Királylány a tervrajzon

– Hogyan fordult érdeklődése a hagyományos, népi szőttesek felé?

– A MOME-n diplomáztam, szakmai gyakorlatomat Erdélyben, Kászonban töltöttem. Családunk egyik ága onnan származik, így szüleim szervezték meg, hogy eltölthessek egy hónapot abban a csodálatos közegben. Egyetemi tanulmányaimban akkor következett a gobelin félév, így gondoltam, már előre készülök és gyakorolok. A csoporttársaim Erasmus-ösztöndíjakra pályáztak, de én nem szerettem volna ezt az utat választani, mivel nagyon szeretem a hazámat, és szeretek itthon lenni. Fantasztikus volt az az egy hónapos időszak. Akkor még teljesen élő volt a hagyomány, találkoztam asszonyokkal, akik szövőszéken szőttek, és nemcsak az én kedvemért, hanem ez a mindennapi életük része volt.

Diplomamunkám elkészítésekor érdekeltek a szövésben rejlő formai lehetőségek. Például kíváncsi voltam arra, hogy ha leveszem a szövőszékről a szövetet, lehet-e alakítani úgy, hogy már rögtön formává váljon. Gumi beszövésével kezdtem el kísérletezni, kitaláltam egy saját technikát, így amikor leszedtem a szövetet a szövőszékről, már lett formája. Olyan ruhákat készítettem, amelyeket szinte varrás nélkül össze lehet rakni egy-két mozdulattal.

– Miért választotta hivatásául a textiltervezést?

– Édesapám építész, nekem természetes volt az a közeg, ahol mindenki rajzolással, művészi tevékenységgel foglalkozik. Rengeteget rajzoltam gyerekkoromban, apukám megengedte, hogy a tervrajzainak a sarkaiba királylányokat rajzoljak. Egyenes út vezetett a kisképzőbe (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium), ahol könyvkötő szakra felvételiztem, grafikusosztályba jártam. Érettségi után egy rajzfilm­stúdióban dolgoztam három évig. Hálás vagyok ezért a lehetőségért, akkoriban nagyon sokat fejlődött a rajztudásom. Ezután jelentkeztem az egyetem textil szakára.

Nyitott vagyok a különböző művészeti ágak iránt, minden érdekel, mindent szeretek csinálni, ami művészet. Nem félek új dolgokba kezdeni, új festékeket kipróbálni. Úgy gondolom, ha minél több mindent megtanulok, annál biztosabb lábakon állok. Ha új élethelyzetbe kerülök, így magabiztosan tudok váltani más, otthonos terepre. Közben elvégeztem egy virágkötő tanfolyamot is, azzal is szívesen foglalkozom.

– Miért fest önkéntes munkában kórházakat?

– Már 2008-ban, gyermekeink születése előtt elkezdtem falfestéssel foglalkozni. Az első ilyen munkám az Országos Baleseti Intézet traumatológiájának kifestése volt. A főorvos már látott gyönyörűen kifestett külföldi kórházakat, és nagyon szerettük volna az ő álmát hazai közegben megvalósítani. A gyermekambulancián a sérült gyermekeknek nagyon idegen és rémisztő volt a környezet a mesefigurák nélkül. A fér­jemmel együtt alkottuk meg a rajzfilmfigurás falat.

Olyan jól sikerült, hogy azóta is folyamatosan kapok ilyen jellegű megrendeléseket. A három gyermekem születése után is tudtam folytatni, a férjem nagyon sokat segít: vagy ő vigyáz a gyerekekre, vagy együtt festünk. Előfordult olyan is, hogy engem és a féléves gyerekünket autóval bevitt a kórházba, a gyermeket beletettem az utazóágyba, és úgy festettem. Úgy vé­lem, a család egy közösség, amelynek a születendő gyermekek nagyon fontos részei, de nekik is érdemes alkalmazkodniuk, nem csak körülöttük forog a világ.

– Hogyan gyűjt anyagot az ösztöndíjhoz?

– Nem olyan egyszerű, mint eleinte gondoltam. Sajnos már nem az a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt volt, amikor kimentem Erdélybe, és lépten-nyomon szövős nénikkel találkoztam, mindenütt szövőszékeket láttam. Mindenhol mindenki mindent el tudott magyarázni. Sajnos ez már a múlt, így most közösségi portálokon gyűjtök alanyokat, és tájházakat járok végig, együtt dolgozom népművészeti érdekvédelmi szervezettel. Nagyon izgalmas kérdés, hogy a hagyományos szövőtechnikáknál mely tájegységnél mi volt a jellemző, ezeket gyűjtöm össze. Olyasmi ez, mint a hímzésben a matyó.

Baranya megyében van egy kis falu, Csányoszró, amelynek történelme az Árpád-korig nyúlik vissza. Ez a település hosszú időn át volt híres a szövő asszonyairól, akik meseszép mintázatú szőtteseket készítettek. Nagy örömömre kiderült, hogy a régi asszonyok közül él még egy nagy tudású szövős mester, aki a helyi szövési technikák minden apró részletét ismeri. Ő Palotai Sándorné Kató néni. Az ő szőtteseit is összegyűjtöttem.

– Miről árulkodnak a szőttesek?

– Lefotózom a szövéstechnikákat, megörökítem videófelvételen. Lehet elemezni a csíkok ritmusát, ennek jelentése is változó, akárcsak a színeké. Például más anyagból szőtték az ünnepi és a hétköznapi törülközőt. A nagyon csipkés törülközőt az orvosnak készítették ki, amikor vizsgálni jött a háznál fekvő beteget. A terménytároló zsákok esetében megjelölték apró jelekkel, hogy ki a tulajdonosa. Ennek azért volt jelentősége, hogy a molnárnál felismerjék a saját zsákjukat.

– Mi a célja a kutatással?

– Az értékmentés, a szövőtudás fejlesztése. Tanítok is, és szeretném átadni a gyermekeknek a hagyományban rejlő értékeket. Igyekszem a mai kamaszok érdeklődését felkelteni, ők már sokkal inkább kötődnek a vi­zuá­lis élményekhez, ezért nehezebb lenne nekik egy ré­­gi könyvből magyarázni az ismereteket. Terveim között szerepel oktatási anyag elkészítése is, ötvözve benne a múltat és a jelent, a hagyományosat és a modernet.

A tanításban nagy sikerélményem volt Fóton, amikor egy kisfiú odajött hozzám, megkérdezte, hogy hazaviheti-e hétvégére a szövőkeretét, mert szőni szeretne, és nem a telefonját nyomkodni. Természetesen megengedtem, és többen követték a példáját. Nagyon boldoggá tett ez. Velük aztán együtt festettük meg az iskola mesefalát is. Úgy érzem, ezeknek a gyerekeknek sikerült összesimogatni a lelkét, jobbítani velük a világot.

– A tanítás során mit tapasztalt, hogyan fejlődnek a gyermekek vizuális készségei, színvilága?

– Gyakran a kisgyermekkorban a színek nyújtotta öröm sokkal fontosabbá válhat a valóságábrázolásnál. Ebben a korszakban a gyerekek még nem rendeltetésszerűen használják az eszközt. 18–20 hónapos kor között már cikcakknyomokat hagynak a papíron, élvezik, hogy a ceruza nyomot hagy, de színválasztásról még nem beszélhetünk. Eleinte lengőfirkát alkotnak, ebből alakul ki később a spirál- vagy csigamotívum. Négy- és hatéves kor között kialakulnak a grafikusan letisztult sémák, jelek. A gyermek azt rajzolja, amit tud, és nem azt, amit lát.

Mivel a kisgyermek számára a mesevilág is valóság, ez gyakran a színhasználatban is jelentkezik. Például piros lesz a haj vagy zöld a hó. Ez hatéves korra csökken le, amikor a realitás kerül előtérbe. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy milyen a környezet: ha a gyermek alkotó szülőket lát, számára is az lesz a természetes. Hasonló folyamat ez ahhoz, hogyha a gyermek azt látja, a szülei este olvasnak, akkor ő maga is szívesen vesz majd könyvet a kezébe. Ha a szülei olyan környezetet biztosítanak számára, amelyben fontos a magyar népi hagyomány, a művészeti értékek, lát erdélyi szőttest a falon, az is pozitív irányban fogja befolyásolni ízlését, és nyitott lesz a magyar népi hagyományok iránt.