Emberségünk méltósága

– 2023-ban Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa. A programokban a főegyházmegye is tevékenyen részt vesz. Milyen várakozásai vannak a január 21-én induló programmal kapcsolatosan?

– Nagy megtiszteltetés a város és a főegyházmegye számára egyaránt ez a lehetőség. Európai kultúráról nem beszélhetünk kereszténység nélkül. Mindaz, amit a kereszténységben mi megismertünk az ember méltóságáról, a férfi-nő kapcsolatáról, a szülő-gyermek viszonyáról, az istenképiségről, a megbocsátásról és a szolidaritásról, a keresztény hit és kultúra gyümölcse. Ezt szeretnénk a rendezvényeinken felmutatni a következő évben.

– Jelenleg is zajlik a Várnegyed megújulása a királynék városában.

– Közismert, hogy Veszprém Szent István feleségének, Boldog Gizellának a városa, ahol most jelentős beruházás zajlik kormányzati forrásból. Abban a sajátos helyzetben vagyunk, hogy a Vár utca épületeinek nagy része az egyházmegye tulajdonában van. Ezért is fontos, hogy ez a városrész megújuljon, és ott az emberek a hit kultúrájával találkozzanak.

– A programsorozatot azonban még megelőzi az idei karácsony. „Isten maga az ajándék, az ajándékozó” – fogalmazott egy korábbi írásában. Hogyan értelmezzük ezt egy olyan korban, amikor az emberek egymást tapossák a karácsonyi ajándékokért?

– Valóban, Isten az ajándék és az ajándékozó. Ez az a kiindulópont, amelyre felhívja a figyelmünket a karácsony. Természetesen a hosszú évek alatt kialakult az ajándékozás hagyománya az emberek között. De ha nincs meg az alapvető kapcsolat Istennel, akkor eltűnik, miért is cselekszünk így. Ilyenkor azt láthatjuk, hogy az ajándékok mértékében próbáljuk megjelölni a célt, és pontosan tudjuk, hogy az ajándékozott tárgyak sokasága nem tesz maradéktalanul boldoggá, sokkal inkább az a kapcsolat, amelyen keresztül kapunk valamit. Mint ahogyan képes meggyengülni a kapcsolat Istennel, előfordulhat, hogy a megajándékozott embertársainkkal is gyenge a kapcsolatunk. Ez a folyamat már régóta erősödik, és látjuk, hogy Isten nélkül nem tudunk jól ajándékozni.

– Hogyan viszonyuljunk ahhoz, hogy egy egyházi ünnep idején mintha a világi szokások válnának erőssé?

– Azt látjuk, hogy egyfajta kiterjesztett karácsonyt élünk meg november elejétől, de nem lehet másfél hónapon keresztül ünnepelni. Nem tudunk az ünnep valódi tartal­máig eljutni, és akkor jön az, hogy olyan világi dolgok lépnek be az ünnepbe, amelyek már nem az isteni szeretetet jelenítik meg. Úgy tűnik, mintha ezek vallásos szokások lennének, de valójában nem azok.

– Találkozunk azzal is, hogy karácsony elmúltával az emberek nehezen tudnak kilépni az ünnepből.

– Reális a magánytól való félelem. Az ünnep félreértelmezéséből adódik az is, hogy sokan attól félnek, mi lesz majd akkor, ha véget ér a karácsony. Az ünnep valójában nem az, amit az ember kitalál másoknak, hanem az, amit az Úristen ad. Az ünnep sosem önmagában lévő alkalom, hanem fontos, hogy mi visz oda, mi történik ott, és hová vezet. A hétköznapok nélkül nem tudunk ünnepelni, és ami az ünnepben ajándékként megérint, azzal tudom meggazdagítani a hétköznapjaimat. Találnunk kell alkalmat arra, hogy a Jóistennel is együtt tudjunk ünnepelni.

– Mi lehet annak az oka, hogy sokan évente egyszer, karácsonykor mennek el templomba, misére, istentiszteletre?

– Karácsonyhoz kötődik a szeretetkapcsolat meghittsége, a családi élmények, még akkor is, ha ezek esetleg hiányosak. Sok esetben a templomban való megjelenés egyfajta segítségkérés a megfelelő ünnepléshez.

– Sokak számára a karácsony nem Jézus születésének ünnepe, hanem a szereteté és a családé.

– Jézus Krisztus emberré lett. Miért? Mert szeretett, és minket is arra buzdít, hogy szeressünk, és így már nagyon könnyű a karácsonyt egyfajta szeretetünneppé formálni. Ez sem lényegtelen, de mindez nem választható el az isteni szeretettől. Meg kell becsülnünk a hagyományainkat, amelyben élünk, valójában azonban arra kell figyelni, hogy az Isten valóságosan belép az ember életébe.

– Annak mi az üzenete, hogy Isten egy kisgyermek által lép be az életünkbe, aki ráadásul nem díszes palotába születik?

– A Biblia több helyen is beszél arról, hogy Isten sokféle módon szólt az emberekhez: a próféták által, a szövetség által, a végső időben pedig a fia által, vagyis ez utóbbi esetben már Isten szülőként beszél az emberhez. Az isteni pedagógia jelenik meg ebben, ami végtelen, és mindig elmondja nekünk az üzenetét. És miért lesz ténylegesen olyanná az Isten, mint mi, emberek? Mert így tudjuk őt megérteni. A szü­lő is úgy beszél a gyermekéhez, ahogyan ő érti. A megtestesülés pontosan ilyen, azért történik, hogy megértsük Istent.

A gyermek születése és a karácsony kapcsolata nagyon szoros. Húsvét fényében értjük jól a karácsonyt, mert a gyermek születése véres valóság. Döbbenetes az is, hogy Isten fia kisgyermekként az emberek segítségére szorult. A karácsony azt is jelzi, hogy ha Isten értünk emberré lett, akkor a mi emberségünknek ­óriási a méltósága és a jövője, és ezt meg kell őrizni. Azt is üzeni a megtestesülés, hogy nincs olyan szűkös életforma, amely lehetetlenné tenné, hogy boldog legyek, mert csak Isten és az ember kapcsolata számít. Jézus családba születik, így mondhatjuk, hogy a család Istentől kapott intézmény. Ennek ma nagyon fontos üzenete van, amikor ideológiai viták zajlanak a családról.

– Papként hogyan éli meg az ünnepeket? Gondolom, ilyenkor so­kat dolgozik…

– Számomra korán elkezdődik az ünnep, mert már október végétől töprengek az adott év karácsonyi gondolatain. Folyton változik az élethelyzetünk, ezért mindig aktuális üzeneten gondolkozom. Jólesik mások ünnepét előkészíteni például roráté misékkel és személyes beszélgetésekkel. Amikor ránk köszönt az ünnep, akkor jó érzés a hívek örömét szolgálni. Ennél nem lehet nagyobb célja egy papnak, és ez visszahat őrá is. Ebben a helyzetben ő is maximálisan tud ünnepelni. Az ünnep után szoktam néhány napra megállni, olvasni, az ünnep élményét imádságban elrendezni.

– Mi jelent önnek ünnepi élményt?

– Nagyon jó látni a gyermekek örömét, akár egy betlehemjátéknál, akár a kapott ajándékokkal. Hálával emlékezem vissza azokra a budapesti éjféli misékre, amikor Teréz anya nővéreinél hajléktalanokkal ünnepeltünk. Mindig izgalommal töltött el, hogy mit tudok elmondani az ünnep kapcsán azoknak, akiknek nagyon nehéz az életük. Azt láttam, hogy nem a csillogó ünnep, hanem az őszinte szavak segítenek leginkább. Jézus Krisztus közelsége megérintette őket, és esélyt kaptak a következő napokra a túlélésre. Mindez reményt adott a szívükbe.

– Mindenki szívébe reményt ad a karácsony?

– Igen. Éppen azért, amit az imént említettem, hogy Isten belép az ember életébe. Nem azt mondja, hogy az életünkben elérjük, amit szeretnénk, hanem azt, hogy szeret, fontos vagyok számára, és örök életet ad. Isten a bizalmat erősíti, hűséges, és ez erősíti bennünk a reményt, ami a túlsó partra irányul.

– De milyen nehéz ezt megérteni annak, aki a háborúban vagy a vírusjárványban elvesztette a családtagját. Ők talán azt a kérdést is fölteszik, hogy „miért engedi ezt Isten”?

– Ez így van. A fájdalom sokszor túlnő a reménységünkön, akár a reménytelenség is úrrá lehet rajtunk, sőt az ünnep gondolata is taszítóvá válhat. De éppen a nehézségekben emelkedik ki az a kérdés, hogy ki vagyok én valójában. Nem az, akivé a körülmények hatására váltam, hanem az, aki fontos az Isten számára. A nehéz körülmények között élő emberek ezt akkor élhetik meg, ha a remény emberei megosztják velük a javaikat és a figyelmüket. Az Isten segítő jobbja a mi gondoskodásunk által éri el azt az embert, aki bajban van. Vagyis az ünnepnek mindig van küldetésszerepe is. Sokszor nem tudunk jó válaszokat adni mások nehézségeire, de tudunk nekik segíteni, akár a hétköznapokban is.

– Év végén hagyományosan vi­deóüzenetben szól az egyházmegyéjéhez. Idén mi a fő gondolata a karácsonyi üzenetének?

– A reményt szeretném benne hangsúlyozni. Azt, hogy a remény embereinek kell lennünk. Azt látjuk, hogy manapság még kevésbé van a kezünkben a jövőnk, mint azt megszoktuk. Egy biztos: a Jóisten benne lesz a jövőnkben.