint nem is jött össze az elcsendesedés az elmúlt években, hiszen ilyenkor mindent visznek a próbák.

Idén viszont húsz nagyszabású koncertet mondtunk le, köztük önálló fellépéseket, nagy fesztiválokat, és a szokásos de­cemberi Aréna-előadást is el kellett halasztanunk a különleges helyzet miatt. Ebben nehéz meglátni a jót. De ma hajnalban a lányaimmal rorátéra mehettem, amire egy intenzív felkészülési időszakban esélyem se lenne a késő éjszakába nyúló munkák miatt. Tehát az elcsendesülésre, a befelé figyelésre több lehetőséget kaptam az idei advent alkalmával, mint korábban.

– Milyen megoldásokat talált, hogy szakmai szempontból „túlélje” ezt az időszakot?

– Amikor mindenki a megoldást keresi, és sokan végeznek emberfeletti munkát a fertőzöttekkel teli kórházakban, talán nem ildomos arról beszélni, hogy milyen nehéz az előadóművészek helyzete. Munkatársaim egy része valóban komoly gondokkal küzd, őket igyekszem is segíteni, de ebben az időszakban nem a szórakoztatóipar gondjai a fontosak.

Ez az ország működése szempontjából sokadrangú kérdés. Persze nagyon rossz, hogy idén egyetlen koncertet sem adhattunk, nem találkozhattunk a közönséggel, pedig volna kihez szólni bőven, mondandónk is van, de mindez egyelőre zárójelbe került. A hangstúdióban rengeteg olyan munkám akad, ami hosszú időre elfoglaltságot ad, így könnyebb átvészelni a koncertmentes időszakot.

– Egy régi interjúban elhangzott: örülne, ha többet olvashatna a mindennapokban. Mit ad ma az irodalom? Van-e lehetősége leülni, elmélyedni Arany János, Krúdy Gyula köteteiben?

– Az olvasásra huszonévvel ezelőtt se volt elég időm, és ma sincs. Talán azért, mert nehéz megteremteni a koncentrált figyelem feltételeit. Az is igaz, hogy akkor is olvasunk, amikor nem is tudunk róla, például az internet böngészése közben. De hétköznap szépirodalmat olvasni karosszékben vagy egy zenei albumot figyelmesen végighallgatni: ilyesmire sajnos az én életemben nincs mód. Gyerekzsivaj, stúdiómunka, pittyegő internet: ezek mellett nem megy a koncentrált olvasás.

Jobbára az éves családi nyaraláson adatik meg számomra az olvasás öröme, olyankor könyvtárnyi könyvet viszek magammal. A könyvek bűvöletében nőttem fel, és ma is rengeteget kapok az irodalomtól, még úgy is, hogy sokkal ritkábban olvasok, mint szeretnék.

– Mi lehet a menekülési lehetőség az elektronikus kütyük világa, a felkínált függőségek elől?

– Nem tudom, mi a jó válasz. Jómagam úgy védekezem, hogy értelmes feladatokat keresek. Most éppen egy jótékonysági műsorhoz készítettem felvételt, mert nem akartam egy régebbi, már meglévő dallal válaszolni a felkérésre. Szövegében, hangulatában az ünnephez illő produkció, egy karácsonyi népdal feldolgozása, a közmédia jótékonysági műsorában látható-hallható majd.

Az ünnepről, az érkező mennyei királyról szól, ahogy várhatóan az egész műsor és az évnek ez az időszaka is. Emellett egy másik feldolgozással is készülök, egy idősebb zenészkollégám munkássága előtt tisztelgő válogatáslemezre, de nemrég a SzerencseSzombat műsorában is játszhattunk három dalt, ez is szép lehetőség volt ebben a koncertínséges időszakban.

– Immár többször is láthattuk fellépni a második gyermekével, Őri-Kovács Annával. Milyen érzés a nagylányát kollégaként is megismerni?

– Nemrég még akkora volt a kezemben, mint egy vekni kenyér, most meg önálló alkotótársként áll mellettem – ez fantasztikus érzés, nagyon büszke vagyok rá. Az irodalomhoz való vonzódása rokon az enyémmel, magyar szakra jár az egyetemen, sok közös témánk van a reggeli kávé mellett. Szerzőként ontja a jobbnál jobb dalokat gyönyörű akkordfűzésekkel, de saját bevallása szerint elsősorban családanya szeretne lenni.

Mind a négy gyerekemre büszke vagyok, de a legtöbbet nyilván Annáról kérdeznek mostanában. Számomra érdekes jelenség, hogy lelkileg és fizikailag is mennyire hasonlít egymáshoz az első és a harmadik: a 22 éves Marci és a 15 esztendős Kata is laza, ráérős alkat, nem aggódnak az akadémiai előmenetel miatt. A 18 éves Anna és a 10 éves Júlia egyaránt izgulós, készülős ember, komoly kötelességtudattal és szép eredményekkel.

– Úgy tűnik, egyre több olyan dalszöveget ír, amiben Isten jelen van, a szakralitás hangsúlyos. Miért?

– Arról írok, ami érdekel. Azt hiszem, ez a téma nem új jelenség nálam, még a bonanzás időkben, kereken 30 évvel ezelőtt jelent meg A Megváltó című dalom. A művészet évszázadokon át nem is szólt másról, mint a szakralitásról: a zene és a képzőművészetek középpontjában Isten állt.

Az emberi probléma évezredek óta változatlan, néhány szóval leírható: születés, szerelem, öröm, veszteség, halál. Értelmesebb korokban erről beszélt az, amit joggal tarthatunk művészetnek.

– Mit gondol az értő kritikáról? Meríthetünk belőle erőt a feladatainkhoz?

– Ez elengedhetetlenül fontos lenne. Manapság ritka jelenség az olyan műbírálat, amiből igazán tanulhat, meríthet az ember. Amióta az eszemet tudom, a nálam sokkal öregebbek társaságát keresem, köztük érzem jól magam: a tapasztaltabbaktól tanulni lehet, az idősebbek nagyobb eséllyel mondanak érdek nélkül véleményt. Sok szép leckét kaptam tőlük bölcsességből, emberszeretetből. Köztük sosem éreztem azt, hogy irigyek lennének a sikerre, vagy idegesítené őket a népszerűség.

Ilyen tanítóm például a 78 esztendős Szigethy Gábor író, színháztörténész, akivel a Krúdy-hangoskönyv és az Arany-est anyagán dolgozhattam, és a közös munkából komoly barátság is lett. Ha nagy ritkán volt is rá példa, hogy másképpen gondolkodunk valamiről, többnyire kiderült, neki van igaza. Lelki vezetőmnek tekintem dr. Farkas Attila atyát, aki nemsokára 92 éves lesz, de életereje, örök derűje mindig példaként lebeg a szemem előtt.

Egyszer Török Endre, a néhai irodalomtörténész, aki Dosztojevszkijjel, Tolsztojjal foglalkozott egész életében, a verseim nyomán a szakrális szerelmi líra egyik utolsó képviselőjének nevezett, ez a mondata máig velem van. Azt hiszem, az ember a szeretet terében tud normálisan működni, kibontakozni. Ugyanakkor a szigornak is van létjogosultsága, hiszen a szeretet és a szigor nem szembeállítható. Hamvas Béla fügefa példázata után szabadon úgy is mondhatjuk: helyesebb, ha olyan valaki kíván segíteni nekünk, aki jobban ismeri, mi szolgálja a javunkat, mint mi magunk.

– Régi álma és terve a film. Hol tart ez most?

– Hábermann Jenő veterán filmproducer szavazott nekem bizalmat, amikor elolvasta egy novellámat. Ő biztatott, hogy írjak belőle forgatókönyvet. Bár csak egy rövidfilmről van szó, komoly opponensi bizottság előtt kellett „megvédeni” a tervet, azóta már a főszereplőt is felkértem, aki örömmel mondott igent. Ha minden a tervek szerint halad, jövő évben leforgathatjuk a kisfilmet.

Emellett szeretném befejezni a novelláskötetemet, talán a versekre is lesz időm, de rengeteg koncert is vár rám 2021-ben, hiszen be kell pótolnunk az idén elmaradt koncertévadot. Ugyanakkor az idei esztendőben is volt mit tenni: megírtam és leforgattam a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imázsfilmjét, részt vettem az esemény himnuszának létrejöttében.

Tavasszal ingyenesen közreadtuk az elmúlt tíz év teljes koncertfilmtermését, és forgattunk tizenegy komoly tévéműsort házi zenéléssel, novellákkal, versekkel. Ez utóbbi gazdag anyag még most is megtekinthető a videócsatornánkon. Emellett a tavalyi év dupla Aréna-anyagából elkészítettük az Idősziget-koncertfilmet, ami óriási siker lett, a DVD-kiadványt elkapkodták, és moziban is levetíthettük.

Hálás vagyok az életemért, még ezért a furcsa, felemás évért is, mert sok mindenre lehetőséget adott. Megbecsülöm a családommal, a gyerekeimmel töltött időt, az egészséget, a tisztes feladatot, az örömöket. Jó érzés hálát adni, mert van miért és van kinek.