Dióbél bácsi

Bár a mai napig vitatott a dió őshonossága Magyarországon, a régészeti leletek szerint biztos, hogy a Kárpát-medencében már 8-10 millió évvel ezelőtt megjelent. Honfoglaló őseink is ismerték, csonthéjas gyümölcsét előszeretettel gyűjtögették és fogyasztották.

A szatmári természetkutató, tanító, füvesember, Makay Béla hazánk egyik legnagyobb népi gyógyítójaként ismert. 2016-ban bekövetkezett haláláig számos kötetében foglalkozott a dió jótékony hatásával. Írásaiban az egyik legértékesebb csonthéjas gyümölcsünkként mutatja be, mely a zsírsav mellett fehérjét, ásványi anyagokat, C-vitamint is bőséggel tartalmaz, de található benne tiamin, ami ideg- és izomvédő, serkenti a növekedést, ráadásul a fa levele frissen, jelentős mennyiségű C-vitamint rejt, a bőrgyógyászatban is előszeretettel használják.

Diómesék

- A diótermesztéséről híres településen, Milotán a mese úgy szólt, hogy minden ottani embernek három diófát kellett ültetnie. Az egyiket bölcsőnek, a másikat koporsónak, a harmadikat pedig, hogy teremjen. - A diófa a termékenység szimbóluma, gömb alakú koronája a világ, a termése, abban is a rejtett lényeg pedig a bölcsesség jelképe, amely csak nagy fáradság árán érhető el. Általában félbevágva ábrázolják: csonthéja a koponya, belső magja az emberi agy megfelelője.

A zöld dió – amiből különleges lekvárt, befőttet és likőrt is készíthetünk – az érett dióterméshez képest sokkal koncentráltabban tartalmazza a gyógyító hatóanyagokat. A nép­hagyomány szerint a június 24-i Szent Iván-éjszakáig kell begyűjteni, hiszen ilyenkor még puha a héja, így a feldolgozása is egyszerű.

A diófa levelét leginkább teaként használják.

E célra akkor a legmegfelelőbbek, mikor július-augusztus környékén megvastagodnak, de még sötétzöldek. Vékony rétegben, meleg levegőjű helyen szárítsuk, többször átforgatva. Ekcémára kamillával keverve népszerű gyógymód. Makay Béla szerint izzadás ellen is kiváló: akinek tűrhetetlenül izzad a lába, a teste, napjában legalább egyszer vegyen diófalevélből borogatást vagy fürdőt. Lábra 3-4 liter vízben jó félmaréknyi friss levelet főzzünk fel. Ugyanez a főzet gyógyítja a bőrkiütéseket, a fagyást és aranyérbántalmakat is.

A diófa gyógyító levelét a bőrbetegségeken túl méregtelenítésre is javasolják. Vértisztítóként, gyomorerősítőként, emésztést segítőként (összehúzó hatása miatt enyhe hasmenésnél), valamint féreghajtóként tartják számon. Főzetét hajhullás ellen, illetve hajszínezésre is használják. Vidéken régebben a lépfenét is a levélből készített teával kezelték.

A teához egy csapott evőkanál (3 g) teafüvet 2,5 dl vízzel forrázzunk le, és 15 perc után szűrjük le. (Ne használjunk fémszűrőt!)

Annak ellenére, hogy a dióbél rendkívül értékes csemege, melynek energiaértéke és tápanyagtartalma is igen nagy, az egy főre jutó évi fogyasztásunk csupán 0,5 kilogrammra tehető. Leginkább sütemények töltelékeként ismerjük, ami nálunk csak a Monarchia idején terjedt el, a ró­maiak­nál azonban édességként való felhasználása már nagyon korán megjelent.

A dió latin neve (Juglans) mellett az első diós datolyacsemege leírását is nekik köszönhetjük. Eszerint a datolyák magját kivágták, helyére dióbelet tettek. A datolyákat kívülről megsózták, majd mézben megpirították.