Az elhagyatottság jelképei, avagy bejgli a szellemházban

Ahogy Komárom belvárosában felmegyünk a hatalmas, sokemeletes, régóta elhagyott épület láncokkal lezárt főbejáratához, a hosszú lépcsősor szélénél kivert üvegű ablakokat látni.

Egy határozott mozdulattal átlépek a háromméteres mélység felett az egyik ablakpárkányra, és tekintélyes súlyomat áthelyezve, ahol az üveg teljes egészében kitörött, előbb vállal, majd egész testtel bejutok a házba úgy, hogy végül a bakancsommal rálépek egy íróasztalra, és hopp! Az üvegszemcsék csikorognak, ahogy földet érek az egykori portásfülkében. Rongyok a szekrény tetején, a sarokban egy légycsapó társaságában üres befőttesüvegek várják a világvégét.

Az ilyen helyeken szokásos kulcstartó szekrény „kertész”, „lőtér”, „busz”, „garázs”, „kávézó”, „csicsa kerámia”, „takarítók”, „könyvtár”, „belső ellenőr”, „trafóház” feliratai megvannak még, az egyik rekeszben félig töltött sószóró.

Nehéz lenne kideríteni, hogy ki volt jó néhány éve az utolsó portás itt, de arra a szekrényre ragasztott címkékből, amelyen egy 2011-es falinaptár is látható, kiderül, hogy igencsak kedvelte a „füstölt-főtt tarját” (6 címke) és a „füstölt angolszalonnát” (3 címke), illetve a Medve sajtot (2 címke), desszertként a banánt (hat különböző címke), és megállapítható, hogy a Fa tusfürdő (két címke) „sportos” illatáért is rajongott ő maga vagy kedves valakije.

Régen gyermekváros volt itt, öt-tíz éve bezárták, most már minden látványosan az enyészeté. A radiátorokat leszerelték, salétromfoltos a plafon. Televíziók a sarokban, az egyiken pedagógiai módszertani könyv harmadik osztályok vezetői számára 1966-ból, és néhány Polimer magnókazettát is szétdobáltak valakik.

A folyosó mozaikpadlójának kötőanyagát megette az idő, csúszik a kerámia a lábunk alatt. Rozsdás ruhafogasok lógnak be a falról a színházterem felé vezető folyosón, a színpadnál ugyan lógnak még a plafonventilátorok, ám a vastag üvegfal mellé felkúszott a növényzet, és a réseken át már rég behatolt vékony ágaival az épületbe.

Kalauzom egy ismert urbexes. Ez a szó az urban exploration, városi felfedezés rövidítése. Becenevén Qkor, becsületes nevén László, egy Békés megyei faluból való fiatalember. Volt egy break, hip-hop tánccsoportjuk, onnan a becenév, szinte mindenki így ismeri. Megtudom, hogy mezőgazdasági gépszerelőnek tanult, aztán nyugatnak indult, azaz Magyarország nyugati felére.

Először hegesztőként kezdte Gyöngyösön Morvai Ferencnél, a kazánkovácsnál, és már tizenöt éve Győrben él, ahol egy öntödében dolgozik vezetőként a formázó gépsoron, ahol kerékagyat és féknyerget készítenek. Járt már itt. Mivel este éjszakai műszakba megy, mára ezt a könnyű terepű újrafelfedezést tervezte a Győrhöz közel eső településen, Komáromban.

– Már gyermekkorban is elmentünk romokhoz. Aztán felnőve rákattantam a felfedezésre és a fotózásra, s ma már a közösségi média két urbexes csoportjában tüsténkedem adminisztrátorként. A két oldalamnak harmincezer követője van, de létezik olyan urbexes közösség is, amelynek nyolcvanötezer a tagja. Persze annak is oszlopos tagja vagyok. A Covid fegyelme az efféle túrázásra sokaknál kedvet hozott, hiszen, ha ügyesen választanak helyszínt, az égvilágon senkivel nem találkoznak.

Egy épületszárnyban látni az eldobált takarókról, konzervesdobozokról, hogy a sarokban egy csöves lakhatott. Az egyik nevelői lakásban a kibelezett biztosítéktartó alatt megviselt szánkó, sok üres üveg, köztük egy tihanyi cabernet franc-é az 1995-ös évjáratból. Helyén van még a kád, a falon egy erdei tájat ábrázoló gigant­poszter.

Félóra múlva a főépületben László megmutatja a korábban már felfedezett, nyitott páncélszekrényt. Egy vécéülőke van benne, amely sajátos értelmezésű üzenet az utókornak. „Nesze, nektek, érték!” Másik polcán egy doboz, teli a német kartársakkal folytatott levelezéssel és sok fényképpel.

A Komárom Megyei Tanács Dobi István Gyermekvárosának és a Herr Direktornak 1986-ban címzett levélben boldog új évet kíván Alfons Schmalstieg elvtárs. Belebotlok egy kéthengeres, lábbal működtethető levegőpumpa dobozába is.

A falakról lepattogzott az olajfesték. Kidőlt ajtók, leomlott lambériák, letépett kábelek állnak utunkban, mintha Dél-Amerika ösvénymentes esőerdeiben járnánk.

Erőművek, kórházak, rozsdatemetők

Vannak idehaza a külföldiek által is kedvelt toplistás helyek, „favorik”, mint az inotai erőmű, az egykori pszichiátriai intézet a budai Tündérhegyen, az angyalföldi erőmű, a belügyminisztériumi kórház, egy egykori császári engedélyes szeszgyár, határőrlaktanya, valaha volt fogadó, Istvántelek „vonattemető” főműhelye, s egy-két vasúti rendező pályaudvar is. Az urbexesek erkölcsi szabályai szerint nem törnek be, és nem hoznak el sehonnan semmit sem. Külső képet nem osztanak meg a világhálón, és csak bizalmi alapon cserélnek ki címeket.

Ajánlott a vastag talpú bakancs, a szájmaszk a penészes levegő miatt (is), a jó fényképeket készíteni képes mobiltelefon, zseblámpa és néhány powerbank. Óvatosságot kíván a felfedezés.

László korábban egy házmustrán egy lelógó üvegbe belefejelt, és az újabb helyszínre, a lencsehegyi bányába tartott, de Tatabányán úgy érezte, hogy még mindig folyik a fejéről a vér, így a seb összevarrásáért az ügyeleten kötött ki. A néhány éve bezárt úrkúti mangánbányában még ott voltak a bányászpihenőben a kávéspoharak, mára már bekamerázták a környéket, mert koncentrációs táborrá alakították egy amerikai film kedvéért – elevenít fel egy másik epizódot.

Az ajkai erőmű széntárolója, ruhagyár, elhagyott szállodák Szombathelyen, Szegeden, Salgótarjánban, Dobogókőn, üdülőtelki ifjúsági tábor és házak az elnéptelenedett falvakban – idézi fel az utóbbi fél év helyszíneit.

Mutatja azt a felvételét, amelyen egy luxusszálloda kristálycsapos kádjában fekszik ruhástul. A bezárt szálloda Győrtől hétszáz kilométerre, egy osztrák faluban található. Egy osztrák énekesnőé volt, akinek elhunyta után a férje nem foglalkozott az ingatlannal.

– Romániában az elhagyott Herkulesfürdőt szerettük volna megnézni, de a Covid miatt lezárták a határt, így, mivel láttunk a hotelről egy videót, Ausztria felé vettük az irányt. Találtunk egy szobát is épségben maradt ággyal, s a kiszellőztetett paplanokkal takaróztunk.

Vannak, akik a közismert helyeket keresik fel, míg mások a műholdas térképet vizslatják, hoppá, ez elhagyottnak tűnik, majd utcaképet nézegetnek, s elindulnak fölfedezni, bejárni, lefotózni. Akadnak, akik elegáns ruhába öltözve, estélyiben, tűsarkúban készíttetnek magukról felvételeket az elhagyott környezetben.

Létezik olyan ház Budapest mellett, ahol még a fogkefe is a pohárban van, s várja a királyfit, hogy mosson fogat, mielőtt csókjával felébresztené Hamupipőkét. Lászlónak is volt olyan házikója Győr mellett, amelybe a beszakadt tetőn keresztül jutott be, és ahol a mosdókagylóban ott volt az illető haja, a televízión pedig a műfogsora, és a zongora mellett a megszáradt karácsonyi bejgli a tálcán.

– Ahogy hallottam, egy idős bácsi lakott ott, aki néhány éve karácsony környékén kórházba kényszerült, és már nem került haza. Már a gyerekei is idősek, külföldön élnek. Ezüst étkészlet a fiókban, a hifi zenelejátszón világított az elektromos áram alatti állapotról tanúskodó kijelző. Bekapcsoltam a CD-lejátszót, és hátborzongatóan megszólalt Mozart.

Kastélysors tudnivalókkal

A kastélyoknál, kúriáknál nem árt, ha kiművelt az emberfő, ezért az urbexesek többsége sokat olvas a felkészüléshez. Itt van például a Székesfehérvárhoz közeli csalapusztai, 1878-ban neoreneszánsz stílusban emelt Kégl-kastély, amely körbejárható, és sokak kirándulási útvonalának része, célpontja.

Egy műemlékvédelmi leírás szerint „szabálytalan U alaprajzú, keleti cour d`honneur-ös (díszudvaros) kialakítású, jórészt egyemeletes, historizáló kastélyépület”, és „az egész épületen végigfut a lábazati párkány, a földszinti vállpárkány, mindkét szint könyöklőpárkánya, a tagozott, háromrészes övpárkány, s a háromrészes, fogrovatos, konzolsoros főpárkány”.

Elhagyván a szakmai sallangokat, Csalapuszta területét Kégl György országgyűlési képviselő nádasdi és fogarasföldi Nádasdy Júlia grófnőtől vette 1873-ban, és a kastély Hauszmann Alajos tervei alapján épült. Egykor kiterjedt parkjának nagy részét kipusztították, 1945 után mezőgazdasági célokra használták az épületet. A kastély 1992 óta egy német cég magántulajdonában van.

Az állagmegóvás érdekében a tetőszerkezetet helyreállították, így az épület nem ázik be. Úgy tervezték, hogy a hatmillió eurós felújítás másfél éven belül elkészül. A tervek szerint, amelyeket az önkormányzat is jóváhagyott, 21 luxusapartmanház, 20 szobás vadászház, lovarda, golfpálya, élményfürdő is épült volna a 160 hektáros területen, ám 2013-ban a munkálatok abbamaradtak. Mára a kastély szerkezete annyira leromlott, hogy a belépés életveszélyes.

Talán nincs is olyan napszak, amikor ne lenne vándor a gyönyörű kastély környékén...

A miniszterelnöki nyaraló

A fonyódi általános iskolával átellenben lévő kiserdőben áll egy romos házikó. A területen apró parcellát adtak el 1904-ben Simonyi-Semadam Sándor ügyvédnek, aki egy háromszobás épületet emelt rajta, amely mindmáig az egyetlen épület ezen a ligetes területen. Omladozik.

Simonyi-Semadam 1864-ben született. Az ügyvédet 1901-ben néppárti politikusként országgyűlési képviselővé választották. 1920-ban a nemzetgyűlés első alelnöke lett. Horthy, kormányzóvá választása után, 1920. március 15-én miniszterelnökké nevezte ki, április 19-ig ideiglenesen a belügyi és külügyi tárcát is ő vezette.

Miniszterelnökké történő kinevezésében nagy szerepet játszott az, hogy a számba jöhető jelöltek közül senki sem akarta vállalni a küszöbönálló trianoni békeszerződés elfogadásának ódiumát. A béke aláírását követően nem sokkal, július 19-én miniszterelnöksége véget ért. Ezt követően újra megnyitotta ügyvédi irodáját, majd 1922-ben visszavonult a politikai életből.

Simonyi-Semadam Sándor, a családja, leszármazottai egészen az 1980-as évekig ebben a ma már romos állapotú fonyódi épületben nyaraltak. Egyik leányának a fia a híres fizikus, Simonyi Károly, az ő gyermeke Charles Simonyi, a Microsoft fejlesztőmérnöke, a Word szövegszerkesztő, az Excel táblázatkezelő megalkotója, a híres űrturista, aki az 1950-es évek végén a városi strandon töltötte a nyarakat.

Karrierje során jelentős magánvagyont (mintegy egymilliárd USA-dollárt) halmozott fel, a Forbes magazin szerint ő a 374. leggazdagabb amerikai.

A ház históriáját Varga István helytörténész tárta fel. Ezek szerint az épület a magyar történelem egy másik jeles családjával is összekapcsolódik: Törley Dezsőnek, a Törley Pezsgőgyár vezetőjének a fia, Antal 1945 utáni kitelepítését követően Fonyódra költözött, és az egykori Simonyi-Semadam-villában töltötte napjait.

A ház kisajátítással, kártérítéssel a községi tanács tulajdonába került, a környéken utat építő munkásokat szállásolták el benne. Jelenleg az iskola selejtezésre váró székeit tárolják itt, ezek a réseken belesve most is láthatók. Az önkormányzat szándékozna itt egy Simonyi-emlékházat létrehozni, amelynek szakmai koncepcióját Varga István helytörténész készítette el.

– Szeretnék rendbe hozatni az általános iskolával szemközt lévő úgynevezett Madárházat, és a miniszterelnök életútján keresztül interaktív tárlattal ismertetni a trianoni döntés folyamatát, Magyarország helyzetét. A másik szobában Simonyi Károly fizikus életének bemutatásán keresztül a gyerekek kipróbálhatnak különféle fizikai kütyüt, játékot. A harmadik szobában Charles Simonyi életén keresztül be lehetne mutatni az űrkutatást, az űrutazást, az egész tudomány hétköznapi lenyomatait, műholdak, csillagok, bolygók világát.

Kétségtelen, hogy a projektbe be lehetne vonni Charles Simonyit és a testvérét, aki híres építész. Köztudomású, hogy milliárdos amerikaiként Charles Simonyi jelentős mecénási tevékenységet folytat, nagy összegű adományokkal támogat különböző művészeti, tudományos és közművelődési programokat, például professzori ösztöndíjat alapított az Oxfordi Egyetemen. Nem is a pénze, a szándéka kellene. Csendes hely ez, a közelből elképesztő panorámával a Balatonra. Maga a ház az idő múlására emlékeztet.

Épített környezetünk nagy részét örökségként kapjuk. Ami az itt felvázolt helyszíneket illeti: már sok-sok éve szempont az, hogy – igen helyesen – az állami gondozott gyermekek nevelőszülőkhöz, kisebb lakásotthonokba kerüljenek, ezért a gyermekvárosok funkciójukat vesztették.

Számtalan magyarországi kastély és kúria tulajdonosa helytelenül mérte fel az ingatlan megváltozott funkciójú hasznosításának lehetőségét, felújítási költségeit, jogszabályi hátterét, így azokra a lassú enyészet vár.

A napokban a Budai Vár környékén sétáltam. Egy nagyon jó környék nagyon jó állapotú házának falán emléktábla figyelmeztet arra, hogy ott élt Kosztolányi Dezső. Kőbe vésve idézték is tőle: „A ház is alszik, holtan és bután, / mint majd száz év után, / ha összeomlik, gyom virít alóla, / s nem sejti senki róla, / hogy otthonunk volt-e vagy állat óla.”