Fesztivál az egyik legősibb és legelőkelőbb négylábúnak

Agárfesztivál volt Nógrád megye kicsi falvában, Ősagárdon. A legendárium szerint Zsigmond király idején errefelé tenyésztették a királyi agarakat. Az itt élőket sokat foglalkoztatta a gondolat, hogyan állíthatnának méltó emléket településük névadóinak, az agaraknak, végül tizenhárom évvel ezelőtt megszületett az Agárfesztivál ötlete. És volt mit nézni.

LakóhelyemSzücs Gábor2021. 08. 16. hétfő2021. 08. 16.

Kép: Ősagárd, 2021. augusztus 7. Ősagárdi agárfesztivál. Fotó: Ujvári Sándor

Fesztivál az egyik legősibb és legelőkelőbb négylábúnak
Ősagárd, 2021. augusztus 7. Ősagárdi agárfesztivál. Fotó: Ujvári Sándor

Elsőként is szögezzük le: van a kutya és van az agár. Ezt az alapvetést, ahogy tapasztalom, mindkét tábor jóváhagyólag tudomásul veszi: az agarasok némi lenézéssel, a kutyások pedig egy félmosolyt elnyomva a szájuk szegletében. (Valahogy úgy, ahogy a félhülye grófokat szoktuk volt megmosolyogni a szocialista filmművészet remekeiben…)

Persze léteznek további meghatározások is. A britek szerint ugyanis van a kutya, van az agár és van az angol agár, aki természetesen mindegyiknél különb, sőt az igazán elvakultak azt állítják: a kutya az agárral kezdődik és ott is fejeződik be.

Az agarak mindig is előkelő jelenségek voltak, nem csoda, hogy mindig is vagyonokba kerültek. Megjelenésük eleganciát, kimértséget tükröz; olyanok, mint az arisztokraták – félhülyeség nélkül. Bár talán helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy szerencsés esetben az arisztokraták majdnem olyanok, mint az agarak…

Fellépett az ősagárdi tánccsoport. Jellegzetességük, hogy fiúk hiányától szenvednek…Fotó: Ujvári Sándor

Az agár évezredek óta az ember társa a vadászatban. Az idők során számos változata alakult ki, ám az ősi vadászösztön és a gyorsaság mindegyikükben közös. Az agarak a világ legmozgékonyabb atlétái, sebességük okán – óránként 60-70 kilométer; egyenes terepen, néhány pillanatig, állítólag a 100 kilométert is elérik – ők a kutyák gepárdjai.

Ezért évezredeken át vadászatra használták őket: nagytestű vadakra, őzekre, gazellákra, akár vaddisznókra küldték az agarakat, de manapság az agarászást, ezt a véres sportot gyakorlatilag mindenütt betiltották. Ami már csak azért is érthető, mert az agár nem nagyon adja oda az elejtett zsákmányt. Még ha szépen kérjük, akkor sem…

A csodás – és igazi – orosz agarak: Nemele Mamay és Derzhi Veter Nastigaj gazdájukkal, Eged Jevgenyijával. Fotó: Ujvári Sándor

Kutyás szívemnek-lelkemnek mindig ünnep, ha agarat látok, így hát ki nem hagytam volna, hogy ott legyek múlt szombaton, a XIII. Agárfesztiválon, Nomen est omen: a Nógrád megyei Ősagárdon. Ugye, világos: (Ős)agár(d)… Hogy mit keresnek itt az agarasok – Nomen est omen –, Agárdi András polgármestert kérdeztem, akit legutóbb éppen nyolcadszor választottak meg a falu első emberének. És ugyebár ez is világos: Agár(di) Andrással beszélgetünk…

– Mindig is tudták az ős-agárdiak, hogy közük van az agarakhoz, a falu címerében sem egy tekintélyes oroszlán, hanem két agár nyújtózik méltóságteljesen. A legendárium szerint Zsigmond király idején (1368–1437) errefelé tenyésztették a királyi agarakat. Hogy miért éppen itt, azt homály fedi.

Mindenesetre az itt élőket sokat foglalkoztatta a gondolat, hogyan állíthatnának méltó emléket településük névadóinak, az agaraknak, végül tizenhárom évvel ezelőtt megszületett az agárfesztivál ötlete. Minden év augusztusában valódi fesztiválhangulat, eszem-iszom, hagyományőrző ételek, kirakodóvásár, no és agarak várják a vendégeket Ősagárdon.

Agárdi polgár­mester és a falu kutyája: Lord. Fotó: Ujvári Sándor

Az alig 300 fős település Nógrád megye nyugati részén fekszik, a Naszály hegy lábánál. Elképesztően gyönyörű a vidék: a völgybe települt falut a Naszály és a Cserhát dombjai közé elrejtve találhatjuk meg. (Kicsit furcsa, de mai nevét csak 1906-ban kapta, addig ugyanis Agárd volt, de akkor, gondolom, a Velence-tavi Agárd noszogatására – amelynek első okleveles említése 1193-ból származik –, megkülönböztetésül felvették az „ős” előnevet, ami ezek szerint történelmileg sem stimmel, de ne kötözködjünk…)

– Sokat jelent a település életében a fesztivál, régebben nem sokan ismerték ezt a pici nógrádi falut – mondja a polgármester, aki a helyhez illő vezetéknevet apai nagyapjának köszönheti, a papa pedig az I. világháború után magyarosította a nevét. – Ezért is lett fontos esemény az agarasfesztivál, ezzel egy kicsit felkerültünk a térképre.

Agárdi úr egyébként a falu egyetlen agarának, Lordnak a gazdája; nehogy má’ Ősagárd agár nélkül maradjon… Lord időnként meglóg, a magyar agár érintés nélkül veszi az akár kétméteres kerítést is, de aztán mindig hazakerül, ahogy az a falu kutyájától el is várható.

A környék évszázadokon keresztül igen elzárt volt, ezért megőrizte a régi, szlovák hagyományokat: máig is sokan beszélik errefelé a szlovák nyelvet. Ahogy a polgármester is, aki szívesen fordította magyarra testvértelepülésük: Jasenie (Jecenye) polgármesterének köszöntő szavait.

Agarak – egészen közelről. Fotó: Ujvári Sándor

(Hogy egy kis kekeckedést is vigyek az általános hozsannába: szlovák hagyományok ide, szlovák hagyományok oda – az eszem-iszom főszereplője, a helybéli sztrapacska legalább annyira különbözött a szlovákok mennyei bryndzové haluškyjától, mint mondjuk a konzerv babfőzelék a mexikói chili con carnétól…)

De végül is nem enni, hanem agarazni jöttünk – lássunk hát munkához!

Megcáfolandó a fentebb említett különállást, ez a XIII. fesztivál inkább a békés egymás mellett élésről szólt, ugyanis az agarasok mellett meghívták a kilenc magyar kutyafajta képviselőit is. Vagyis a kutyás és az agaras szívű ember is megtalálhatta kedvencét. Előbb nézzük az agarakat, végül is az ő fesztiváljukról volna szó.

Sokak, gondolom, leginkább az agarak sajnálatára, az idén elmaradt minden agarastalálkozó legfőbb szenzációja, a verseny – a korábbi években a rendőrség ilyenkor kölcsönadott egy traffipaxot, amely igazolta, melyik agár a leggyorsabb –, viszont nagyon szerethető módon vonultak fel az agarak is meg a magyar kutyák is. Mindegyik típusról a gazdája mondott néhány kedves szót, amiből megbizonyosodhattunk: mindegyikük a legszebb, a legjobb, és persze a legokosabb…

De viccen kívül: a közvélekedéssel ellentétben az agarak rendkívül okos, intelligens, tanulékony állatok. Ami egészen biztosan megkülönbözteti őket a kutyáktól, az a tartózkodásuk és a makacsságuk. Némelyikük még a gazdájával szemben is megtartja a három lépés távolságot, miközben tökéletesen egyenrangúnak érzi magát.

Éjjel-nappal foglalkozni kell velük, arról nem is beszélve, hogy rövid vagy éppen állandóan fésülést kívánó hosszú szőrük miatt leginkább lakásban élnek, sőt igazi helyük a szobában, a kanapén van, ahogy azt évszázadokon át megszokták.

Vass Éva a világ legrendetlenebb afgán agarával, Zahirával. Fotó: Ujvári Sándor

Akinek olyan kutya kell, amelyik első szóra ugrik, annak nem való agár. Mert ő, ha valamit kérsz tőle, előbb tűnődni fog, aztán majd eldönti, hogy kedvedben jár-e vagy inkább alszik még egy sort.

Az agárversenyeket természetesen az angolok találták fel. És ez a világ is természetesen kettészakadt: egy sor európai országban, valamint a világversenyeken tilos a fogadás, de számos más országban – Spanyolországban, Olaszországban, Írországban, az Egyesült Államokban, Kanadában, Mexikóban, Ausztráliában, no és persze Angliában – üzemszerűen folynak a profi, pénzdíjas versenyek. A legjelentősebb viadalok első helyezettjei akár 100 ezer eurót vihetnek haza, ehhez képest a világbajnokra ráterített győzelmi takaró – ennyi a győztes díja –, lássuk be, megmosolyogni való…

A hatalmas pénzek mögött egy kemény és kegyetlen világ működik. Itt is létezik a doppingolás, sőt – elég nehezen írom le – a profik minden olyan kutyát, amely befejezte versenypályafutását, és nem olyan jó, hogy tenyésztésbe fogják, egyszerűen kiirtanak. Nem hoz hasznot, minek éljen…

Érkeznek a rövidszőrű magyar vizslák... Fotó: Ujvári Sándor

Ez azt jelenti, hogy a fogadásos fajtában évente 100 ezer, 4-6 éves agarat ölnek meg. Ebben különösen a spanyolok jeleskednek, ráadásul rituális módon halálra kínozzák őket. Ezzel szemben a nem pénzért futó agarakat gazdáik életük végéig megtartják, szeretik, ahogy kell.

Ősagárdon elég sokféle agarat láthattunk. Ott volt a legkisebb, az olasz agár, amely a méretes angol agár kicsinyített mása. Egyáltalán nem olyan törékeny, mint amilyennek első pillantásra látszik. Kiállása hasonlít nagyobb rokonaiéhoz, és hosszú, izmos hátsójának köszönhetően ugyanolyan jól gyorsul is.

Igazi bájgombóc Alma, a két és fél hónapos komondor kislány. Fotó: Ujvári Sándor

Aztán az egy számmal nagyobb, de még mindig kicsi whippet, akit ugyancsak az angol agárról „másoltak”: az agárversenyekre kialakított fajta. Nagyon gyors, rövid távon még az angol agarat is megelőzi. És persze megjelent maga az angol agár is, a greyhound, egy nagytermetű, elegáns, karcsú és izmos négylábú. Ő lenne az agarak „prototípusa”, a versenypályák ­királya.

Nekem személyes kedvencem az orosz és az afgán agár. Mindkettő megjelent a fesztiválon is, elcsábítva mindenkit, aki csak megpillantotta őket. Az orosz agár feje hosszú, megnyúlt; ha rád is néz, mintha messzebbre látna. Az afgán pedig bundájával hódít, ilyen selymes takarót legfeljebb csak az afgán szőnyegesek készíthetnek. Ugyanakkor kőkemény: úgy vadásztak velük, hogy elengedték őket a hegyekbe, s amikor néhány nap múlva visszatértek, a gazdáik mehettek megkeresni az elejtett vadat.

– Nem dicsekvésként mondom: az afgán agár a világ legkevésbé engedelmes kutyája – mondja büszkén Vass Éva, Zahira gazdája, aki egykor, a 101 kiskutyát nézve, szeretett bele az afgán agárba. De hiszen abban dalmatákról szól a mese – vetem közbe –, de Vass Éva kiigazít: igen, de a főboszinak afgán agara volt…

Mlinkó Sándor csodás kuvaszával, Fehér-Morcos Zászlóssal. Fotó: Ujvári Sándor

Magyar kutyának összesen kilenc fajta számít, közülük ezúttal heten jelentek meg – a puli és a pumi hiányzott. De a többieket – a hatalmas komondort, méretben társát, a kuvaszt, aztán a rövid- és a drótszőrű vizslát, az erdélyi kopót, a mudit, ráadásul a legszebb színűt, a cifrát, és hát természetesen a magyar agarat – meg lehetett csodálni.

Hrabal remekéből, a Sörgyári capriccióból tudhatjuk – Pepin bácsi tolmácsolásában –, hogy ha valaki unatkozik, az vásároljon mosómedvét. Hát, jelentem, annak sem fognak unalmasan telni a napjai, aki agarat választ…

Ezek is érdekelhetnek