Vadludak szárnycsapásai

Murphy egyik szülője biztos, hogy madarász volt – állítják tapasztalt madarászok és a tatai vadlúdsokadalom rendszeres látogatói. A szokásos forgatókönyv szerint ugyanis a tatai vadlúdsokadalom napján ótvar rossz idő van, akkora köd és eső, amiben még a vízig sem lehet ellátni. És amikor mindenki hazamegy, más- és harmadnap kisüt a nap, felragyog a kék ég, és 8-10 fokos késő őszi wellnessben már bámész embersokadalom nélkül tollászkodhatnak a vadludak tízezrei a tatai Öreg-tó vizén. Hidegfront után kitisztul az idő, gyönyörű vonulásoknak lehetnek tanúi az ilyenkor ide látogatók.

De térjünk vissza a zord, ködös időre, a bámésznép napjára, a mi napunkra, most izgulhatnak az ide érkező emberek: a ludak nehogy azzal hiúsítsák meg az eseményt, hogy sötétben húznak vissza a tóra. Naplemente előtt nem sokkal, 15 óra 28 perckor a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője, Orbán Zoltán – aki egyúttal a látottak és a víz felől érkező hangok egész napos tolmácsolója – végül megadta az engedélyt a ludaknak:

– Most már lehet jönni! Gyakran megkérdezik tőlem, vajon ezek a libák honnan tudják, mikor van idén a sokadalom? Amire azt szoktam mondani, ezek a libák itt voltak már az elmúlt hetekben is, és amíg be nem fagynak a vizek, akár a következő három-négy hónapban is itt maradnak.

Nem sokkal később sirályok rebbentek fel a vízről, néhány liba repkedett körülöttük – érdemes ilyenkor távcsővel nézni a tavi sétány túlfelén az erdősáv alatti részt, nem lopakodott-e be ragadozómadár, egy-egy rétisas a csapatba – adja a jó tanácsot egy madarász, Swarovski távcsővel a kézben. – Ott, egy óránál, figyeljetek! Mintha egy sávban megjelentek volna az első csapatok.

– És valóban: sötétlik az ég egy keskeny szeletkéjén valami, mintha hangyák másznának abban a sávban, ahol a naplementében vöröslő felhők és a kék ég találkozik. 21. alkalommal rendeztek vadlúdleső sokadalmat, de ez a harmadik vagy negyedik rendezvény, amikor e mostanihoz hasonló látvány fogadta a szárnyasokat és szárnysegédeiket. A fényképezőgépek és távcsövek objektívjeire nem azonnal fagytak rá a fürge ujjak.

– Aki most van itt először, és azt gondolja, hogy neki most nagyon rossz, mert milyen sokat kell várni a ludakra, megnyugtatjuk: nem, neki most nagyon jó! És ilyenkor a libáknak is nagyon jó. Azt mondják magukban odakint az őszi tarlón, a kukoricaszemeket kapdosva: én még nem megyek vissza a tóra, gyönyörű giccses naplemente van, együnk még – tartja szóval a hallgatóságot Orbán Zoltán.

Az idei eseményt megelező napon, a ludak reggeli ki- és esti behúzásakor rekordmennyiségű madarat számoltak: soha nem fordult meg az Által-ér vidékén egyszerre 64 500 vadliba, köztük az egyedül minálunk költő nyári lúdon kívül feltűntek igazi különlegességek is: tundrai és apácaludak, vörösnyakúak, kis és nagy lilikek.

Hogyan lehet összeszámolni egy ültő helyben 64 500 madarat? A Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület tagjai rendszeresen részt vesznek a ludakat felmérő vadlúdszinkronban. Gábor készségesen magyarázza el, hogyan is zajlik egy ilyen számlálás a gyakorlatban:

– Soha nem egyedül mérjük fel a madarakat. Az egyik számláló a madármegfigyelő toronyban, a másik lent, a terepen figyeli a ludakat. Ha van idő, kétszer-háromszor is végigszámolják tízesével, amikor mennek ki. Az csak ritkán fordul elő, hogy egy csapatban mennek ki több tízezren – mondjuk ma reggel éppen ez volt, mert jött egy rétisas, és megzavarta őket. Amikor kisebb csapatokban beállnak a horizonton, nagyon pontosan meg lehet számolni őket. Ha a két adatot, a terepen lévőt meg ami kirepült, összevetik, viszonylag közeli értéket lehet kapni, százas nagyságrendben pontosan. Ott jönnek, nézzünk tíz óra tájban az erődsáv fölé!

Szabad szemmel úgy tűnik, egy sávban végtelen tömegek érkeznek úgy négy után húsz perccel. A tó jobb oldalán már elkezdtek leereszkedni a víz fölé. Amikor gyorsan akarnak lemenni, függőlegesen lecsapnak, mint a stuka, balról jobbra becsűrik a szárnyukat, úgy csökkentik a távolságot. Mint a hulló falevél, billegnek lefelé, úgy érik el a víz felszínét. „Ha nincs lent fajtárs, és üres a tó, nem így jönnek be, több iskolakörben (a gimnázium felett körözve) végignézik az egész placcot, mielőtt leszállnának.

Gábor máshogy is látott már landolni libát:

– A Ta­ta környéki gyepeken, szántókon, ahol van még érintetlen növénykultúra, hosszú szárú füveket, veteményt, kukoricát vagy őszi búzát keresnek. Délben azért a legtöbb csapat visszajön pihenni, inni és tollászkodni, a napközbeni 1-2 órás wellness után kezdik el a délutáni kajálást. Ma dél és egy között 10 000–20 000 ezer lúd húzott be. Én még nem láttam ilyen behúzást délben!

Közben felderítőink jelentették, hogy öt perc múlva a gimnázium felől érkezik egy méretes csapat. Orbán Zoltán pedig azt ecseteli, hogyan is szerveződik egymás közt a vadlúdsokadalom.

– A nagy csapatokon belül családi közösségek vannak. A madarak folyamatosan beszélnek, a családok hangról is felismerik egymást. Kjjaaa gá-gá, ung-unk, jak-ak-ak – e furcsa tundrai nyelvjárástól hangos az egész vidék hónapokon át. Csapatosan néhány száz, néhány ezer liba szeret együtt táplálkozni, ami védelmet jelent számukra. Aztán egyszerre felrepül az egész nap együtt táplálkozó madársereg, s ahogy húznak befelé, a tatai Öreg-tó látképe egy homokóra szűkületéhez kezd hasonlítani, ahol a felső homoktartályból a homokszemek errefelé tartanak, és amihez folyamatosan csatlakoznak a többiek. – A vár felett is megjelentek hatalmas felhőben a madarak, amíg a szem ellát, hosszú sávban, végtelen tömegben repültek a libák, a hangjuk is egyre erőteljesebb lett.

Télre leeresztik a tó vizének egy jelentős részét, de még így is csak a vízfelszín 20 százalékát foglalja el az ide érkező mintegy 60 000 madár – ennél jóval több lúd is elférne. Közben a tűztorony felől hihetetlen tömeg ereszkedett le, velük együtt a sötétség és a hideg. Egyre kevesebb ember vacogott a tóparton, és egyre több vadlúd kvakkogott és gágogott a vízen. Az éjjeli pihenőhely kiválasztásánál gondosan ügyelnek arra, hogy nagyjából egyenlő távolságra ringatózzanak a partszakaszoktól – így kerülik el egy-egy hívatlan látogató érkezését.

Napközben a sas, éjszaka a róka, kóbor kutya, ahol van, az aranysakál okozhat galibát. Ugyan a pihenés az elsődleges, a neten is követhető vadlúdkamera felvételeiről kiderült: lehet, hogy a ludak a tyúkokkal kelnek, de az biztos, hogy nem együtt fekszenek, még este tízkor is kényelmesen tollászkodtak elalvás előtt – amit, időben hazahúzva, már csak a Fotelmadarász webkamerán lestünk meg.