Beszélő szobrok az Epreskertben

A Szobrász mesterek az Epreskertben II. kiegészíti az egyetem jelenleg is látható intézménytörténeti tárlatát, a Térfoglalások – A Régi Műcsarnok történeteit, amely a főépületben látható a frissen restaurált Lotz Károly-freskókkal. Emellett a 2021 októberében megnyílt Szobrász mesterek az Epreskertben I. tárlat anyagához is kapcsolódik, mely a tanszék jelenlegi oktatóinak munkáit mutatta be az érdeklődőknek.

A 60 négyzetméteres térben ezúttal képek és szobrok együttese idézi fel időrendben, kisebb összefoglalóval kiegészítve, Izsó Miklóstól a jelenleg oktató mester-tanárok nemzedékéig bezárólag a szobrásziskola életét. Érdekes látni, hogy a nagymesterek legalább harminc éven át tanítottak az Epreskertben – volt, aki negyven esztendőn át élte itt az élete nagy részét –, s látható, hogy a háborúk vagy a rendszerváltás is egy-egy nagyobb változást hoztak az intézmény életében.

Ugyanakkor, bár a fellelhető fotóanyag itt-ott hiányos, a személyes gyűjtésnek is komoly szerepe volt a kiállítás létrejöttében: Stróbl Alajos jellegzetes alakjától kezdve a Kő Pál 70. születésnapját köszöntő csoportképen át a mestertanárok 2016-os közös fotójáig számos megkapó pillanatot, helyzetet idéznek fel a falakon elhelyezett fekete-fehér és színes fotók. Így nyerhetünk bepillantást mi, látogatók egy nagy család százötven évnyi történetébe.

Találkozunk az Epreskertben lakó, jelmezes mulatságokat is szervező Stróbl Alajossal és családtagjaival a maga korában még szinte szentélynek számító műteremben készült fotókon, majd láthatjuk Sidló Ferencet rektorként, vagy a háborús időket idéző pillanatképet a Lotz műteremházról az oldalán tátongó lyukkal.

Kapunk egy kis ízelítőt a tanítás, a korrektúrázás mozzanataiból Pátzay Pállal, Körösényi Tamással vagy Kő Pállal, láthatjuk, merre kirándultak a szobrászhallgatók, hogyan készültek a hagyományos epreskerti összejövetelekre, és az 1960-as, ‘70-es évektől kezdve érezzük, hogy még hangsúlyosabbak a generációs kapcsolatok: apák és fiaik, lányaik alkotják ezt a közösséget, melynek befogadó, megtartó erejét a külföldről érkező tanulók is érzik.

A falakon látható kép-pillanatokat a posztamenseken elhelyezett szobrok egészítik ki, a klasszikus formavilágtól a kortársig egy-egy jellegzetes mű kísér bennünket: Borsos Miklós finom kőszobra, a befejezetlenségében is szuggesztív és markáns Sütő András-portré, Körösényi Tamás a zöld árnyalatait megmutató organikus munkája vagy Jovánovics György konceptuális alkotása, a Bourbon liliomos fej.

Éppen Sütő András írta: “Nem igaz, hogy a szobrok hallgatnak...” Ezek a szobrok a velük együtt látható fotókkal, alkotóik személyiségét hordozva, valóban szólnak hozzánk.