A populáris-realista rajzoló, aki tudja, merre hajózzon

Régi, 140 éves ház az egyik budapesti MÁV-kolónia területén, közel a Keleti pályaudvarhoz. Van úgy, hogy rossz ajtón lép be az ember, ezért bolyongok egy kicsit az épületek labirintusában, s lám, a sárgás épület oldalán hosszan végigfutó körfolyosó végén türelmesen várakozik rám Fazekas Attila illusztrátor, képregényrajzoló. Neki nincs sok köze a vasútvállalathoz, de a szomszédja nyugalmazott mozdonyvezető.

Fazekas Attila bemutatkozóul elmondja, erdélyi nagyapjának menekülnie kellett Romániából, mert Tria­nont követően egy magyar katonai attasénak rendre jelentette a román vonatok mozgását, de lebukott. Magyarországon a MÁV-nál tanácsosként helyezkedett el, s ebben a házban kapta meg a szolgálati lakást.

Fazekas Attila Keszthelyen született, négyévesen elkerült Állampusztára, Szegedre, majd Kunszentmiklóson érettségizett, később pedig följött Pestre a nagyanyjához. Nála lakott, a mama halálát követően pedig csak hosszas jogi hercehurcát követően maradhatott a szolgálati lakásban, majd később megvehette azt.

Hívta a vasút, várta a MÁV, de máshogy akart megkapaszkodni a fővárosban. Megnősült. Felesége is egy keszthelyi lány lett, akivel egy utcában laktak, de ez csak az összeismerkedésük után derült ki a Zrínyi nyomdában, ahol együtt dolgoztak.

Egy évig címfestőknél keverte a csirizt, egy vendéglátóipari vállalatnál dekorációs elemeket szerelt, majd mivel vívott és lovagolt, kaszkadőrködött is. A Zrínyi Miklós Haditorna Klubhoz csapódott, így került egy Mátyás királyról forgatott filmbe. Fábri Zoltán 141 perc a befejezetlen mondatból című filmjében lovas- és gyalogoskaszkadőr-szerepet töltött be, a Liliput című tévéjátékban statisztált. Hogy mit csinált? Néhányszor kerítéseken vetette át magát, de ha fizettek érte, miért ne?

Mindez csak mellékvágány, mögöttes epizód a házigazda múltjában. Amióta az eszét tudja, rajzol, gyerekként mesekönyvek képeit másolta, iskolatársairól készített portrékat. Dumas A három testőre alapján készült amatőr képregénye folytatásokban jelent meg az iskola faliújságján. Beajánlották Zórád Ernőnek, akinél egy ideig asszisztensként dolgozott olyan képregényeken, mint a Blood kapitány és a Lázadás a Bountyn. Aztán összekülönböztek. Volt egy határidős munka, a Mester húsvét előttre kérte a munkát, Fazekas Attila viszont úgy gondolta, húsvétkor úgy sincs nyomda, ezért nem iparkodott, és csak az ünnep után vitte a rajzokat. Hát kirúgták.

Első képregénye 1972-ben jelent meg a Pajtásban. Az újvári kaland volt a címe, Vak Bottyán egy korai fegyvertényét ábrázolta, ahogy egy törököt lehajít a minaretből. Alkotónk ekkortájt ismerkedett meg a magyar képregényrajzolás másik hírességével, Cs. Horváth Tiborral, aki először a külföldi megjelenések előkészítésébe vonta be, és vele egészíttette ki Zórád, Korcsmáros és Sebők Imre rajzait, hogy az eredetitől eltérő tükörformátumokhoz igazítsa azokat.

És amikor 1974-ben Sebők Imre már nem bírta a tempót, és új rajzolóra volt szükség a Népszavában megjelenő képregényekhez, Cs. Horváth Fazekast ajánlotta be, nos, innentől kezdve számít ő főállású képregényrajzolónak. Így csatlakozott a legendás három testőrhöz mint ifjú D’Artagnan. Szerette a történelmi témákat, Jókaitól például A kőszívű ember fiait és A lőcsei fehér asszonyt is megrajzolta. A saját stílusát mint „populáris-realistát” határozza meg, de a Perseus kapitány kalandjaiban megszülető kompozíciók képi világát „szecessziósnak” nevezi.

Minden karaktert egyedinek tekint, tudatosan törekszik arra, hogy a figurái megkülönböztethetők legyenek. Fazekas Attila fő erősségei a történelmi díszletek és jelmezek, a különböző korok hajói és a csinos lányok ábrázolása. Hűha, ez utóbbiból még baj lehet...

– Egyszerre négy lapnak rajzoltam: a Népszavának, a Pajtásnak, a Fülesnek és a Pesti Műsornak. Aztán jöttek a filmképregények. Óriási sikerük volt az olyan filmadaptációknak, mint a Csillagok háborúja és a Birodalom visszavág, a Beverly Hills-i zsaru, a Kobra, a Túsztörténet, a 80 nap alatt a Föld körül, A bolygó neve: halál. Ezek akkor egyenként 300 ezer példányban jöttek ki.

– Beült a moziba és emlékezetből rajzolt? Vagy fényképezte? Jogilag ez rendben volt?

– Amikor bejött az adott film az országba, gyorsan megnéztem háromszor a Tisza moziban vagy a Honvédban, majd újra beültem a nézőtérre, és lefotóztam egyes filmkockákat, hogy a jeleneteim nagyjából hasonlítsanak a filmben látottakhoz.

Elmondja azt is, hogy jogi vita nem volt még a Csillagok háborújánál sem. A rajongói klub vezetője megbeszélte a jogvédőkkel, tudtak róla, és korlátozott példányszámban hozzájárultak 500 példány kiadásához. De azt nem mondták, hogy hányszor 500! – Az átkosban nagy kalózkodás folyt! Keletről azt vették át, amit akartak, nyugatról pedig loptak – jegyzi meg magyarázólag.

Az általa rajzolt Ben Hur és A félelem bére képregények nagyon jól sikerültek, aztán jöttek sorra az újabb és újabb füzetek, köztük a Terminátor. És 1988-ban saját lapot indít, ez volt a Botond. Akkor úgy nézett ki, hogy paradicsomi állapotokra számíthat, de 1989-re másképp alakultak a dolgok.

– Ebben a változásban a terjesztés is közrejátszott?

– A terjesztéssel sohasem voltam megelégedve. 50 ezer példánnyal indult a Botond magazin, de ha elfogyott belőle 45 ezer, akkor a posta csak 35 ezret rendelt, ha abból elfogyott 35 ezer, akkor a posta 25 ezret rendelt. Ilyen volt az akkori terjesztés, ezért inkább alternatív, saját terjesztési hálózattal próbálkoztam az ismerőseim segítségével. A Botond így csupán néhány ezer példányban jött ki.

Aztán már csak a képregény-találkozókon terjesztette a saját kiadványait Budapesten és Szegeden. Attila, a hunok csillaga, Perseus kapitány kalandjai és a mai napig létező Botond magazin, íme néhány a címek közül. Na és A gengszterváltás története – tele politikával. A gyors hanyatlás okáról úgy gondolja, 1989-ig nem engedték nálunk megjelenni az önálló, nem adaptációs magyar képregényfüzeteket, azt követően viszont igen, így a nyugati képregények elszívták a vásárlóerőt. A fiatalok zabálták a nyugati kép­re­gény­füzeteket, de az a réteg, amelyik a magyar történelmi képregényeket szerette, egyre jobban szűkült.

Jól jellemzi ezt a hanyatlást az is, hogy a Füles képregényes oldalainak száma az eredeti hatról idővel visszacsúszott kettőre. Mint mondja: annak idején a Fülesből sokan kivágták, összegyűjtötték és egybekötötték a képregényoldalakat, de a két oldalért már a fanatikusok sem vették meg a lapot.

Pedig a rendszerváltást követően Fazekas Attila mindent megpróbált. Először a saját kiadású Szexi magazinba készített – az egyik fő erősségét kihasználva – gyönyörű nőket ábrázoló erotikus képregényeket, mint például a Tünde és a szatír sorozat, míg az Új Magyar Hírek számára a magyar történelemből merített témákat illusztrált. Külföldi bérmunkával is próbálkozott: a német Bastei kiadó megbízásából rajzolt képregényeket Szellemirtók címmel.

2004-ben egy kiadó segítségével újraindult lapja, a Botond, ám az új széria első két száma után Fazekasnak ismét saját erőből kellett vállalnia az újság kiadásának költségeit. 2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából Bán Mór forgatókönyve alapján készítette el az első magyar „ötvenhatos” képregényt, majd 2007-ben megjelent a Gemini-jelentés című képregénye, amely könyvesbolti terjesztésben is kapható lett.

– A nyugati képregényekkel több szempontból nem tudjuk fölvenni a versenyt. A fantasyt és az akcióképregényeket jobban csinálják. Viszont Magyarországon van egy olyan rés a képregények tematikájában, amiből profitálni lehetne. És ez maga a magyar témakör, amiből csak az tud jó képregényt csinálni, aki ebben a környezetben él, dolgozik és alkot. Elsősorban a történelmi képregényekre gondolok, hiszen a honfoglalásról nem tudhatnak az angolok vagy az amerikaiak jót rajzolni.

És csinálja is. Megrendelésre rajzol. Sok munkája van most is, de határidőknek már nem akar megfelelni. Egy 1848-as történelmi képregényen munkálkodik. Az aprólékosan megrajzolt kockákhoz a buborékokat kinyomtatja, majd kézzel beírja a párbeszédet vagy a leíró részt a fehér formákba, aztán beragasztja azokat az általa megfelelőnek tartott helyre. A nappaliból egy lépcső vezet fel a rajzasztalos galériára.

Csörög a mobilja, egy futár hoz majd csomagot, benne a Rubicon régebbi számaival. A könyvespolcok roskadoznak a történelmi témájú kiadványoktól, Jókai Mór, Wass Albert regényei jól megférnek az olyanok mellett, mint az Árpád- és az Anjou-kor csatái és hadjáratai, a Mo­hács emlékezete, a Hadihajók típuskönyve, a Katonai repülőgépek és helikopterek, a Kommandósok fegyverei, a Korszerű harckocsik és harci járművek, a Horthy Miklós és emlékezete, a Kis magyar hadtörténet és A magyar honvédség a második világháborúban.

„A motor váratlanul köhögni kezd, kihagy, végül leáll. A volánnál ülő lány megpróbálja beindítani, de hiábavaló minden igyekezete” – ezzel indul egyik képregénye. „Te kurva, most megdöglesz!” – olvasható másutt a folytatás. Látszik, az alkotó szereti a jó, részletgazdagon kidolgozott arcokat. Aztán mutat egy családi képregényt is, amelyen az édesapja, az öccse, a sógora, Balczó András és ő maga is szerepel.

– Mindig rajzol?

– Nyáron már nem, mert május végén, június elején leköltözöm a Balatonra. Balatonalmádiban van egy 31 láb hosszú hajóm, fel lehet állni benne, hat férőhelyes. Azzal hajózok, s gyűjtöm a motívumokat az újabb művekhez.

A kikötő egy részvénytársaságé, amely 70 ember tulajdona. Az egyik alapító részvényes Fazekas Attila. A vízi járműnek Balaton 31 a típusa, amelyet svéd licenc által gyártottak a balatonfüredi hajógyárban.

Fazekas Attila visszafogott, szerény ember. Járt jogi egyetemre, de abbahagyta. Aztán történelemtanárnak készült, de a földrajzzal hadilábon állt, végül egész életében többnyire történelmi tárgyú képregényeket rajzolt – népokításul százszámra. Aztán gyűjti a kardokat is. Megmutat néhányat, s vívótudományát felidézve, suhint párat a levegőbe.

A hajója neve Cápa.