Ütésálló vagyok

 1. Melyik születésnapja, születésnapi ajándéka a legemlékezetesebb?

– A saját névnapomon sikerült születnem, ráadásul összeolvad az a nap még a karácsonnyal is, tehát sosem éltem meg mint igazi születésnapot. De mindegy, megszoktam, jó ez így, és összehasonlíthatatlanul jobban élvezem amúgy is mások örömét, mint azt, ha én kapok valamit. Mindenem megvan, ami kell, és ez régebben is így volt, amikor még nem volt semmim. Szeretek megdolgozni a holmikért.

 2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– Gitározni nem tanultam meg, csak basszusgitározni, és angolul se rendesen. Folyamatosan dühöngök azon, miért nem tudom magam olyan árnyaltan kifejezni, ahogy az anyanyelvemen igyekszem. És focizni is jó lett volna jól – nézőként valahogy mindig tudom, mit hogy kéne.

 3. Mit szeret önmagában?

– Hogy ütésálló vagyok. A legtöbb bántást kialszom, sőt el is felejtem. Ezenkívül mindenkinek bizalmat szavazok az elején, és a felettes énem nem győzi figyelni az ösztönöst, hogy megint ne verjék át. És ez fárasztó.

 4. Mivel lehet kikergetni a világból?

– Elméleti mondatfűzésekkel, mint az előbbi válaszom. De komolyan: ta­nács­adós­kodással, menedzserszövegekkel, papírízű tohuvabohukkal. Tudás és tapasztalat nélküli okostojáskodással.

 5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?

– A jelenben senkivel, viszont Hunyadi Jánossal elcserélném szívesen a nándorfehérvári győzelem napját. Ha lehet, ugyanazzal a hirtelen, de zseniális végkimenetellel. Kiörvendezném magam, és jönnék is vissza, a pestist már nem várnám meg. Esetleg Mátyás koronázásán is ott lennék, mint egy udvaronc. Hogy lássam, mit érez, milyen küldetéssel a vállán lesz királlyá, a nagy nehezen visszaváltott Szent Korona által. (Biztos nem a Hunyadi-operával foglalkozom mostanában?!)

 6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?

– Talán Izlandot. Vagy Írországot. Vagy Finnország sarkköri területét, Szent Ivánkor és adventben is. Egyszer, még gyerekként jártam arra, és nem tudom, miért, de vonz az északi, zordabb táj.

 7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?

– Nagyapám falusi szatócsboltjából nemrég kaptam egy megmaradt vetőmagkínáló táblát. Mióta a kommunisták elvették tőle, eltelt vagy 60 év. És a nagyszüleim házasságkötési feszülete. Már rég lekopott róla az ezüst, de az ő emlékük nem. Meg egy levélke a nagy énekestől, Dietrich Fischer-Dieskautól, aki erre a pályára vezetett.

 8. Mire sajnálja legjobban az időt?

– Felesleges levelezésekre, udvariassági körök futására, és arra várva, hogy rendesen töltsön az internet.

 9. Mire nem sajnálja a pénzt?

– Nincsenek már kimondott mániák. Régen ezernyi CD-t gyűjtöttem, ennek vége. Ma már csak egy minőségi fejhallgatóm van és egy klassz tévénk. A jó telefon és tablet is fontos, meg az autó, de az tíz éve mind szolgálati. Szóval semmire se sajnálom, amire valóban kell, például jótékonyságra, de ebben a feleségem még jobb. Tetszik az a megállapítás – egy bölcs orvosdoktor mondta –, miszerint az élet olyan, mint a trágya. Mert a lényege, a tudás, a szeretet és a pénz is szétszórva jó.

10. Kinek szánja az adója 1 százalékát?

– A négy gyerekem piarista gimnáziumának és a katolikus egyháznak.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?

– Ezek a csúcsok kisdiákkorom óta meghaladhatatlanok: valamennyi Verne és Rejtő megvolt, amit csak a veszprémi könyvtár szabad polcán tartottak.

12. Mi a számítógépén a háttérkép?

– Amit a gyerekek beállítanak. Néha nagyon meglepődök, egy hörcsög is feltűnik, a Lajoska nevű.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?

– Egy emberszabású majmot. Azoknak a szemében valami szomorúságot látok. Egy elszalasztott esélyt. Ők majdnem „mi”. Okosak, de nekik mégsem sikerült – ez is a teremtés egyik felfoghatatlan titka. Egyszer egy plexi mögül hosszan nézett a szemembe egy orangután, az felejthetetlen volt. Húsz centire álltunk egymástól.

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?

– Gandhit, tömörítve. „Mi vagyunk, akikre vártunk.”

Ókovács Szilveszter operaénekes, televíziós szakember, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Zenei tanulmányait a győri Liszt Ferenc Főiskola zeneiskolai magánének-tanár szaka után a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekes szakán folytatta. Magánének- és operatörténet-tanári tevékenységét követően az Erkel Színház ügyvezetői, majd az Operaház kommunikációs igazgatói tisztét töltötte be. Néhány évre távolodott csupán el az operától, de akkor sem egészen. 2005 és 2011 között a Hír Tv, majd a Duna Televízió vezetésében tevékenykedett, főmunkatársi, illetve vezérigazgatói pozícióban. 2011 óta újra a Magyar Állami Operaház tölti ki az életét. Először kormánybiztosként, majd megbízott, 2012 óta pedig kinevezett főigazgatóként munkálkodik a magyar operajátszás ügyén.