Álomutazás a Marsra

1. Melyik születésnapja a legemlékezetesebb?

– Talán a 60. a Szarvasi Vízi Színházban…, talán a 40. a családom és a barátaim örömkörében, mert akkor még éltek sokan…, talán a gyerekeim, az unokáim első születésnapja…, talán anyám és anyósom 90. születésnapja…, lám, összességében nincs kitüntetett születésnapom, az enyém az övék, az övék az enyém – nehéz ezt elképzelni, de így van.

2. Bántja-e valami, amit elszalasztott az életében?

– Igen. Nem tanultam meg korcsolyázni vagy síelni. Úszni rendesen. Zavar nélkül beszélni angolul. Utóbbin még segíthetek és segítek is – 68 évesen ezerrel tanulom az angolt, készülök Koreába egy világköltészeti találkozóra, ott nem lesz tolmácsom, és meg kell nyilvánulnom. Nem kérdeztem eleget apámtól vagy a bátyámtól, amikor még kérdezhettem volna.

 3. Mit szeret önmagában?

– Hogy konzekvensen nem szeretem magamat, és hogy nem vagyok jóban magammal, mióta élek; bizakodom, hogy már nem is leszek.

 4. Mivel lehet kikergetni a világból?

– A lecsóval és a hangos, hosszadalmasan kifejtett butasággal. Ha reggel valaki beszélgetni akar velem. Ha a színházban bontogatják a cukroszacskókat vagy a pralinék csomagolását. Ha megjegyzéseket tesznek a kockás ingeimre, egyáltalán a ruházatomra. Ahogy mondani szoktam, nem én követem a divatot, hanem a divat tér vissza időről időre hozzám.

5. Kíváncsiságból kivel cserélne életet egyetlen napra?

– Három embert is kinézek magamnak – így, ma reggel. Jeff Bezosszal, hogy megérezzem, milyen kacagva szétosztani a rászorulók között a világ legnagyobb magánvagyonát. Putyinnal, a merénylet kockázatával is merném vállalni, hogy azonnal leállítom az Ukrajna elleni háborút. Zelenszkijjel, megalkotnám a tisztességes, emberséges és európai ki­sebbséginyelv-törvényt, ami hiánycikk náluk.

 6. Ha egy álomutazást nyerne, mit választana úti célul?

– Az Északi-sarkot. Minél távolabb az embertársaimtól. De persze meggondolnám. Egy világ körüli utazást, amelynek nincs kitüntetett úti célja. Az állandó menés miatt. Ezt is meggondolnám. A Marsot, még akkor is, ha tudnám, nem lehet majd visszatérnem onnan a Földre. Vagy éppen azért. Nem lenne túl sok meggondolnivalóm a vörös bolygón.

 7. Mi a legértékesebb értéktelen tárgya?

– Az életem. De őrzöm apám utolsó perceiben megállt óráját. Meg a kopott sapkáját, amelyet csak a halál előtt volt hajlandó megemelni.

8. Mire sajnálja legjobban az időt?

– Versírásra. Kérdések megválaszolására. Előbbi nem csak az életemtől veszi el az időt, de nem választott élősködőként a véremet is szívja. Utóbbival mindig csalódást okozok magamnak, verbalizálódik számomra az utólagos olvasáskor, milyen butának, mennyire együgyűnek tűnhetek fel a külső szemlélő számára.

 9. Mire nem sajnálja a pénzt?

– Lecsókolbászra vagy pálinkára. Sőt, együtt a kettőre. Előző belátható távolságra van tőlem. Utóbbi – egy idő után – beláthatatlanra.

10. Szokott-e jótékonykodni?

– Igen, ha biztos vagyok abban, ki vagy mi szorul rá az adományomra – és hogy az oda kerül, ahová szánom.

11. Melyik írótól olvasta a legtöbb könyvet?

– Baudelaire-től. Persze, ez vicc. Balzactól, ez úgymond lehetetlen. Kafkától, Dosztojevszkijtől, Kierkegaard-tól, Jókaitól, Mikszáthtól, Thomas Manntól – ez meg parttalanná teszi a végiggondolást. Maradjunk Vernénél és Molnár Gábornál. Maradjunk a gyermekkorban, amikor még olvastam, és nem kértem bármit is számon a könyvektől.

12. Mi a számítógépén a háttérkép?

– Naponta változó természeti képek, vagy Zizi és Zazó unokáim aktuális fényképe aktuális rosszalkodás közbeni megörökítésben. Három gépen dolgozom párhuzamosan, hangulataim szerint váltogatom rajtuk a háttérképeket. A számítógépes munka-létezés végső soron a magány társasléte – így köszön-köszönt a virtuális munkahelyem belépésemkor. Az előbb épp egy csillagképben gyönyörködtem a virtuális asztalomon, egemen.

13. Ha az állatkertben egyetlen állatot kellene megfigyelnie egy napig, melyiket választaná?

– A lajhárt. Azt még szemmel tudnám tartani. Ha muszáj lenne, még követni, utolérni is tudnám.

+1 Milyen idézetet tenne ki a hűtőajtóra, hogy minden reggele ezzel induljon?

– „Én nem haldoklom. Én így élek!”

Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író, dramaturg 1954-ben született Szolnokon. Gyerekkorát Abonyban töltötte, gimnáziumba Nagykőrösön járt. A JATE (ma Szegedi Egyetem) magyar–orosz szakán szerzett diplomát. Első publikációja 1979-ben jelent meg, első verseskötete, a Földfogyatkozás pedig 1980-ban. Pedagógusként különféle oktatási intézményekben – szakközépiskolától az egyetemig – dolgozott, szerkesztőként, rovatvezetőként főleg irodalmi folyóiratnál tevékenykedett, dramaturgi pályafutása pedig a békéscsabai Jókai Színháznál teljesedett ki, itt 2012-ben rendezett először. Meséit folyamatosan játsszák színpadi és bábszínházi előadásokon szerte az országban és határainkon túl. Több mint hatvan könyvet jegyez.