Táncos lábú bagi gyerekek

Bagon Muharay Elemér (1901–1960) színész, rendező, dramaturg, néprajzkutató – aki sokat tett az együttes megszületéséért – szellemisége ma is meghatározó. A he­lyi művelődési házban a nevét viselő tánccsoport gálaműsorát ­látjuk.

Háromszor adják elő, mindannyiszor telt ház előtt. Rengeteg munka van mögötte, nem csoda hát az izgalom és a várakozás a színpadra lépés előtt. A nézőtéren az előadásokon vagy háromszáz ember ül, és szinte senki sem csak „egyszerű” néző, hanem valakije táncol az együttesben.

A legkisebbek, a 3-4 évesek a műsor elején lépnek fel. Tekintetükkel a szüleiket, nagyszüleiket keresik a tömött sorokban, majd táncra perdülnek, lelkesen ropja a huszonöt óvodás. Velük táncol Veresné Hajdu Zsuzsanna, a gyermekcsoport vezetője, aki kiskorától kezdve részese az együttes munkájának, és Péter Brigitta, a segítője, aki orvosnak készül, és két gyermeke is ott van a színpadon.

Hajdu Zsuzsi annak idején együtt kezdett Péter Tiborral, az egyesület elnökével, de amióta családjuk lett, ők aktívan már nem táncolnak. Mosolyogva említik, hogy gyermekként néha bizony noszogatni kellett őket, hogy a próbákra igenis rendszeresen járni kell – ebben a szülőknek ma is nagy a felelőssége. Mert nem elég a tánc szeretete, a siker a próbákon érle­lődik.

A Péter családból tízen táncolnak Bagon. Itt van a dédmama, Tóth Mihályné Sápi Juliska néni, aki az együttes egyik legidősebb tagja, Pintér Jánosné Boriska nénivel karöltve. Benne van a mama, Péter Lászlóné, Tibor és a felesége, Péter-Hegedűs Kinga, aki a ruhákat készíti, a gyerekeik, a hétesztendős Teréz és az ötéves Imre, Tibor testvérei, Zsuzsa és András a családjával. Sokat jelent nekik, hogy együtt lehetnek így is.

– Szép hozadéka a közös munkának, hogy a gyerekek az idősebbek szokásait, viselkedését ily módon is láthatják és megtapasztalhatják – hallgatom Zsuzsit az előadás szünetében. – Nagy felelősség gyerekeket, fiatalokat táncolni tanítani, és olyan pedagógiai munkát a színpadra vinni, amit neves elődeink, Rónai Lajos és Iglói Éva – sajnos már egyikük sem él – elvárnának tőlünk.

Iglói Éva az 1980-as évek elejétől sok-sok éven át volt az együttes vezetője, Rónai Lajos zenetanár és népzenekutató pedig nagyon sokat tett a Galga mente népzenéjének újbóli felfedezéséért: Maczkó Má­riá­val közös, 1990-ben megjelent könyvük – a Galga menti népdalok gyűjteménye – ma is alapmű errefelé. Ő hozta létre a Fix-Stimm zenekart is, akik a gálán a talpalávalót húzzák: tagjai, Rónai Zoltán (Rónai Lajos fia), Dulai Zoltán, Balogh Roland és Mihálydeák Barna gyermekkoruk óta együtt zenélnek. A mögöttük lévő bő harminc év érződik a játékukban: ismerik egymás minden rezdülését.

Int a táncos, és rázendítenek. A felnőtt hagyományőrző csoport koptatja épp a színpad deszkáit. Mind együtt ropják a ritmusra. Egyikük mozdulatain mégis külön megragad a szemem. Mint később megtudom, ő ifjabb Rónai Lajos, a népművészet ifjú mestere, az egyesület művészeti vezetője, a koreog­ráfiák megálmodója és színpadra vivője. Elárulja, az édesapja munkássága az övét is megalapozta. Ő zenész volt, a fia meg táncos, de a kettő és a Galga mente szeretete szorosan összetartozik.

– Utánpótlásnak mindig kell lennie, és nekünk, felnőtteknek nagy a felelősségünk abban, hogyan adjuk tovább a tánc szeretetét a gyerekeknek – mondja Zsuzsi. – Célunk, hogy az óvodásokból alsós, az alsósokból felsős, a felsős gyermekcsoport tagjaiból ifjúsági, végül pedig felnőtt hagyományőrző táncosok váljanak.

Bagon a közösségi élet központja az együttes. Jelentős húzóerő a környéken, Aszódról, Hévízgyörkről és más Galga menti településekről is hozzák a szülők a gyermekei­ket: heti két alkalommal a próbákra és persze az előadásokra, ami nem kis családi szervezést és áldozatot kíván.

– A kicsiket megragadja a színpadi játékok természetessége – Rónai Lajos szerint itt kezdődik a tánc szeretete. – Megtanulják a magyar tánckultúrát, megismerik a kisebb és a nagyobb térségek szokásait, táncait, zenéit. Különösen hangsúlyos a Galga menti, azon belül a bagi hagyományok gyakorlása, megélése és színpadra vitele.

– A tánc sokat ad a gyermekek személyiségéhez: jelentős fizikai helytállást kíván, a közösségben való munka erősíti az egymás iránti felelősségtudatot, a fiúkat és a lányokat tiszteletre tanítja egymás iránt – teszi hozzá Albert Márton középiskolai tanár, aki több mint tíz éve táncol az együttesben, s emellett ő konferálja a műsorokat.

Az idetartozás azzal is jár, hogy mindenkinek módja van belekóstolni különféle feladatokba, szerepekbe, amelyekben jól érzi magát és kiteljesedhet. Jó példa erre és a hagyomány átöröklésére Péter-Hegedüs Kinga munkája is, aki megtanulta a viseletvarrást az együttesnek a ruhákat még mindig aktívan készítő Juliska nénitől, férje nagymamájától.

Hetvenkét éve immár, hogy sikeresen működnek, jelenleg százötven taggal. Megannyi elismerésben részesültek, többek között a Pest Megye Népművészetéért kitüntetésben. Rendre kiválóan „minősülnek” az országos minősítő versenyeken, külföldi útjaikon is nagy szeretettel fogadják őket. De a legnagyszerűbb érzés Bagon, „a Galga menti táncok fővárosában” színpadra állni…