Utazás az álmok földjére

A színdarab szerint 1958-at írunk. A Castel Felice óceánjáró fedélzetén összezsúfolódott 1400 kivándorló között nyolc magyar is utazik. Honfitársaink valószínűleg soha nem találkoztak volna össze, ha nincsenek az ’56-os események és következményeik. Az utazók célja közös: elmenni minél távolabbra addigi életük színteréről, el otthonról, el Magyarországról. Ábrándjaikban Ausztrália kinek-kinek mást ígér: új kapcsolatokat, családot, karriert, egzisztenciát, jólétet. Vagy legalábbis megélhetést.

Útközben, egy hónapon keresztül kapcsolatok, szerelmek szövődnek és bomlanak fel, álmok élednek és hamvadnak el a szellemes szópárbajok között. A hajó a boldogság ígéretét hordozza – neve is boldog kastélyt jelent –, ám az új élet kezdéséhez előbb le kell zárni a régit. Ha le lehet egyáltalán…

A nyolc szereplő – a Radnóti Színház remek színészeinek megformálásában – nagyon különböző emlékeket, terheket, gondokat cipel magával a hajóra. Például a kihűlt házasságban megöregedett precíz, művelt tanárember (Bálint András) pontosan tudja, hogy Ausztráliában a fiánál kegyelemkenyéren morzsolgatja majd hátralévő napjait. A Szépségnek nevezett hölgy (Marjai Virág) sztárénekesnőként szeretne hódítani az új világban, szinte bármilyen áron. A közösség kulcsszereplője az a bánatos, magánya elől menekülő özvegyasszony (Kováts Adél), aki a legváratlanabb pillanatban férje gyilkosát véli felfedezni utastársában.

A Férfiról (Szervét Tibor) annyi be is bizonyosodik, hogy az ÁVO aktív tagja, rémtetteinek részese volt, de a terhére rótt gyilkosságot nem ismeri be – megismert kommunista múltja viszont elidegeníti tőle azt az asszonyt (Szávai Viktória), akit az út elején választott társul.

Ahogy a Castel Felice halad délnek, az összezártság, a bizonytalanság és a tehetetlenség mindenkiből a legrosszabbat hozza ki, és lassan kibukik: valószínűleg mind menekülnek, de más-más elől. Tettesek és áldozatok egyaránt lehetnek köztük. Ki kollaboráns, ki ügynök, ki szimpatizáns, ki csak élni akar. Akad olyan utas, aki szerint mit számít ez már a világ túlfelén, míg mások rendületlenül vallják, hogy a bűnök nem maradhatnak megtorlás nélkül.

A néző még bizonytalanul imbolyog a lassan kibontakozó sorstörténetek között, amikor az út felén túl egyszer csak eltűnik az egyik magyar utas. Megölte magát? Vagy megölték? Titka volt? Vagy ő tudta valakiét? Vagy egyszerűen csak vízbe esett az előző esti viharban? Kezdetét veszi a nyomozás, miközben már senki nem bízik senkiben...

Hamvai Kornél darabjának és Valló Péter rendezésének egyik erénye, hogy úgy „mesél” hűségről, üldözésről, menekülésről, hazaszeretetről, megbocsátásról, feledésről, hogy a nézőben nemcsak a tények értelmezésében, hanem magukban a tényekben is kételyt ébreszt. Lassan világossá válik, hogy bár a távoli Ausztráliába tartó magyarok jegyet váltottak a hajóra, másra vágynak: bár odaérhetnének végre; bár sose érkeznének meg; bár el se indultak volna…

Ajánló

Hamvai Kornélnak egy másik, szintén történelmi témát boncolgató színdarabja is elérhető az eszinhaz.hu kínálatában, a szombahelyi Weöres Sándor Szín­ház előadásában. A Márton partjelző fázik című dráma 78 éves főhőse hite szerint méltatlanul mellőzött statisztája lett az általa mindennél többre tartott focinak és az alázattal (piti besúgóként) szolgált hazai politikának.