Híd a kultúrák között

Nem éppen szokványos építészeti elképzelés, hogy egy épület több mint fele ne a föld fölött kapjon helyet. A megoldás oka részben a műtárgy-, illetve a környezetvédelem volt – tehát nagyon is tudatos tervezés eredménye, ahogyan ezt dr. Kemecsi Lajos főigazgatótól megtudjuk. Ráadásul az építész-tervező Ferencz Marcel dinamikus, íves megoldása hívogatja is a Városligeti fasor felől érkezőket, mintegy ismételve a Városliget valamikori kapuját, hiszen amíg az Andrássy út el nem készült 1876-ban, innen lehetett megközelíteni a főváros második legnagyobb közparkját.

Az épületet tervező-megálmodó Ferencz Marcellel a tűző júliusi nap elől egy árnyékos padig menekültünk, mielőtt körbesétáltunk volna. Ő úgy fogalmaz, hogy miként a társadalomtörténet rétegei eltakarják a kultúrrétegeket, ezeket az épületek is eltakarják, azaz a kultúra rétegei a föld alá kerülnek. Ki kell tehát emelni ezeket, mint kincset a földből. Úgy is mondhatom – teszi hozzá –, hogy a földből kiemelkedő szimmetrikus erő, a meghajlított tér és a benne foglalt barlangszerű térben lévő műtárgyak egymást erősítik. A sok ezer műtárgy a hangszer húrjait adja; az épület pedig a dob, amely zengeti, így kapunk egy zenei harmóniát.

A harmónia nem véletlenül kerül szóba többször is. Miközben a múzeum mellett sétálunk, Ferencz Marcel városépítészeti szempontokat is sorol. Fontosnak tartja, hogy az emberek erőtere és a városban elhelyezett, jól funkcionáló épületek kisugárzása összetalálkozzon, hogy ezzel egy olyan emelkedett társadalmi környezetben találjuk magunkat, ami méltó hozzánk. Úgy véli, hogy ha harmóniában érnek össze ezek a kisugárzó területek, akkor a várost, az ott élő társadalmat képesek lesznek megváltoztatni.

A mellettünk magasodó épület létrehozásához körülbelül 1500 ember egy irányba lendülő akarata kellett, és természetesen a nemzeti akarat – összegez. Jó eljönni és beszélgetni itt idős emberekkel, akik a múzeumot látogatják, és mindent értenek az épület jelképeiből. A gyerekeket pedig a múzeumi térben elhelyezett kerámiagyűjtemény mívessége nyűgözi le, mondja ezt tapasztalatból, hiszen a saját gyermekeit is többször elhozta ide.

A Néprajzi Múzeum több egyedülálló építészeti megoldással lepi meg a látogatót. A két, egymásba érő domboldal szárnyszerű íveit a kőfelületek szürkéi és a füves-bokros-fás együttesek zöldjei színesítik – itt­jártunkkor is sokan sétáltak az íveken, keresték az árnyékot a nagy melegben. A két ív közötti térben ott találjuk az 1956-os emlékművet, amely megtöri a teret, ugyanakkor szerves része a múltnak. Az épület ívei akár két stilizált, nyitott tenyérként is értelmezhetők. Ami az ide érkezőket az alapformák mozgalmassága mellett a felszínen megragadja, az a külső falakon látható hazai és nemzetközi motívumkincs, erről is kérdezzük az építészt.

Ferencz Marcel kiemeli, pontosan arra törekedett a pixelsor készítésekor, hogy a legjellemzőbb kódjeleket ragadja ki a 40 legértékesebb múzeumi tárgyból. Képzeljünk el több használati tárgyat: lehet ez egy magyar faragott téka, egy eszkimócipő, egy mexikói sombrero, egy agyagkorsó, egy szőttes… – ezek teljes felületét leképezte grafikailag, és a kapott kódkészletet helyezte el a külső falakon, a földfelszín alatti talajrétegek és az ősi arányok egységében. Ehhez egy magyar cég gyártotta le a rácsokat, amelyekbe két robot illesztgette 9 hónapon át a pixeleket. Embert bizonyosan nem találtunk volna erre a munkára – hangsúlyozza az építész –, ráadásul itt a ritmus és a szimmetria egyformán fontos volt, nem hibázhattunk. A motívumok sora végigkísér bennünket az épületen.

Jó tudni, hogy ha valaki nemcsak a földszinten vagy a belső terekben barangolna, hanem a kilátóra is szeretne feljutni, és gyönyörködne a városképben Dobogókőtől a Gellért-hegy felé, rá-rápillantva Gábriel arkangyal alakjára, annak a tetőkert peremén található lépcsősoron kell felsétálnia.

Ha autóval érkeznénk is, hosszabb gyaloglásra mindenképp készüljünk fel, hiszen a bejárattól az úgynevezett lobbyhelyiségbe lépve hosszan elnyúló tereket járunk majd be. Az üvegfelületek csillogása és a fények különös élményt nyújtanak, egyfajta végtelenségérzetet, s ugyanezt erősítik az elnyújtott lépcsőfokok is, ahogy végigjárjuk a tárlatokat. A kellemesen hűvös múzeumi térben már dr. Kemecsi Lajos főigazgató kalauzol bennünket, hiszen vele itt a földszinten találkozunk.

Időben visszaugrunk beszélgetés közben a múlt század elejére, felidézzük, hogy a Városligetben átmenetileg már állomásozott az intézmény a XX. század első évtizedeiben, a Millenniumi Iparcsarnok óriási tereiben, ahonnan egy vihar miatt menekítették ki a tárgyakat. Sőt, volt egy nagy bemutatkozási lehetőségük 1896-ban is, az Ezredéves Kiállításon, az egy évig álló Millenniumi Falu épületeiben. Utóbbit lebontották, ám az a 10 ezer tárgy, amely anno ott szerepelt, most itt van – hangsúlyozza dr. Kemecsi Lajos. A 2023-ban megnyíló állandó kiállításon külön mutatják be majd ennek az időszaknak a múzeum születésében betöltött szerepét.

A Kossuth téren töltött, számos kompromisszummal teli év, majd a hosszadalmas költözés után itt végre otthon van az intézmény. Olyan funkciókra is volt igény a pályázati tervben, amelyek nem lehettek meg a Kossuth téri Igazságügyi Palota épületében, de egy XXI. századi múzeumban ott a helyük. Ilyen a gyermekfoglalkoztató, az ismeretátadási helyszín, moziterem az óriási filmgyűjteményhez, méltó rendezvény- és konferenciaterem – ez utóbbi létét a nyitókonferencia igazolta is.

Megtudjuk, hogy többszörösére növelték a kiállítási tereket, ami a gyakorlatban 7000 négyzetmétert jelent. Immár méltó méretű és elhelyezésű kutató- és olvasóteremmel rendelkeznek, ráadásul a szakmai könyvesboltra is komoly igény volt, és ezt még egy közösségi-irodai funkcióval is kombinálták. Ezek indokolták az alapterület növekedését, illetve, hogy Ferencz Marcelék a már említett zöldtetővel álmodták meg a múzeumot, így a belső terek kétharmada a föld alá kerülhetett. A tervben eleve a föld alá is kérték a kiállítótereket, a napfény roncsoló hatását elkerülendő, illetve, hogy ökologikus legyen a műtárgykörnyezet – jegyzi meg a főigazgató.

De lépjünk be végre a kiállítóterekbe is, hiszen ahonnan most sétára indulunk, ott van az említett múzeumi könyvesbolt, felettünk pedig, ha visszanézünk, a második emeleten a csendesebb funkciójú könyvtár és olvasóterem látható – igazít el dr. Kemecsi Lajos, ahogy lefelé gyaloglunk a föld alá. A zajosabb funkciók – így a konferenciaterem, az ifjúsági múzeumi rész, valamint az étterem – a túloldalon kaptak helyet.

Utunkat a példaszerűen lebonyolított költöztetés-csomagolás után megmaradó QR-kódokból és eredeti csomagolóanyagokból álló két figurától kezdjük: a matyó viseletet utánzó alakot, illetve egy japán szamuráj páncélzatát látjuk itt. A jelképes alakok egy múzeumpedagógiai foglalkozáson biztosan szerepet is kapnak… Ha pedig lesétálunk a kiállítások felé – amit egyébként a múzeum mindkét oldaláról szabadon megtehetünk, mert ahhoz, hogy áthaladjunk a kiállításon, nem kell egyből jegyet vennünk –, máris egy animációs kisfilm fogad bennünket, amely tárgygyarapítási történeteket mutat be (most épp a pesti gördeszkás közösségről szól).

A főlépcsőhöz érkezve láthatjuk a 40-40 méter hosszan futó, fantasztikusan szép Kerámiateret, mely négyezer tárgyat vonultat fel, s a két agyfélteke értelmezési módjai szerint csoportosított kerámiákkal jelenik meg.

Bizonyosan nem véletlenül utalt Ferencz Marcel is a gyerekek által kedvelt részlegre itt, hiszen talán a legtöbben e tárgyakat nézegetik a látogatók: szülők gyerekekkel, diákok, házaspárok. Az értelmezési kereteket bemutató részen a tárgytípusokkal ismerkedhetünk a bokálytól a szilkéig. A második blokkban pedig a Kárpát-medencei fazekasközpontok jellegzetes termékeit nézhetjük végig, térképpel, adatokkal. Ahogy térben is lefelé haladunk, az európai anyag mellett egy világtérkép is vár, ezzel tudatosítva a látogatóban, hogy sokkal több tárgyat őriz a múzeum térben és időben is, mint amennyire gondolnánk – a legrégibb darabok a Kolumbusz előtti időkből származó amerikai kerámiák. Az épület legmélyebb részéhez érve pedig eldönthetjük, hogy folytassuk-e az utat a kerámiasorozat másik felével – az érzelmi agyféltekéhez tartozó kód szerinti több mint 20 csoporttal: díszítéstechnikáktól a készítéstechnikákig, közben magyar és angol nyelven is fejleszthetjük tudásunkat.

A másik lehetőségünk a ZOOM (Közelítés) nevezetű állandó kiállítást végigjárni: ez egy nem klasszikus módszerrel bemutatott tárlat, mi éppen ezért ez utóbbit választjuk. Itt nincsenek közvetlen feliratok, de akit érdekelnek az információk, például a Fotófalon látott 365 portré lenyűgöző részletei, azok a QR-kódok segítségével kaphatnak válaszokat, vagy belenézhetnek egy piros kis távcsőbe, amely a választott fotóra közelítve adatokkal szolgál.

Érdekes megoldásoknak nincs híján ez a rész sem, így a pásztorgyűjtemény darabjait animációs filmecske gazdagítja, míves faragványok, kelengyeládák, különböző borotválkozótokok sorakoznak itt. A fotógyűjtemény további darabjaira különleges részletességgel tudunk ráközelíteni – interaktív eszközökkel. Ehhez a részleghez kapcsolódik az Ősrobbanás nevű, látványos válogatás is, amely arról mesél, hogy hányféle tárgy kerülhet be egy néprajzi múzeumba a szibériai sámándobtól a magyar lőporszaruig.

A ZOOM tárlathoz tartozik egy kuriózum, egy fémszerkezetbe helyezett székelykapu-töredék, az 1673-as migházi kapu maradék darabja, de itt lebeg a fejünk felett egy több mint 6 méter hosszú keszthelyi bödönhajó, Herman Ottó gyűjteményéből. Az élővé varázsolt tárgyak között úgy haladunk végig, hogy szinte várjuk az újabb és újabb látványosságokat – lenyűgöző az összkép.

És még innen is van tovább: a MÉTA terébe juthatunk, ami egyértelműen gyerekeknek szóló játéktér, élénk színekkel, bútorokkal; érintőképernyőkkel keresgélhetünk tárgyakra, hajdanvolt mesterségek után, írhatunk innen üzeneteket, szelfipontról küldhetünk ömagunkról képet. Itt van a vetítőterem is, ahol filmklubok fognak működni, majd eljutunk a Megérkeztünk című időszaki kiállításhoz, amely komoly kihívás elé állította a múzeumi szakembereket: mi legyen az a 100 tárgy, amit meg akarnak mutatni?

Dr. Kemecsi Lajos kiemeli, hogy most az időszaki tematika nyitó elemébe léphetünk be, ami egy hatalmas csomagolóládát mutat – ebben a ládában „járunk”. Ahogy lekerül a láda teteje, fotók és dokumentumok segítségével mutatkozik be a múzeum előző 150 éve, s itt 20 témakörbe illesztett műtárgy sorakozik, amely 30 kutató 15 éves munkáját reprezentálja – ezen tárgyak több mint 90 százalékát eddig nem is láthattuk! Bőséges olvasnivaló, animáció és rajzfilmek sora segít értelmezni a múzeum kincseit, közülük néhányat sorolunk: cifraszűr, pápua-új guineai totemoszlop, türelemüveg, rutén templommakett, esküvői kordé Szicíliából. Megszemlélhetjük itt a főépület makettjét, az építést dokumentáló felvételek sorát. Legvégül a múzeumi munka kerül fókuszba: hogyan dolgoznak, nyomoznak a tárgyak után, majd előkerül a dokumentálás, valamint a rekonstrukció témaköre is.

Utunk végén visszasétálunk a földszintre, s elhaladunk a Városliget új látogatóközpontja mellett. Nehéz összegezni mindent, de úgy érezzük, talán még sosem ismerhette meg múzeumi látogató a múlt és jelen tárgyainak ilyen mennyiségét, ilyen sok szempontból, ennyire színes, átélhető módon. Minden korosztály meg fogja találni itt, ami csak neki szól, és bizonyosan lesz olyan is, aki többször visszatér majd.