Mesék az áfonyáról

– Már korábban is jelentetett meg könyvet gyerekeknek, ami egy hétunokás nagymama esetében nem is csoda. De hogyan született meg a mostani mesekönyv, a Nagyapa meséi?

– Az életem egyik legnagyobb támasza – Isten és a férjem mellett – felnevelő nagyapám, Nemerey Péter. Azért ő nevelt fel, mert édesapámat 1951-ben elvitte az ÁVH. Nagyapa Erdélyben született, a Szörényi-érchegység szép kisvárosában, Oravicabányán. A település fekvése hasonló, mint a szülővárosomé, Pécsé, szintén hegyek veszik körül, és völgyben terül el.

Nagyapám – aki több nyelven is beszélő bankszakember volt – rengeteget mesélt nekem Oravicáról, a környék településeiről és természeti értékeiről. Sokat kirándultam vele a Mecsekben, de ott nem terem meg az áfonya, amely ennek a könyvnek az egyik főszereplője, és amely nagyapám me­séi­ben is sokat szerepelt. Jómagam az áfonyával érettségi után találkoztam először, amikor egy hónapot Finnországban töltöttem. Az első adag áfonyát sírva szedtem, mert akkor már több mint egy éve halott nagyapámnak nem tudtam kis finnországi „vásárfiát” vinni belőle.

– A könyvben azok a történetek olvashatók, amelyeket a nagyapja mondott el önnek?

– Igen, ezeket az igaz meséket nem én találtam ki. Az egyik történet arról szól, hogy amikor ő gyermekkorában kétoldali tüdőgyulladást kapott, gyógynövényekkel kezelték, és amikor végre lábadozni kezdett, barátai napról napra friss „áfonyaporciókkal” segítették a gyógyulását. Nagyapa életében több alkalommal is nehéz helyzetbe került.

Például az Ida és Gyula – dédszüleim története című családregényemben hosszabban is megírtam, hogy az első világháborúban a kutyája mentette meg őt. Muki különlegesen erős hegyi kutya, a hadsereg mentőkutyája volt, és odahurcolta a szanitécekhez nagyapámat, akit tüdőlövés ért.

– Mire tanít bennünket a Nagyapa meséi?

– A kötetből megismerhetjük például az oravicai patikust, a völgyet a templomokkal, a kisvasutat vagy éppen a híres sokfonatú vízesést. Választ kaphatunk arra is, hogy mit kell tenni, ha áfonyaszedés közben medvével találkozunk. Továbbá megírtam benne első, már említett finnországi utamat is. Akkor még nem tudhattam, hogy évtizedekkel később a híres Turkui Egyetem vendégtanára leszek.

A könyvben áfonyás receptek is találhatók, sőt az olvasók jegyzeteket is írhatnak bele. A kötet az egészséges életre nevelést is vállalja, igaz, játékos szövegekkel és festményekkel: hangsúlyozza, hogy menjünk a szabadba, kiránduljunk, ismerjük meg a környezetünket, tanuljunk meg beszélgetni és kérdezni. A könyv a már olvasni tudó gyermekeknek szól, akik akár a recepteket is ki tudják próbálni, és egyfajta virtuális kiránduláson vehetnek részt. Mind a hét unokám kapott belőle, bár a legkisebb még alig néhány hónapos. Szülővárosom szintén megelevenedik a történetekben, amint más köteteimben is.

– Ismert művésztársai, s egyben közeli barátai is közreműködtek a könyv elkészültében.

– A legelső támogatóm Molnár Piroska, a Nemzet Színésze volt, az ő hangján hallhatjuk a meséket. A könyv illusztrációit „földim”, az ugyancsak Pécsett született és felnőtt Faltisz Alexandra festőművész eredeti dokumentumok alapján készítette el. A pécsi Király utca egyik galériájában a Nagyapa meséi című könyvben szereplő festmények idén májusig megtekint­hetők.

Névjegy

Petrőczi Éva József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész, műfordító és publicista már csaknem ötven önálló kötetet jelentetett meg az elmúlt évtizedekben. Mint mondja, egészen kiskorában szokatlan ritmusú nyelvi fejlődést jegyzett fel róla édesanyja, többek között azt, hogy már kétévesen időmértékben tudott beszélni. Irodalomtörténészként a puritán irodalommal foglalkozik, tudományos munkákat, verseket és szépprózai műveket egyaránt szívesen ír, továbbá nagyon szereti a rádiózást is.