Életmentés szentestén

– Előfordult, hogy az éjféli miséről kellett a műtőbe sietnie – olvastam ezt egy interjúban.

– Valóban volt olyan, hogy már bent ültünk a családdal az éjféli misén, amikor jött a hívás a kórházból. Nagyon jó érzés volt ilyenkor segíteni. Már eleve a kollégák hívásának is örültem, és az sem esett rosszul, hogy bent töltöttem a szentestét: úgy éreztem, ennél jobban nem lehet ünnepelni, mint hogy szenteste gyermekek életét mentsem. Ma már nem gyógyítok a sok más dolgom mellett, de néhány évvel ezelőtt a legutolsó ügyeletem is éppen karácsonykor volt.

– Milyen egy karácsonyi ügyelet?

– A kórházban a nagy ünnepeken, és főleg karácsonykor minden gyermeket – akit csak lehetséges – hazaengedünk. Ilyenkor csak azok fekszenek a kórházban, akiknek muszáj bent lenniük. A nagyobb balesetek leginkább a karácsonyt követő napokban történnek, bár égési sérültek – hiszen országos égéssérültközpont vagyunk – bármikor érkezhetnek. Ünnepi hangulat alakul ki a gyermekek, a velük lévő szülők és az ügyeletes kollégák között, amellett, hogy természetesen közben kemény munka is zajlik. A mi kórházunkra tudatosan jellemző a családiasság, és fontosnak tartjuk a közös élményeket.

– Ez azért is így van, mert a református egyház a fenntartója az intézménynek?

– Attól, hogy a kórház nevében szerepel, hogy ki a fenntartója, még nem lesz sem keresztényebb, sem reformátusabb. Attól lesz az, ha ezt szeretnénk, és teszünk is érte. Mindezt úgy éljük meg, hogy hozzátartozik a küldetésünkhöz, fontosnak tartjuk, és valódi tartalmat jelent.

– Hogyan készülnek karácsonyra a Bethesdában?

– Egyrészt a munkatársi közösségben közös adventi koszorúkészítésen veszünk részt, ahova a családtagjaink is eljönnek. Tartunk áhítatokat, lelki felkészítő alkalmakat, valamint mikulásünnepséget és nagy közös karácsonyt is. Másrészt a gyermekekkel is igyekszünk együtt ünnepelni. A kórházban fekvő kis betegek részére rengeteg adomány érkezik ilyenkor.

– A Bethesdában nemcsak a test, hanem a lélek egészségére is figyelnek.

– Az orvoslás hagyományosan szeretetszolgálati munka volt, amikor szerzetesrendek, diakonisszarendek vagy a zsidó szeretetszolgálatok végezték a gyógyító feladatot, és hozzájuk kötődtek az első kórházak is. A tudományos és a technológiai fejlődés egyre inkább az alkalmazott természettudományi elemet hozta előtérbe a gyógyításban, amiben az emberek nem érezték igazán jól magukat. Hiszen amikor az ember beteggé válik, akkor nem­csak az egyik szerve lesz beteg, hanem a teljes egyénisége, a pszichés és a szociális világa is.

Ahhoz, hogy valakit komplexen meg tudjunk gyógyítani, nagyon fontos az a holisztikus szemlélet, amelyben a teljes embert tekintjük gyógyítandónak. Ennek az a következménye, hogy a technológiai ellátáson túl benne kell lenniük azoknak a személyeknek a gyógyító csapatban, akik szociális, lelkigondozói vagy éppen mozgásterápiás, dietetikai munkát végeznek. A gyógyítás ilyenformán közösségi együttműködéssé válik. A be­­tegnek mindenhol ez az igénye, az már más kérdés, hogy egy-egy intézmény hogyan reagál erre. Szerintünk ezzel a szemlélettel érdemes gyógyítani, mi így teszünk a Be­thesdában.

– A tartósabb betegségben szenvedőknek a kórházi munkatársak is szinte családtaggá válnak?

– A Bethesdában gyakran sokféle, tartós betegséggel küszködő kis páciensekkel és családjaikkal foglalkozunk, hosszú távú kapcsolattartással. A súlyosan égett gyerekek, az SMA-s, vagyis súlyosan izombeteg gyerekek, a kómából felébredtek vagy más krónikus betegséggel küzdők egész gyermekkorukban, sőt még később is kezelésekre járnak. Akadnak olyan betegeink, akiket otthon lehet lélegeztetni, és nekünk ezt a hátteret is biztosítanunk kell. Ők valóban családtagok lesznek a kórházban.

– Mi az, ami erőt ad a gyógyító közösségüknek, hogy el tudják végezni ezt a nehéz munkát?

– Tudatosan kell vigyáznunk magunkra és a közösségünkre. Az orvosi és ápolói hivatásokba könnyen bele lehet fáradni, akár ki is lehet égni. Módszeresen odafigyelünk a lelkigondozói belső hálózatra, hogy észrevegyük, ha valaki fárad, segítségre szorul. A közösségnek önmagában is van erős megtartó ereje. Sok mindent csinálunk mi közösen, a családtagjainkat is bevonva, sok lelki elemmel. Sportalkalmakon veszünk részt, például több csapattal is körbefutjuk a Balatont az ultrafutóversenyen, vagy éppen kirándulásokat, kulturális programokat, nyári táborokat szervezünk. Vannak bibliaköreink, áhítataink és szeretetszolgálati alkalmaink is.

– Hol van a helye a Bethesdának a magyarországi gyógyításban?

– A Bethesda tekintélyes rangot vívott ki magának az elmúlt időszakban, az ország egyik vezető gyermekegészségügyi intézménye lett. Több egyedülálló országos profilt viszünk. Nemcsak Budapestről, hanem a környező megyékből, sőt az ország egész területéről és a határon túlról is érkeznek hozzánk gyerekek. A méretünkhöz képest elég erősen megjelenő és számottevő kórház vagyunk. Intenzív párbeszédet folytatunk a társadalommal. Igyekszünk megszólítani az embereket, segíteni szeretnénk őket, hogyan viszonyuljanak a betegségekhez, miként lehet azokat megelőzni, és mi módon álljanak az ellátórendszerhez.

– Van olyan meggyógyított beteg, akire különösen is emlékszik az elmúlt évtizedekből?

– Nagyon sokan vannak, minden héten van újabb ilyen gyermek. Nagyobb visszhangot keltett a médiában az SMA-s Zente története, aki hazánkban először kapott génterápiás kezelést. Azóta is követjük az állapotát, gondozása a kórháznak és nekem is személyes ügyem. De említhetem Somát is, aki egy vonattetőre mászva égett meg súlyosan, és élet-halál közötti állapotba került. Azóta szorosan hozzánk kötődik. Vannak, akikkel már családilag is kialakult valamilyen kapcsolatom. A kórház udvarán éppen ma reggel jött hozzám oda egy édesapa, aki a gyermekét hozta, és megemlítette, hogy tizenöt éve én kezeltem a betegségét.

– Öt testvére, öt gyermeke és már nyolc unokája van. A karácsony ünnepén sokan gyűlnek össze a családban?

– A család mindig nagyon erős közeg volt nálunk, generációkra visszatekintve is látható, hogy mindig nagycsaládban éltünk. 37-en vagyunk unokatestvérek, nekünk összesen 108 gyermekünk van, és már nekik is születtek gyerekeik, unokáik. Élő kapcsolat van közöttünk, a nagy családdal is rendszeresen találkozunk 200 fős alkalmakon. A testvéreimmel hatunknak is van összesen harminc gyermekünk, ők szinte testvéri kapcsolatban vannak egymással. Minden generációban kialakultak a kapcsolattartás megfelelő formái.

Nyaralókban jövünk össze, mi a gyermekeinkkel a Balaton melletti házunkban szoktunk együtt lenni. A karácsony előtti napokban édesanyám születésnapján találkozunk a testvéreimmel egy nagy közös ünneplésen, amikor csaknem hetvenen vagyunk együtt. A családunkban nagyon fontos az ének és a zene, karácsonyi dalokat éneklünk közösen éjszakába nyúlóan az adventi koszorú mellett. A gyere­keinknél bővülnek a családok, a szentestét mindenki otthon tölti, majd karácsony első napján ünnepelünk nálunk. Nagyon aktívak a gyerekeink, a feleségemmel igyekszünk őket segíteni. Ezért idén új dolog alakul: az unokák már karácsony előtt is jönnek hozzánk két napra, hogy a szüleik nyugodtan készülődhessenek. Karácsony után pedig együtt elmegyünk egy fürdőhelyre, és ott töltjük az év végét.

– Ezek szerint nemcsak a Be­thesdában, hanem a Velkey családban is nagy a nyüzsgés.

– Igen. A múlt hét végén pél­dául cirkuszban voltam az egyik unokámmal, szombaton este pedig az egyévesre vigyáztam egyedül, mert a feleségem dolgozott, a szülők színházban voltak. Nagyon szeretem a gyerekeket, feldobnak, és feltöltődés velük lenni. Rengeteget dolgozom, szeretem a munkámat, de a szabadidőnkben is intenzív életet élünk. Sokat járunk a feleségemmel koncertekre, előadásokra, utazásokra, baráti társaságokba.

– Hogyan bírja a sok feladatot ellátni?

– Mindegyiket szeretem. Az életem döntő mértékben a Bethesdáról és a családról szól. Nagyon szerettem gyógyítani, de ezt a Bethes­dáért hajlandó voltam feladni. A kereszténységünket tudatosan megélve, kultúrát teremtve, a lehető legmagasabb színvonalon, közösségben akarunk gyógyítani és ápolni – ez egy olyan belső elvárás is, amit én nagyon fontosnak tartok, és ezért szívesen mozgatom az energiáimat. Szeretek élni, és nagyon sok mindent csinálok a munka mellett a családban és szabadidőmben. Persze azt is látom, hogy egyszer majd át kell adni a feladatokat, és ezt örömmel meg is teszem néhány év múlva.