A nyár gyümölcse – körkép Csányból

Előbb látni napelemtelepet, napraforgótáblát, a falusi fóliasátrakban pedig spárgára kúszó uborkafát a nem is olyan régen még messze földön híres Csány község határába érve, mintsem dinnyeföldeket. Miközben a gödrös földúton zötykölődünk kifelé Csány alpolgármester asszonyával, megelőz bennünket a kerekek nyomában keletkező forró homokfelhő belepve a szélvédőt, aztán pedig izzadt homlokunkat.

– A dinnyét sohasem volt szokás árnyékba ültetni, ezért aztán szüretelni is a napon kell, még akkor is, ha van vagy 40 Celsius-fok – fogad kissé kárörvendő hanglejtéssel Mák Zsolt a birtoka sarkán, miközben akár az aknavető, hatalmasat durran mellettünk egy gázpalackhoz erősített rozsdamentes acélcső.

– Nem díszlövésnek szántam a fogadására – nyugtat meg ismét tréfásan. – Ezzel a gázágyúval kergetjük világgá a galléros varjúkat, mert a csőrükkel képesek tucatszám selejtesre lékelni a termést.

– Nem kell azért annyira siránkoznia – ugratom én is –, hiszen magának már jól megy a sora, saját dinnyeföldje van, ráadásul azt beszélik, régi dinasztia a Mák família.

– Azt szoktam mondani erre, hogy nekem már az őseim is dinnyén gurultak le a Vereckei-hágón, ide, a Kárpát-medencébe. Hosszú sora van annak, hogy mégis eltűnni látszik a híres csányi dinnye, és szomorú olykor azt látni, mivé lettek a több évszázados tapasztalattal bíró falusi gazdák, a vándorló dinnyés­dinasztiák. Sajnos a rizikó egyre nagyobb, miközben a haszon egyre kevesebb.

Még a legszínesebb fantáziát is megakasztja az a tény, hogy a magyar dinnyetermesztés létéről már 1544-ben született írásos dokumentum, vagyis akár 8 évvel Eger ostroma előtt úgy gyomlálhatták ki a gazt a dinnye körül a közeli hevesi homokból a későbbi várvédők, mint 1552-ben a várfalakat ellepő törököket. Nagy utat tett meg a piros bélű gyümölcs, amelyet a zöldségfélék családjába sorol a szakirodalom, mire a lófarkas, félhold szarváról lepottyant ide a csányi határba.

Mert valójában Afrikából származik, ahol a Kalahári-sivatagban vándorlók számára például életmentő víztartalékot jelent a dinnye mint a sivatag kulacsa. Idehaza a „Hevesi dinnyének nincs párja!” szállóige már az 1890-es évektől elterjedt, és akkorára nőtt a kereslet, hogy a csányi, a horti és a káli falvaknak földjei már nem győzték kiszolgálni a hazai, később pedig a krakkói, a prágai meg a bécsi igényeket.

Még a második világháború előtt is naponta 25-30 teli vagon indult a horti vasútállomásról külföldre és szerte az országba. Ezért aztán a csányi kocsi és ló nélküli szegényebb, de hozzáértő „dinnyés kódusok” kénytelenek voltak tavasztól őszig családostól elvándorolni Tornától Baranyáig a gyümölcsöt termeszteni.

– Ahol szabad földterületet találtak, ott megegyeztek a tulajdonossal, az államosítás után a termelőszövetkezetekkel arról, hogy a várható haszon feléért, esetleg harmadáért elvetik, művelik, szüretelik a termést – emlékezik vissza a saját részes dinnyés múltjára is Gál Tiborné, Csány alpolgármester asszonya, vagy ahogyan a falusiak hívják, a nagyhangú Erzsike. Hozzá is teszi: – A szüleim az 1960-as években Alcsútdobozon tudtak földet bérelni, ami azt jelentette, hogy minden esztendő tavaszán Csepel teherautóra raktuk a ládákba, dobozokba csomagolt ruhákat, edényeket, dunyhát, mellé telepedtek a csirkék meg a kutya, és mindaz, ami márciustól októberig kellett.

– Erzsike életében jóval nagyobb volt a rizikó, mint napjainkban – fordulok Mák Zsolt felé, aki válaszul azonnal sorolja az időjárási változások, a termelési költségek, a piaci és kereskedelmi különbségek, a napszámosok hiánya okozta, szerinte már a XXI. századi problémákat, amelyekért el sem kell költözni, mint régen.

– Nagyon keserves kenyér volt, de nagyobb szelet jutott belőle annak, aki mégis bele mert vágni – győzködi Erzsike Zsoltot, miközben mint régi dinnyés dicséri a termését, amelyet ma szüretelnek először és amiért délután már jön a kereskedő.

– Mielőtt elköltöztünk, apukám átíratott az alcsútdobozi általános iskolába, ahová második osztálytól jártam – áll meg egy pillanatra. – Ha jól emlékszem, tavaly tartottuk Tatán az 50. osztálytalálkozót. Lehet, én a dinnyés gunyhóban is születtem, mert így hívtuk azt a házikót, amit a szüleim építettek fából, tehéntrágyával, törekkel összekevert sárból meg kukoricaszárból a bérelt dinnyeföld végébe. Abban laktunk, ott írtam a leckét, ott játszottunk a testvéremmel, és ott kapáltam minden hajnalban már kilencéves koromtól. Aztán szeptember végén megjött értünk a Csepel teherautó, és másnap reggel már a csányi iskolába iparkodtam a becsengetésre.

– A teherautó, igaz, nem Csepel, hanem klimatizált furgon vagy kamion, most is előáll, de már Mák Zsolt birtokán, és nem költöztetni, hanem szállítani érkezik, ha meg tudnak egyezni.

– Meg kell egyezni, mert a dinnye szezonális, és ha sokáig alkudozom, könnyen a földön maradhat a varjúk, a nyulak meg az erre ténfergők örömére. Nekem, mivel több mint 30 éve csinálom, már kialakult az állandó vevőköröm. Az idén öt hektáron termelek, közepes hozamra számítok, hektáronként úgy 200 mázsára. A kereskedőnek, aki délután jön az első szedésért, 180 forintért adom kilóját, de lehet, hogy két hét múlva már csak a felét kapom érte. Ma július 14-e van, ha megy hazafelé, nézzen már be Hatvanba, Aszódra, Pestre a zöldségesekhez, vajon mennyiért kínálják a dinnye kilóját, mert ahogy az elején mondtam, hatalmas a rizikó, de kevés a termelői haszon.

A hőségtől forró fejjel, mégis higgadtan próbálunk mérlegelni a gázágyú meg a kisteherautó farához hordott dinnyekupac mellett. Zsolt azt állítja, hogy egy hektárra minimum 700–800 ezer forintot kell rákölteni, amiben a felesége, a saját és a napszámosok fizetése még nincs is benne. Utána jön a palántanevelés, a kiültetés, a fóliázás, a gondozás, az öntözés, majd következik a csodavárás, tudniillik, hogy milyen időjárást rendel majd hozzá a Jóisten, valamint milyen áron és mennyiségben árasztja el a hazai piacot az Európai Unió. Könnyen igaz lehet „a gazda görnyed, a kufár keres” szólás.

– Nagyot változott a világ, az biztos. Ma már én sem dinnyéznék, pedig az 1980-as években a férjemmel még mi is, akár a szüleink, Vásárosnaményban béreltünk több hektár földet a téesztől, méghozzá az árbevétel 35 százalékáért, és nekünk akkor még megérte – emlékezik vissza Erzsike.

– Nem sárgunyhót építettünk a földbe, hanem már faházat, miközben mi is sokat gürcöltünk és nélkülöztünk a két gyermekünkkel együtt, de havonta kerestünk 100-120 ezer forintot, ami akkor nagy pénznek számított, hiszen sosem felejtem el, egy új Zsiguli 157 ezer forintba került. És mi megengedhettük magunknak, akárcsak a házépítést is.

Akkoriban Csány minden nyáron kiürült, csak az öregek maradtak, akik figyeltek a néptelen portákra. Gólya mindig volt a faluban, ma is ott kelepelnek a katasztrófavédelmi sziréna fölötti fészekben a villanyoszlop tetején, de a dinnyések sosem látták a csányi gólyákat, mert amikor megérkeztek, már nem, amikor pedig elrepültek, még nem voltak otthon a szintén vándorló emberek.

Viszont épült, szépült, gyarapodott a falu. Volt idő, amikor 4500-an laktak a településen, manapság annak már a fele sem él itt. Sok üres portát felvert a gaz, rogyadoznak rajtuk a házak, de ahol laknak, ott is olyan képet mutat az udvar, mintha mindent félbehagytak volna benne, mert mindig másfelé kell rohanni, semmire sem jut elegendő idő.

– Ugyanakkor az utóbbi években, ha lassan is, de ismét pendülni kezdett a falu, amit a szép számmal elnyert pályázatoknak is köszönhetünk – mondja Medve István polgármester, aki ugyancsak dinnyés családban született, aztán elment szerencsét próbálni, szerzett néhány diplomát, tanított egyetemen, megjárta Egyiptomot, vagy tíz esztendeje pedig végleg visszatért az övéihez. – Egyre többen járnak el dolgozni Hatvanba, Pestre vagy napszámba, hiszen nem régen még 95 közmunkásunk volt, mára hál’ istennek, csak 15 maradt – sorolja, majd hozzáteszi, hogy Csány 2100 lakosának negyede a cigány kisebbséghez tartozik.

– Éppen a sok közmunkás miatt, évekkel ezelőtt az önkormányzat is belevágott a dinnyetermesztésbe, de abba kellett hagyni, elsősorban azért, mert elfogyott a szorgos munkáskéz. Amíg az ezredfordulón még 500-600 hektáron több tucat falusi család élt meg a csányi dinnyéből, addig manapság 5-6 gazda termeszti összesen sem több, mint talán 25-30 hektáron.

Csányban, akár a többi dinnyés térségben is (Békés, Szabolcs, Tolna, Baranya) a rendszerváltást követő esztendőkben eleinte megnőtt a vállalkozási kedv, de a termelőszövetkezetek megszűnése és az új tulajdonosok ismeretlensége megnehezítette a földbérléseket, másrészt pedig nem működött a mára bevált kamionos szállítórendszer, de nem működött a dinnyések közötti kommunikáció és összetartás sem.

– Az utolsó, még reményteli pillanatban, 1999-ben megalakítottuk a Csányi Dinnye- és Zöldségtermesztő Védegyletet pontosan azért, hogy közös összefogással, közös fellépéssel meg üzletpolitikával védjük meg az érdekeinket, a megélhetésünket – mondja Gál Tiborné Erzsike, aki azóta is a védegylet elnöke, csak éppen az akkori 102 fős létszám olvadt le mára kevesebb mint harmadára.

– Nem történt igazi összefogás, a kezdeményezés baráti társasággá szelídült, miközben mindenki rohan és egyedül szeretne érvényesülni. Ráadásul volt olyan esztendő, amikor még a 10 forintot sem akarták megadni a dinnye kilójáért a kereskedők, na, akkor sokan bedobták a törülközőt, és inkább átálltak a kovászos uborka fóliás termesztésére, mert az, ha nem is annyira gazdaságos, de legalább biztosabb hasznot jelentett.

Nem úgy Mák Zsolt, aki ugyan uborkázik is, mert fő a több lábon állás, de azt csak amolyan szükséges rossznak tartja a dinnye mellett. Eleinte, akár Medve polgármester uram, ő is elindult szerencsét próbálni, nehogy már a Mák gyerekből is csak paraszt legyen, és tanult vendéglátósként el is jutott a margitszigeti nagyszállóig, ahol hamar megunta a „parókás meg pincsikutyás gazdagok nyegle” parancsait, és amint fogalmazott, inkább hazajött az egészséges falusi levegőre, a csányi határba.

Hozzászokott a legkisebb haszonhoz, a szélsőséges időjáráshoz, az egyre kevesebb öntözővízhez, a legkülönbözőbb, újabban akár szerb napszámosokhoz, az arany pecsétgyűrűs nagykereskedőkhöz, csakúgy, mint a makkos cipős, susogó mackós zöldségesekhez. Mielőtt utamra engedve a gázágyú melletti kupacból megpaskol néhány méretes dinnyét, aztán az egyiket a kezembe adja, és csak annyit mond: szeretem a kihívásokat.

Lédús gyümölcs – kemény piac

Az idén csak július közepétől került a magyar dinnye a piacokra – nyilatkozta a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete elnöke. Göcző Mátyás elmondta, korábban az oltott görögdinnyéket már április első napjaitól ki tudták ültetni, de erre tavaly és idén sem volt lehetőség, májusban pedig nem ritkán 6-8 Celsius-fokosak voltak a reggelek, ami további csúszást okozott. A jelenlegi kilátások szerint azok, akik fólia alatt vagy növényházban termelnek, június 20-tól tudnak magyar dinnyét kínálni, de ez elenyésző mennyiséget jelent. Magyarországon mostanság 4000-4200 hektáron termesztik a görögdinnyét. A dinnye piaci áráról az MTI-nek nyilatkozva annyit mondott, hogy az a minőségtől és az országban lévő importárutól is függ. A dinnye bekerülési költsége évről évre nő, idén is drágult a vetőmag, a műtrágya, a fólia, a csepegtető-szalag; és egyre nő a külföldi bérmunkások bére is. A koronavírus-járvány ellenére idén is tudtak külföldi bérmunkást fogadni a gazdák és a kertészetek. A Magyarországon termett görögdinnye mintegy kétharmada az exportpiacokra, főleg Lengyelországba, Csehországba és Szlovákiába kerül. Az osztrák és a német piacra az utóbbi években kevesebbet szállítanak, ott ugyanis nagyon erős a spanyol és olasz konkurencia. Az idén mintegy 150-160 ezer tonna görögdinnyét és 12,5 ezer tonna sárgadinnyét takarítanak be a hazai termelők. Ennek 60 százaléka kerülhet a belföldi piacokra – hangzott el a Syngenta vetőmagcég nagy­kamarási szakmai rendezvényén. Az elmúlt 5 évben jelentős átrendeződés zajlott le a termelésben, amely hatással van a piaci folyamatokra is. Ma már az áruházláncok oldaláról a kerek, 10 kilogramm súly alatti görögdinnyére van nagy igény, ezenkívül a termelési oldalon és a fogyasztói keresletben a magszegény dinnye aránya is megnőtt – derül ki közleményükből. A világon 3,7-3,9 millió hektáron folyik dinnyetermesztés. Európa legnagyobb termelője Spanyolország, ahol a termőterület 20 ezer hektár körül stabilizálódott az utóbbi években. Ekkora területről évi 1,2-1,3 millió tonna dinnyét takarítanak be, melyből csaknem 800 ezer tonnát exportálnak, főleg az európai országokba. Jelentős dinnyetermesztő ország Európában Olaszország, Görögország, Törökország. Magyarország a dinnyetermesztés északi határán fekszik, az elmúlt években lecsökkent termőfelület kicsi a déli országokéhoz képes, ám a termesztés színvonala magas, valamint a minőség és a termésmennyiség is világszínvonalú. Hazánk legnagyobb versenytársai a mediterrán Olaszország és Görögország, ahol a kedvezőbb éghajlatnak köszönhetően a szezon hosszabbra nyúlhat. A környező országok hasonló időjárási, éghajlati kihívásokkal küzdenek, viszont Romániában, Bulgáriában és Szerbiában is jelentős termesztéstechnológiai fejlődés következett be az utóbbi években, ezek az országok exportlehetőségeket keresve könnyen versenytársakká válhatnak. (Varga Attila)

A csányiak állítják, ők tanították meg az országot dinnyézni, és általuk lett világhírű a termékük, akár a szegedi paprika, a makói hagyma vagy a nógrádi málna. Kár, hogy napjainkra mindegyikből jó, ha mutatóban maradt még valamennyi. Kifelé jövet az újra pendülő faluból a kanyarban egy szokásosnál nagyobb kőkereszt búcsúzik az utazótól, amelyet 2014-ben a helybéliek állítottak a következő felirattal: „Az élet útját mutattad meg nekem, színed előtt örülni gyönyörűségem.” A Mindenható dinnyével mutatott utat a csányiaknak a paradicsomba.

*

Megfogadva Mák Zsolt gazda tanácsát, először a szomszédos Hort község utcai árusához néztem be, ahol a 180 forintos termelői árral szemben 300, aztán Hatvan városában már 390, Aszódon pedig 449, végül Budapesten, a XVI. kerületben már 490 forintot kértek a magyar görögdinnye kilójáért.