Kutyaposta- Bemutatkozik a sinka

A kilenc őshonos magyar kutyafajtából öt pásztorkutya: a puli, a pumi, a mudi, a kuvasz és a komondor, a másik négy vadász: a rövid- és a drótszőrű magyar vizsla, a magyar agár és az erdélyi kopó. Eddig így tudtuk. Most jelentkezett a sorba három ugyancsak ősi magyar pásztorkutya, akiket egyelőre hivatalosan az FCI (a Nemzetközi Kinológiai Szövetség) nem ismer el önálló fajtának, ezért szelektív tenyésztésük sem indult meg. (Kicsit szégyenkezve írom le: még a mindentudó Kutyapostás sem hallott felőlük…)

Ezért most és a következő két hétben ­hiánypótlásként bemutatom a három új pásztorkutyajelöltet. Elsőként ismerjék meg – Szélesi Ferenc főkertész segítségével – a sin­kát, az új magyar csodakutyát.

Sokan csak magyar dingónak nevezik, nem hasonlít egyetlenegy más őshonos terelőkutyára sem, mégis úgy dolgozik a juhok között, hogy az csoda. A sinka a magyar terelőkutyák evolúciójában a legújabb, éppen ezért szokták a XXI. század terelő­kutyájának nevezni. A sinka legendája ötven évre nyúlik vissza, a Hortobágyhoz, az ottani pásztorok nemzedékről nemzedékre tenyész­tették és szelektálták a saját maguknak leginkább megfelelő terelőkutyákat.

Ezeknek a kutyáknak a fejlődése nemzedékek óta a nyilvánosságtól távol, a közérdeklődés elől rejtve történik, mivel a gulyások és juhászok kultúrája zárt világ. A pásztorok cserélgették egymás között kutyáikat, egymás között fedeztetve utó­daikat. Annak ellenére, hogy törzskönyv és származási papírok nem kísérték a kutyákat, a jól teljesítő egyedeket nagyon is számon tartották, utódaikra is így tekintettek.

A szelekció eredményeként létrejött egy olyan homogén, jellemző fajtajegyekkel rendelkező állomány, amelynek jó híre gyorsan terjedt országszerte. A sinka a puliféle keverékek és a németjuhász-jellegű őrző-védő kutyák keveréke. Méretre a mudihoz mérhető. Sima, „pásztornyelven” sinka: ezt a szőrére értették, amely lehet rövid egyenes, lehet kicsit hosszabb egyenes, és lehet szőrös, kicsit bozontosabb.

A pásztor igénye, a legelő és a hajtott állat határozza meg, ki melyik típust kedveli. A Hortobágyon mindegyik szőrváltozat ismert, de a legnagyobb értéket a szőrös típusoknak tulajdonítják, a legtöbb pedig a rövid szőrűekből van. A sin­ka színe jellemzően fekete, daruszürke vagy hamvas. Ritka és ezért megbecsült a barna vagy a vörös, illetve a „tigris” vagy „cirmos”, bármennyire vicces egy kutya esetében ez a szőrváltozat.

A sinka olyan embereknek nem való, akik nem dolgozó kutyákban gondolkodnak. Olyan helyre sem való, ahol a házi kedvenc szerepét kell, hogy betöltse. Munkára született, arra, hogy dolgozzon.