Karácsony a nagyvilágban

A háromkirályok bevonulása. Spanyolországban nem tartanak karácsonyi ajándékosztást, az igazi meglepetés vízkeresztkor a három napkeleti bölccsel érkezik. Január ötödikén este a gyerekek kiteszik az ablakpárkányra kis csizmáikat, szalmát tömnek bele, hogy a királyok lovai ne éhezzenek, és izgatottan várják, mit érdemelnek.

A bibliai napkeleti bölcsek a csillag vezetésével érkeztek Betlehembe, hogy arannyal, tömjénnel és mirhával hódoljanak a megszületett Jézus előtt. Ezt játsszák újra nyolc stációban vízkereszt előestéjén Madrid utcáin, hogy utána kezdetét vegye az év leglátványosabb parádéja. A háromkirályok a terepviszonyoktól függetlenül mindenhová színes pompával érkeznek.

A tengerparti városokba stílusosan hajóval futnak be, a Pireneusokban szánkóval vagy sílécen siklanak, Cantabriába kis repülő hozza őket, a baszkok szikláin terepjáróval navigálnak, míg Pamplonába tevék hátán ügetnek be. A tömeg minde­nütt lelkesen várja a járműveket, melyekről Gáspár, Menyhért és Boldizsár – tengernyi édességet és apró játékokat dobálva – integet a csillogó szemű gyermekeknek.

A parádét muzsika, jelmezes követők és tűzijáték kíséri. Másnap pedig a spanyol családok megvágják a roscón de reyest, a karika formájú, citrommal és naranccsal ízesített kalácsot, melynek alakja a háromkirályok koronáját, míg a kandírozott gyümölcsök a drágaköveket szimbolizálják. Aki megtalálja a belesütött királyfigurát, minden kívánsága teljesül.

Fény és remény. Mivel a Fülöp-szigeteken a helyiek 90 százaléka keresztény, a karácsony nagyon fontos időszaknak számít a filippínók életében. Ezért született meg a fény és remény szimbólumaként a csillag alakú lámpás, vagyis a parol készítésének hagyománya, melynek San Fernando városában külön fesz­­tivált is szentelnek.

A minden év decemberében megrendezett parádé a lámpagyártók közötti versenyből született, amely egyben vallási tevékenység is volt, ugyanis a karácsony előtti kilencnapos novena, ájtatosság kísérte. A hagyomány 1904-től fokozatosan alakult ki, s ahogyan teltek az évek, az egyszerű bambuszalapú papírlámpások egyre nagyobbak és bonyolultabbak lettek. Amikor 1931-ben San Fernandóba is bevezették az elektromos áramot, hivatalosan is megszületett az Óriás Lámpás Fesztivál.

Ma a csillag alakú lámpások papírból készülnek, melyet ragacsos rizs nyákjával ragasztanak a bambuszkeretre. A látványos mintáknak és a tarkabarka pompának csak a képzelet szab határt, ám üzenetük, a fény és a remény, száz év elteltével is változatlan.

Mikulásfalva a sarkvidéken. A legenda szerint a Mikulás eredeti otthona a titokzatos Kor­va­tunturiban, a finn Lappföld hófödte vidékén rejtőzik. Mivel a pontos helyet csak néhány kiválasztott ismeri, a Nagyszakállú 1985-ben úgy döntött, hogy irodát létesít a régió fővárosában, Rovaniemiben. A kávézókkal, éttermekkel, szállással ellátott üdülőfalu közvetlenül a sarkvidéken fekszik, s husky- és rénszarvastúráival, jég- és hószobraival, közös főzőcskézéssel egész évben vár bennünket.

Történelme azonban nem volt mindig ilyen meseszerű. A II. világháborúban szinte teljesen elpusztították Rovaniemit. Aztán 1950-ben az USA volt first ladyje, Eleanor Roosevelt eljött látogatóba, hogy tanúja legyen az újjáépítési folyamatnak. Mivel a sarkkörre utazás is a tervei között szerepelt, így a helyi tisztviselők a várostól nyolc kilométerre északra egy kabin építésébe fogtak. Ez jelölte ki aztán Mikulásfalva születési helyét.

A híres kabin ma is látható, a Mikulás fő postahivatala mellett állították ki. A nem mindennapi otthonban több millió látogató fordult meg, köztük popsztárok, politikusok, televíziós személyiségek és sportolók, ám ahogyan a Mikulás mondja, legjobban a családokat és a gyerekeket várja, meg a kívánságokkal teli képeslapokat. Eddig 198 országból 15 millió levél érkezett Rovaniemibe, ami a fő postahivatalt kötelező látnivalóvá teszi a túra során.

Tizenhárom csibész. A kereszténység elterjedése előtt a téli napfordulót ünnepelték december 21-én és 22-én. A leghosszabb éj ünnepének nevéből ered a „Jól” szó, aminek a karácsonyt is nevezik Izlandon. A karácsony éjjelt megelőző tizenhárom napon az izlandi folklór szerint tizenhárom „Jólasveinar”, azaz karácsonyi csibész látogatja meg a családokat, a jó gyerekeknek ajándékot hoznak, a rosszaknak pedig rothadó krumplit hagynak a kitett csizmákban.

A karácsonyi csibészek száma és tulajdonságai helység szerint változtak, a csak csibészséget elkövetőktől egészen azokig, akik gyerekeket is ettek. Ezek a lények a néphiedelem szerint hegyi trollok fiai, s a havas ormok közül bújnak elő a karácsony közeledtével.

Van, amelyik ajtókat csapkod éjjelente, a másik fakanalakat lop, hogy nyalogathassa őket, akad, aki a felakasztott kolbászokat dézsmálja meg, de olyan is, aki a falábával zaklatja a birkákat. Ahogyan a tulajdonságok, úgy a hátrahagyott ajándékok is napról napra mások, a tizenhárom csibész személyisége szerint variálódnak.