Egy kutya nem kerti dísz

Személyesen I. József macskakirály fogad – a kutyamenhely bejáratánál. Esdeklő tekintetével igyekszik elhitetni, hogy éhezik, de hamar kiderül róla: korántsem gazdaságos, naponta hatszor eszik, rengeteget alszik, szóval szívesen cserélnék dolgosabbra…

A menhelyet működtető alapítvány eddig mintegy 5 ezer kutyáról gondoskodott, 500 cicát mentett meg és juttatott gazdához, valamint 200 védett madár elhelyezését oldotta meg. Mogyika, Füge, Barni, Szofi és Balu mázlistának számít – ők ugyanis egy-egy tragédiából lett sikertörténet négylábú főszereplői a menhely legendáriumában. Ők gazdára találtak. De például Bubi sorsa még erősen kétséges. A ku­tyalányt úgy négy hónapos korában a családjával együtt dobták ki a város szélén. Elütötte egy autó, sokkos állapotban került a menhelyre. Darabokra tört a medencéje, a combcsontja elmozdult a helyéről. Műtétek sora, hat hét gyógyulás ketrecben. A bal lábára sántikál, soha nem fog tökéletesen járni. A telet már nem lenne tanácsos a szabadban töltenie az érzékeny ízületei és nagyon rövid szőre miatt...

– Nem minden kutyasors végződik happy enddel errefelé – ránt vissza a valóság talajára a menhely vezetője, Fiáth Szilvia. – Az az eb, amelyik nyolc-tíz évesnél idősebben kerül ide, pláne, ha fekete színű, nemigen kell senkinek.

Az sem vonzó az örökbe fogadni kívánók számára, ha a kutya nem hajlandó rögtön barátkozni vagy pórázon menni. Az emberek zöme ugyanis „kulcsrakész” és lehetőleg fajtatiszta házi kedvencet szeretne, amelyikkel nincs (sok) dolga-gondja.

– A jelenleg itt élő 210 kutyából úgy 50-ről szinte biztosan mondható, hogy a menhelyen éli majd le a hátralévő életét, senki nem fogja őt választani és hazavinni. Nemegyszer hallottam már, hogy őket akkor minek tartani, szabadulni kéne tőlük. Kérdem én: van-e jogunk megölni egy állatot csak azért, mert idős vagy fekete vagy félénk?!

*

A szülei úgy mesélték: Szilvia alig múlt egyéves, amikor nyáron Sióagárdon az udvaron egy takaróra tették; a kislány a foxikeverék kutyájukba belekapaszkodva felállt, és megtette az első lépéseit. A komondorjukat tizenöt éven át az öccse mellett a testvérének tekintette. Felnőttként csatlakozott mindenhová, ahol szükség volt önkéntes állatmentőre. Aztán úgy gondolta, saját segítő szervezetet hoz létre: a Tolna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány jövőre lesz 25 éves.

Feladat mindig akadt bőven! Az alapítvány a kezdetektől Szekszárd gyepmesteri telepén gondoskodott a város közigazgatási területén befogott kóbor kutyákról. Csakhogy a kutyamenhelynek idővel mennie kellett, mivel a vonatkozó jogszabályok nem tették lehetővé, hogy gyepmesteri telep és kutyamenedék egy helyen működjön. A város vezetése 2000-ben úgy döntött, hogy a kutyamenhely a száz lakójával költözzön át a jelenlegi telephelyére, a Bogyiszlói útra, amely akkor még a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában volt.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata és az alapítvány az év tavaszától a kutyamenhely közös működtetésébe kezdett. Az alapítvány a mai napig közhasznú tevékenységként közfeladatot is végez, vagyis az önkormányzat helyett, a jogszabályi előírásoknak és határidőknek pontosan eleget téve látja el a négylábúakat. Majd új otthont keres számukra. Náluk az elaltatás szóba se jöhet, szögezi le Fiáth Szilvia, az az alaptétel, hogy menteni próbálják, és nem megölni a kutyákat.

*

Három férfi lép be a kapun, házőrző kutyát néznének a legidősebbnek, mondják. Szívesen látják őket bármelyik szombaton 10 és 16 óra között, érkezik a válasz. Ezeken a nyílt napokon nemcsak önkéntes segítőket várnak a menhelyre, de olyan családokat is, amelyek – az alapítvány feltételeit elfogadva – örökbe akarnak fogadni egy négylábút.

A feltétel szóra felkapja a fejét a 78 éves férfi, aki a közeli faluból érkezett.

– Olyan helyet keresünk minden kutyának, ahol a család része lehet, ahol sétálnak, foglalkoznak vele – sorolja a menhely vezetője. – Nem adjuk kerti dísznek, csengő helyett vagy hátsó udvarba. Azok sem juthatnak kutyához, akik vadászni akarnak vele, ahogy azok sem, akik megkötik őket.

Ez utóbbit nem hagyja szó nélkül az öreg: faluhelyen márpedig szokás, hogy kikötik a kutyát. Igaz, ő csak akkor, ha elmegy otthonról, biztos, ami biztos, ki ne szökjön…

Fiáth Szilvia egyértelművé teszi: nem érdemes visszajönniük szombaton. „Minden kutyánk sokkal többet érdemel ennél”, ezzel ér véget a diskurzus.

*

Az alapítvány és a vezetője országszerte arról vált ismertté, hogy 2003 nyarán aláírásgyűjtést indítottak annak érdekében, hogy az Országgyűlés bűncselekménynek minősítse az állatkínzást. A kezdeményezés előzménye az volt, hogy Szekszárd közelében biztonsági őrök kegyetlenül megkínoztak egy kutyát úgy, hogy egy gépkocsi után kötve húzatták. Mintegy 400 ezer magyar ember támogatta aláírásával az akciót, és 2004-ben elfogadták a büntető törvénykönyv ezen módosítását.

Bár rendszeresen jelzik a hatóságoknak a tudomásukra jutott eseteket, sajnos csak egy részük jut el a szankciókig. A legtöbbször azért tesznek bejelentést, mert tulajdonosa nem eteti a kutyát; az állatnak nincs háza, ki van téve az időjárás viszontagságainak; rövid láncra van kikötve, súlyosabb esetben a nyakába bele van nőve a lánc. Néhány éve egy ismeretlen Szekszárdon gumi óvszert húzott egy kutya fejére. Az állat ki tudta rágni az anyagot, de a gumi olyan mélyen belevágott a húsába, hogy meg kellett műteni.

*

Labirintusszerű, szűk közlekedőfolyosókon járunk a 132 kennel között. A toldozott-foldozott régi faházak mellett Fiáth Szilvia büszkén mutatja az új, korszerű lakhelyeket, amelyek speciális anyagból készültek, szigeteltek, ki lehet nyitni a tetejüket, könnyen tisztán tarthatók, fertőtleníthetők. Darabja 65–75 ezer forint, és célzott adományokból jött össze az áruk: két és fél hónap alatt 105 új házra futotta a pénzből.

Apropó, számok! A kutyák napi tápadagja úgy 110 kiló. Az áruházaktól kapott húst mindig megfőzik, így kevesebb kutyatápra van szükség, ami így is másfél tonna körül mozog egy hónapban. Egy eb tartása naponta körülbelül 1000 forintba kerül. Az ivartalanításért a hímnél 20–26, a nősténynél 32–46 ezret kell fizetni. A vérvétel 15–30, a törések műtétje 100–250, a szívférges kutya gyógyszeres kezelése 7 hónapig min. 50–60 ezer…

– Az állatorvosi költségek 30 százalékkal emelkedtek az utóbbi időben, a kutyatápok ára megduplázódott, és a bérek meg a járulékai is tetemes kiadást jelentenek az alapítványnak – sorolja az elnöknő, aki mellett három férfi alkalmazott gondozza az állatokat. Minimálbéren, ennyire futja. Ráadásul csak Fiáth Szilviának van jogosítványa, úgyhogy ő megy kocsival a kóbor állatokért, az adományokért, a tápért, a gyógyszerért, ő viszi állatorvoshoz a négylábú betegeket...

Higgyék el, még hosszan lehetne sorolni a kiadásokat. De nézzük a bevételeket is!

A polgármesteri hivatal a 2003-ban született megállapodás értelmében fizette a kutyamenhely víz- és áramfogyasztását, a hulladékszállítást, valamint egy évben 160 kutya veszettség elleni védőoltását. Minden másra az alapítványnak kellett előteremtenie a pénzt.

– A kutyamenhely költségeit úgy 85 százalékban a személyi jövedelemadó egy százalékából befolyó felajánlásokból tudtuk biztosítani, legutóbb 14 507 209 forintot utalt át a számlánkra az adóhatóság. Ezenkívül magánadományokból és néhányszor elnyert, pár százezer forintos pályázati forrásból éltünk eddig.

Nem elírás az évszám: az alapítvány és a város együttműködési megállapodása 2006-ban érvényét vesztette. Fiáth Szilvia azóta folyamatosan jelezte a hivatalnak, hogy új szerződés elfogadására van szükség, ám az elmúlt 16 év alatt a hivatalnál süket fülekre talált a kérése, holott a menhely mindvégig (ahogy már említettük) közhasznú tevékenységként közfeladatot látott el az önkormányzat helyett…

Aztán egy 2022. január 1-jétől életbe lépett kormányrendelet – ami szabályozza az önkormányzatok befogott kóbor állatok elhelyezésére és gondozására vonatkozó, kötelező tevékenységét – új (vész)helyzetet teremtett. A köznyelvben csak kóborkutya-rendeletnek hívják, e szerint a korábbi 14 nap helyett 45 napig kell tartania az önkormányzat által működtetett gyepmesteri telepnek vagy az intézménnyel szerződött külső vállalkozónak a befogott kóbor ebeket, ezt követően lehet elaltatni (esetünkben örökbe adni) őket.

– Az új rendelet azt jelentette, hogy a menhely jú­liustól pontosan háromszor annyi feladatot lát el az önkormányzat helyett, mint korábban – summázza az alapítvány elnöke. – Új szerződés és támogatás híján, az emelkedő költségek mellett a menhely egyszerűn halálra volt ítélve.

Tavasszal politikusok, városvezetők látogattak ide. Főként Bomba Gábor, az önkormányzat gazdasági és városfejlesztési bizottságának elnöke szorgalmazta a mielőbbi szerződéskötést, mégis hónapról hónapra húzódott a kutyamenhely ügye. A nyár aztán végre egyeztetésekkel, a szerződéstervezet cizellálásával telt el, és szeptember 21-én aláírták a szerződést. A megállapodás a türelmi idő végétől, július 1-jétől él, vagyis visszamenőleg az alapítvány megkapta egyben az elmaradt összeget. Most már az önkormányzat finanszírozza a bekerülő kutyák első 45 napjának költségeit: az etetést-itatást, a 14 napos megfigyelést, a mikrochipet, a külső-belső parazitamentesítést és a veszettség elleni oltást. Az alapítvány a saját keretéből ez idő alatt a kutyabetegségek elleni három-négy oltást is beadatja nekik, 20-25 ezerért.

*

Az alapítványt évek óta meg-megkeresik, hogy a kutyamenhelynek mennie kell a Bogyiszlói útról, a terület ugyanis időközben ipari parkká alakult, ahol az állatmenedék nemkívánatossá vált. Az új szerződésben az is benne van, hogy a jövőben közösen hoznak létre egy korszerű telephelyet – alkalmas területtel viszont egye­lőre nem tud szolgálni az önkormányzat.

– Nézzen körül nálunk: olyan ez, mint egy hajléktalantelep. Az önkormányzat tavaly elvett a kutyamenhelytől három barakképületet, amiket lebontottak. Helyettük semmiféle raktározási lehetőséget nem kaptunk, ezért rengeteg adományba kapott holmi végezte szeméttelepen, a létfontosságú edényeket, kutyaházakat, raklapokat és építőanyagokat pedig átpakoltuk a menhely területére, a szabad ég alá, a kennelek közé. Miközben a terület a gondozott kutyák számára is kicsi és zsúfolt. A kiszolgáló épület süllyed, a falai repedeznek…

Fáradtak a szemei. Az elmúlt néhány éjszaka rengeteg iratmunkával telt, mondja. Vagy tán azért kimerült, mert négy éve nem volt szabadságon. Örül a szerződésnek, persze, de ez nem jelent teljes gondtalanságot: az ott élő kutyák és az újonnan bekerülők 45 nap utáni sorsa továbbra is az adományoktól, pályázatoktól függ. Közben pedig az infláció hatására kevesebb anyagi támogatás érkezik, mint korábban.

Szeptemberben a város Közjóért Díjjal ismerte el Fiáth Szilvia negyedszázados állatmentő munkáját. „Nem adtam fel soha, a legnehezebb pillanatokban sem” – szerinte ez a kőkemény kitartás az ő titka. Valahonnan mindig érkezett segítség. Például nemrég az állatok világnapján két szekszárdi óvoda és két iskola gyűjtött élelmet a menhely lakói számára.

Amikor a közelgő télre terelődik a szó, először elmosolyodik: a menhely állatainak és dolgozóinak nem kell hozzászokniuk a 18 fokhoz, náluk annyi nincs sosem.

– Egy kis helyiségben tudunk fatüzeléssel fűteni és melegedni, de csak akkor szoktunk tüzet rakni, ha fagypont felé közelít a hőmérséklet. Igaz, nem is ülünk bent sokat, annyi a teendő kint. Például amikor befagynak az itatók, előbb kalapáccsal fel kell törni a jeget a tálakban, csak utána tudunk a kannákból vizet önteni az állatoknak. Naponta kétszer megyünk végig így a kenneleken. Órákig tart.