Népes család élén

Széchenyi Istvánnak 53 esztendős korára tizennyolc gyermeke lett, pedig „csak” egyszer nősült meg. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy amint feleségül vette Seilern Crescence-t, rögtön kapott „hozományul” tizenöt gyereket, akik közül igazából a többség már nem is volt kiskorú.

A bálványozott szerelem

A történetet nem Széchenyivel kell kezdenünk, hanem feleségével és annak előző férjével. Crescence ugyanis annak idején úgy ment feleségül a nála húsz évvel idősebb Zichy Károly grófhoz, hogy annak korábbi két házasságából már született nyolc gyermeke, majd a harmadik felesége, tehát Crescence is szült neki hetet. Ők mind a tizenöten meg is érték a felnőttkort, ami igencsak ritkaságnak számított a XIX. században.

Hosszú évek óta szövődött a szerelem Széchenyi és Crescence között – de szeretői viszony nem alakult ki –, mire Zichy gróf elhunyt. Széchenyi a gyászév letelte után, 1836. február 4-én vezethette oltár elé régóta bálványozott szerelmét. A krisztinavárosi templomban a menyasszony oldalán ott sorakozott a tizenöt gyermek, akiknek Széchenyi a mostohaapjuk lett. Ugyan csak Crescence vér szerint gyermekeiért kellett felelősséget vállalnia, de a többiekről is gondoskodott, akik egyébként anyjuk, Festetich Júlia révén rokonai voltak a legnagyobb magyarnak.

Néhány éven belül Széchenyinek saját házasságából is születtek gyermekei: Béla és Ödön megérték a felnőttkort, Júliának mindössze két hét jutott e földi létben.

Mostohagyerekek körében

A kor normáinak teljes mértékben megfelelt Széchenyi mint mostohaapa. Mind a tizenöt Zichy árváról gondoskodott: ez elsősorban az anyagi biztonság megteremtését, másrészt a pályaválasztásban való terelgetést jelentette, de többekkel is közeli kapcsolatba került.

Széchenyi valójában már jól ismerte őket, mire elvette Crescence-t, hiszen régóta bejáratos volt a Zichy-házba. Az esküvő előtt listát készített születés- és névnapjukról, későbbi leveleiben pedig „szeretett, bár mostoha fiam/lányom” szószerkezetben emlegette őket. A kor szokásainak megfelelően alapvetően a fiúk nevelését tartotta feladatának. Folyamatosan figyelte testi és szellemi fejlődésüket, ha hosszabb időre elutazott, akkor is tartotta a kapcsolatot a nevelőkkel: informálódott és instrukciókat küldött.

Segített vevőt találni a lébényszentmiklósi Zichy-birtokra, és a kiskorú fiúkra esett részt befektette nekik. Természetesen használta befolyását, elérte, hogy Alfréd a személynök (a királyi tábla, azaz a legfelső bíróság elnöke) mellett végezze például gyakorlatát. Alfréd később sok keserűséget okozott szüleinek, kártyaszenvedélye teljesen hatalmába kerítette. Piperkőc, bolond, buta élvhajhász, dandy – gyakran illette ezekkel a kifejezésekkel mostohaapja. Geyzát sokkal kevésbé tartotta jó képességűnek, de minden egyes pályamódosításnál mellette állt. Végül a fiú harmincévesen elhagyta a huszártiszti pályát, és a Döblingben közíróként újra aktivizálódó Széchenyi titkára lett. Kapcsolatuk egészen bensőségessé vált az egykori reformer utolsó éveiben.

Három mostohaleányával is jó kapcsolatot ápolt a gróf, Mária gyakran helyettesítette édesanyját közéleti megjelenések alkalmával. Karolin esküvőjét Széchenyi pedig összekötötte egyik életművével, a Lánchíddal: „Kívánságom az, hogy az esküvő napját ­augusztus 20-a körül tűzzék ki, hogy a híd alapkövének letételével egyidejűleg nagy­apaságom alapköve is helyére kerüljön.”

Bizonyára a Zichy gyerekek is szerették mostohaapjukat, hiszen rendszeresen leveleztek vele, és látogatták a döblingi szanatóriumban is.

Mint édesapa

Noha Széchenyinek esküvője napján rögtön tizenöt gyermekről kellett már gondoskodnia, édesapa viszonylag későn, 45 esztendősen lett. Az 1848. évi összeomlásakor Béla fia még csak 11, Ödön pedig 8 éves volt.

Naplóiban, leveleiben beszámolt a fiúk fejlődéséről, egy-egy közös programról, például úszásról vagy sétáról, és fontosnak találta a megfelelő nevelők keresését is. Utóbbi esetében azonban nem nevezhetjük szerencsésnek: Podhorszky Lajos ugyan rendkívül felkészült volt, indulatait mégsem tudta kezelni, többször is a testi fenyítés eszközéhez nyúlt. Ez csak évekkel később jutott Széchenyi tudomására, ami azt jelenti, hogy politikai elfoglaltságai mellett nem vehetett részt a gyerekek mindennapi életében. Viszont már néhány éves korukban igyekezett őket bevezetni a közéletbe, ezért felnőttek társaságába ültette őket vendégeskedéskor, és magával vitte őket a legfontosabb eseményekre.

Összeomlását követően évekre kikerült a családi életből, később viszont igen rossz módon fordult nagyobbik fiához, Bélához. Egyszerre kezelte úgy, mint egy kisgyermeket, mindent szabályozni akart, és egyszerre korholta azért, amiért nem eléggé felnőtt. „Én annak idején egyfajta korszakot alkottam Magyarországon” – írta Bélának, csupán azt felejtette el, hogy ezt ő sem huszonévesen érte el, hanem jóval később. A másodszülött Ödön ugyan kevesebb járandóságot kapott apjától, de több szabadságot.

Összességében elmondható Széchenyiről, hogy a gyermekek gondoskodó apja volt, szerette őket, a kor elvárásainak teljes mértékben megfelelt mint családfő. De összeomlása természetesen a gyermekeivel való kapcsolatára is rányomta bélyegét.

Ma is élnek

Noha sokan azt hiszik, hogy a Széchenyiek már kihaltak, ez korántsem igaz. Egyenes ági leszármazottai már nem élnek a legnagyobb magyarnak, de fivére, Pál révén fennmaradt a család. A Gróf Széchenyi Család Alapítvány vezetője Széchenyi Tímea, aki a Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferencnek (tehát István apjának) a hatodik generációs leszármazottja.