Emlékőrzés – ízekkel, képekkel

Hogy ez így alakult, abban nagy szerepe van a két Kádár Kálmánnak – apának és fiának –, az egyik legpatinásabb alföldi vendéglátóhely megteremtőinek, egy cukrászzseninek, és magának a legendás helynek a Szapáry utca 28.-ban.

A város egykori korzóján álló telket 1890-ben vásárolta meg Kádár Kálmán, egy vállalkozó szellemű kunszentmártoni cukrász, aki 1895-ben nyitotta meg a nevével fémjelzett családi vállalkozását (akkor még Molnár utca volt a Szapáry). A Kádár cukrászda hamar ismertté vált; törzshelye lett értelmiségieknek, színészeknek, politikusoknak csakúgy, mint a környékbeli polgároknak, földműveseknek. Az épület mai formáját 1913-ban nyerte el, ekkor lett kész a jövedelmező üzlethez illő eklektikus ház. Tudatosan cukrászdának építették, maga Kádár rajzolta a terveket is. Ezekből és a fennmaradt fényképekből is árad a korabeli szecessziós hangulat: grandiózus tükrök, virágmintás tapéta, girlandok alkották a berendezését.

A ’30-as években már fogalom volt a Kádár. Hírnevét azzal érdemelte ki, hogy az akkor divatos bécsi irányzattal szemben a franciás – gyümölcsös, zselatinos – ízvilágú desszerteket kínálta. De nemcsak cukrászda volt, hanem egyfajta korai tehetséggondozó műhely is, ahol inasok nemzedékei tanulhatták ki a szakmát. Őket négy évig szinte családtagként oktatták, 40 pengős havibért és teljes ellátást kaptak.

Saját nevelésű iparosaik közül kiemelkedik az 1928-tól 1960-ig az üzemben dolgozó Hegedűs László, aki a Kádár falai között találta fel a Szolnok jelképévé vált habos islert. Ez a hagyományos lekváros változathoz képest vastag, cukros habbal és fahéjjal készül, valódi csemegéje az édesszájúaknak.

Az idősödő Kádár 1940-ben az­tán hazahívta a fiát, ifjabb Kádár Kálmánt, aki Budapesten a Hauer cukrászdában, Stuttgartban és Párizsban készült a családi üzlet átvételére. Hozzá fűződik a Zúzmara nevű becsomagolható fagylalt, a mai jégkrémek ősének feltalálása.

Ám az ifjabb Kádár és – az akkor már résztulajdonos – Hegedűs hiába szőttek nagy terveket, az üzlet végzete 1950-ben az államosítás lett. Hegedűs László felesége a naplójában így emlékezett a történtekre: „Az államosítók első dolga volt, hogy új pénztárost tettek a kasszába, és a fiatal Kádárnét a szemben lévő üzletbe helyezték át pénztárosnak. (…) A bejárat fölötti Kádár névtáblát azonnal leszedték. Még a kapukról is leszerelték a díszes rézkilincset.”

Így lett a Kádárból Tünde néven presszó. Nagy szerencse, hogy a dolgozók mindezek ellenére sem fordítottak hátat a cukrászdának, így nekik köszönhetően fennmaradt Szolnok és az ország polgári múltjának egy fontos darabkája. Tündeként aztán még évtizedekig volt a térség legnépszerűbb kávéháza, ahol sokan továbbra is előszeretettel rendeltek egy-egy jó süteményt.

Hegedűs László arról is gondoskodott, hogy a kuriózummá vált habos isler eredetije továbbéljen. Receptjét 1954-ben magával vitte, ma pedig a tanítványa, Móra László által nyitott Marcipán cukrászdában bárki meg is kóstolhatja.

A Tünde a nyolcvanas évek végére korszerűtlenné vált, vendégei elmaradoztak. A rendszerváltás utáni zavarosban játékautomatás kocsma lett, majd hamburgerező és kolbászsütöde is működött a Sza­páry utca 28.-ban. Az önkormányzat ugyan próbálkozott a ház örökségéhez méltó bérlőt keresni, de ők a magas fenntartási költségek és a gyér forgalom miatt rendre bedobták a törülközőt. Szolnok e jelképe 2016 után lakat alatt állt, finomságok helyett csak málló vakolatot kínált.

Hogy került hát isler megint az asztalra? 2020-ban a Black Cat (magyarul: Fekete Macska) helyi kávézó átvehette az épület üzemeltetését, tavaly év végén pedig újranyitották. Noha az átvételt követő felújítást örökségvédelmi szempontból többen bírálták, bizonyára Kádárék is szívesebben látnák egykori házukat renoválva, mint omladozva. Ráadásul a megújult kávéház kínálatában a habos isler is helyet kapott – szép gesztus a múltnak. Ami hiányzik, az a patinás bútorzat, vagy legalább annak utánzata.

Azt viszont nemrég megtudtuk, hogy az eredeti bútorok megvannak, azokat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Óbudán őrzi.

Idősebb Kádár Kálmán élete során egyébként nem csak az üzemben forgolódott. A cukrászok országos szövetségében is tevékenykedett, 1925-től pedig a város képviselő-testületének is tagja lett. A ’40-es években már az üzlettől visszavonultan élt, 1948-ben hunyt el. Bár fiának nagy álmai voltak, azokat már nem valósíthatta meg, 1949-ben, mindössze egy évvel apja után, váratlanul meghalt. A sors akarata, hogy a két Kádár egyike sem élte meg, amint cégérüket leveri a pártállami hatóság.

Az isler amúgy kitűnő az új Kádárban. Vagy Tündében. Vagyis Black Catben. Amit el is várhatunk, már csak a hely szelleme okán is. Hogy aztán a Marcipánnal vagy másokkal konkurál-e, mindenki maga döntse el.