Nem minden az iskola?

Két fő foglalatossága volt a XVII. században a nemesek gyermekeinek: a tanulás és a játék. Általában tízéves korukig nevelkedtek otthon, addig házi tanítójuktól sajátították el az alapokat, megtanultak írni-olvasni latinul. Hogy a nemes ifjak taníttatása milyen fontos dolognak számított akkoriban, az abból is látszik, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egyik levelében arról gondoskodik, hogy főasztalnokának öccse nevelt fiával, Bethlen Istókkal tanuljon együtt.

A gyermekévekről és a játékokról azonban igen keveset tudunk, hiszen ezzel a témával kevéssé foglalkoztak emlékirataikban, levelezéseikben az urak. Bethlen Miklós kancellár is csak így ír erről: „Bölcső- és igen kicsinykorombéli inclinatioimról (itt: hajlam, hajlandóság – A szerk.) nincs mit írnom, bolondság is volna.”

Megdicsérte a fejedelem

Bethlen Miklós önéletírásában rengeteget foglalkozik azzal, hogy fiatalon milyen tanulmányokat végzett. Rendkívül okos és művelt ember lehetett, hiszen hétéves korától fogva taníttatták, és később nemcsak hazai, hanem külföldi akadémiákra is eljutott. Több tanítójától először az írásvetést, majd a latin nyelvet sajátította el. Tizenegy évesen ment a kolozsvári kollégiumba, ahol más nemes ifjakkal tanult együtt, ott volt köztük például Rákóczi Zsigmond is, az akkori fejedelem, II. Rákóczi György unokaöccse. Édesapja, Bethlen János erdélyi kancellár többször is magával vitte fiát tanítója kíséretében, amikor országgyűlésre ment.

Ahhoz képest, hogy Bethlen milyen fiatal volt, rengeteg mindent tanult: tizenegy évesen egyszerre magyarul és latinul, majd egy-két év múlva már retorikát, filozófiát és teológiát is. Büszkén emlékezik vissza, amint tizenhárom évesen a fejedelem, Rákóczi György előtt a gyulafehérvári kollégiumban egy teológiai vitán vett részt, és sikeresen szerepelt, majd a vita után maga a fejedelem dicsérte meg. Idegen nyelveket is tanult, amint azt tanítójáról írja: „Egyszer rágondolá magát, hogy idegen nyelveket tanuljunk, oláhul, tótul vagy lengyelül, törökül, németül, franciául, de ezeket nem egyszersmind, hanem egymás után.”

A rengeteg tanulás mellett bőven kaptak szabadidőt játékra, sőt azt írja, olyan sokat, hogy a végén már csak unatkoztak. Bethlen nem szerette az általa ülős játékoknak nevezetteket, mint a kocka, a sakk, a kártya. Ő, ahogy írja, „a testnek ingatásával járó játékokban” vett részt szívesen, mint a labda, a forgattyú, a parittya, a teke, a vitézi játékok, a versenyfutás, az íjászat és hasonlók.

Abban az időben a fiatalok általában az említett tárgyakat tanulták, ritka volt az orvostudomány, történelem, jog, matematika, mennyiségtan, erkölcstan, irodalom oktatása. Bethlen később a kolozsvári akadémiára ment, ahol a híres Apáczai Csere János teológiai és filozófiai doktor lett a tanára. Újdonságnak számított, hogy Apáczai aritmetikára és geometriára is tanította a nemesifjakat.

Ezután kiutazott Hollandiába, és az utrechti egyetemen folytatta tanulmányait, ahol teológiát, irodalmat, filozófiát, asztronómiát hallgatott. Ezt követően még egy rövid ideig képezte magát Leidenben, ahol többek között angolt tanult, majd tanulmányai befejeztével nem ment haza, hanem egy európai körutazást tett.

Nem hajtotta tudásvágy

Bethlen református neveltetést kapott, nem úgy, mint a nagy költő, Zrínyi Miklós és testvére, Péter, akik katolikus családból származtak. Még csak hat­éves volt Miklós, amikor édesapja meghalt, és pár évvel később édesanyja is elhunyt. Miután árvák lettek, gyámjuk a király, nevelőjük Pázmány Péter bíboros lett. Így tanultak a Zrínyi gyerekek Grazban, majd Bécsben. Miklós többször is félbehagyta tanulmányait, majd rokonához, Poppel Évához került annak németújvári udvarába, a XVII. századi magyar művelődés egyik fellegvárába. Itt ismerkedett meg a magyar irodalommal és Balassi Bálint költészetével, ami később komoly hatást gyakorolt rá.

Habár Bethlen Miklós nagy tudásvággyal bírt, ez nem minden nemes ifjúra volt igaz. Zrínyi Miklós is csak tizenhat éves koráig tanult. Nevelője, Pázmány Péter nem erőltette, látta, hogy nem érzi jól magát Zrínyi a tanulás miatt. A történtek után Pázmányék még nem gondolhatták, hogy Zrínyi korának egyik legműveltebb alakja lesz.

Másra került a hangsúly

Erdély aranykorának fejedelme, Bethlen Gábor ugyancsak a szülői háznál tanult meg írni-olvasni. Noha édesapja a kolozsvári jezsuita akadémián akarta taníttatni, korai halála miatt erre nem került sor, sőt fiait még apai birtokuktól is megfosztották. Édesanyja bátyjánál nevelkedtek tovább, ahol főként a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt.

Bethlen Gábor tizenhárom esztendősen már nem a tanulással, hanem birtokai visszaszerzésével foglalkozott. Később azonban felemlegette, hogy nem tanították meg latinul, de önerőből ezen hiányosságát valamelyest pótolni tudta.

Bethlen Gábor mindezek ellenére az oktatás, a tudományok támogatója lett, és joggal tartjuk művelt uralkodóink sorában. Láthatjuk, hogy – Zrínyi Miklóshoz hasonlóan – a kevesebb tanulás ellenére milyen fontos volt számára a szellemi pallérozódás.

Régi vágású diákcsínyek

Aki figyelmesen jár körbe Kolozsváron a Farkas utcai református templomban, az egy 1577-ből származó „graffitit” pillanthat meg. Az egyik korabeli diák a következő csipkelődő versikét véste az egyik pillérbe: „Qui non canit in coro / Stat, sicut bos in foro.” (Aki nem énekel a kórusban, áll, mint ökör a vásárban.) Batthyány Ádám fiának, Pálnak a csínytevésére pedig egy levelezésben lelhetünk rá. A tizenkét éves fiú a szünidőről tért vissza a soproni jezsuita gimnáziumba, ahol betegséget színlelt, hogy ne kelljen tanulnia. A legfőbb oka ennek az volt, hogy Batthyány Pál félt az újabb büntetéstől, mert a szünetre kiadott házi feladatot nem tanulta meg. A fiú tanítója számolt be az esetről az édesapának.