Mert van második esély...

A tiszaburai Sánta Szimonetta könnyekig hatódott, amikor otthon megdicsérték, mert megmutathatta az első saját termékeit. Kötényt, konyhai kesztyűt készített a helyi varrodában. Ma már egyedi maszkokat is varr a járvány elleni védekezéshez.

– Jólesett, hogy tetszett, amit varrtam, de volt bennem megkönnyebbülés is. A férjem de­cember óta csak alkalmi munkákon vehet részt, mert a járvány miatt leállították az építkezést, ahol darukezelőként dolgozott – meséli. – Nekem is elveszett minden lehetőségem, eladó szerettem volna lenni, de a faluban nincs bolt. Egy városi nagyáruházba kerültem, hajnali négyre jártam dolgozni, de a próbaidőn nem írtak alá velem szerződést – emlékezik.

Szimonetta több mindennel próbálkozott még, jelentkezett egy OKJ-s tanfolyamra is, de a vírus miatt azt is leállították. Ráadásul Szolnokra kellett volna járnia gyakorlatra, ezért lemorzsolódott az oktatásról, mert vigyáznia kellett a kislányára, aki most lett óvodás korú.

Hosszú volt az út, míg végül a szülőfalujában otthonra és munkára is talált. Amikor a férje Pesten dolgozott, megpróbáltak albérletet fizetni, de havi 200 ezer forintba került egy garzonlakás, amit nem bírt sokáig a család. Végül a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segített. A kedvezményes hitellel és némi megtakarított pénzzel sikerült venniük egy házat Tiszaburán.

– Valamennyire rendeződött a helyzetünk, de aztán jött a járvány. Nekem is munkát kellett keresni, de egyébként is azt szerettem volna, ha ketten, együtt teszünk azért, hogy jobb legyen az életünk – mondja az asszony. Az interneten talált rá a hirdetésre, amelyben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványa keresett fia­talokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott műhelyiskola-program elindításához.

Négy lányt vettek föl a helyi varrodába, köztük őt is, hogy lakástextil-készítő részszakmát tanuljanak. A falu asztalosműhelyében pedig hat fiút kezdtek el alkalmazni, akikből famegmunkálók lehetnek majd, ha levizsgáznak. Akinek sikerül elvégezni a képzést, elhelyezkedhet az üzemekben, rendes fizetésért. A fiataloknak ez nagy lehetőség, hiszen helyben találhatnak munkát, nem kell messzire utazgatniuk, hogy pénzt keressenek.

– A program azoknak indult, akik valami miatt nem tudtak beilleszkedni a szakképző iskolába, a középiskolai rendszerbe, de be lehet őket integrálni a munka világába – mondja Németh Gábor, a tiszaburai műhelyiskola koordinátora. Mindennap reggel 8 és 12 óra között vesznek részt a fiatalok a munkában, és egy héten kétszer meglátogatja őket a mentoruk is. Két szociális munkás és egy pedagógus foglalkozik a tanulókkal. A szakma alapjait pedig a mestertől, vagyis az üzemvezetőtől tanulják meg. Mivel tanulói jogviszonyba kerülnek, állami ösztöndíjat és havi plusztámogatást is kapnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványától – tudjuk meg a koordinátortól. A képzés hat-tíz hónapig tart, az asztalosoknak 600, a varrodai tanulóknak 300 órát kell teljesíteniük, hogy vizsgázhassanak.

Az első negyedév most zárult le – tájékoztat Thaisz Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának ügyvezető igazgatója. Az eddigi tapasztalatok alapján a műhelyiskola hatékony és hiánypótló lehetőség a korábban már lemorzsolódott tanulók esélyeinek javítására. Az alapítvány egyike annak a két egyházi szervezetnek, amely kísérleti jelleggel elindította az új típusú képzést.

A szervezet az alapítása, 2001 óta komplex munkát végez a legnehezebb sorsú tanulók felzárkóztatásáért, így természetes volt, hogy részt vállal a hátrányos helyzetűek foglalkoztatottságának növelését célzó új programban is. Az alapítvány a mostani tanévben két helyszínen, négy részszakmában (Gyöngyösön pincér- és szakácssegéd, Tiszaburán pedig a már említett lakástextil-készítő és famegmunkáló szakmában) valósítja meg a projektet, összesen húsz, 8 osztályt végzett tanuló bevonásával.

A program fontos eleme a nyitottság, a rugalmasság és a rendelkezésre álló keretek maximális kihasználása. Minden diáknak más és más a háttere, sokuk mögött számos kudarcélmény áll, ezért teljesen új módszerek kellenek ahhoz, hogy motiváltak legyenek.

– Lényeges, hogy a diákok is alakíthassák a folyamatot, maguktól vállaljanak feladatokat. Ezért mindannyiukkal egyénre szabott, ösztönző megállapodást kötünk, amelyben rögzítjük, hogyan készülnek fel a rész-szakképesítővizsgára. Az ösztöndíjat is az egyéni megállapodás szerinti ütemezésben kapják – számol be a részletekről az alapítvány ügyvezetője.

A szakmai tudás átadásáért a színtisztán gyakorlati oktatást végző mesterek, a szociális segítségnyújtásért pedig a mentorok felelnek, a diákok velük hármasban konzultálnak az előrehaladásukról.

A járványhelyzet ellenére is sikeres a program, a 20 tanulóból 18-an hamarosan vizsgázhatnak. Szintén biztató, hogy a megüresedő helyeket is sikerült feltölteni, miután a képzéseknek híre ment, egyre többen érdeklődnek.

A programot szeretnék folytatni és bővíteni, ehhez persze további szervezés és forrás kell. Az alapítvány célja, hogy minél több településen felmérjék, milyen szakmákra van munkaerőpiaci igény, mi népszerű az érintettek körében, és mihez találnak partnereket helyben. Thaisz Miklós reméli, hogy az anyagi háttér is adott lesz az országos kiterjesztéshez. Ha ez sikerül, talán egyre többen közelebb kerülhetnek álmaik megvalósításához is.

Nem nagy kívánságok ezek. Sánta Szi­mo­nettáék például szeretnék felújítani a házukat, és nem ártana egy használt autó sem, hogy eljárhassanak bevásárolni vele a legközelebbi áruházba. Ehhez viszont dolgozni kell mindkettőjüknek, hogy félre is tudjanak tenni valamennyit, mert – mint a fiatalasszony mondja – a segély meg a családi pótlék legfeljebb a pelenkára elég. És a családnak, a kislányuknak, Lo­rinának is óriási örömet okozna, ha hamarosan új lakó „költözhetne” az otthonukba. Egy kistestvér.