Háború Bezenyén

Schengennel kezdődött minden! Miután 2007-ben megszűnt a szlovák–magyar határ, üzleti sikerekkel, busás nyereséggel, gyors meggazdagodással kecsegtető lehetőségek sora nyílt meg Rajka térségében azon egyszerű oknál fogva, hogy a mindössze 20 percnyi autóútra élő pozsonyiak a magyar oldali Dunakilitiben, Papréten, Feketeerdőn, Levélen és Bezenyén harmad- vagy negyedannyiért juthatnak ingatlanokhoz, mint túlzsúfolt fővárosukban vagy annak környékén.

Példának okáért a Pozsony előtti Oroszvár településen, amely 1947. évi elcsatolásáig magyar volt, csak azért kerül 350-400 ezer euróba egy családi ház, mert szlovák oldalra esik, ahol a főváros közelsége miatt elszabadultak az ingatlanárak. A tőle alig több mint 20 kilométerre lévő Rajkán viszont egy hasonló lakás telekkel együtt 100-130 ezer euróért már megvehető.

A több mint 16 esztendeje megindult szlovák invázió során egyre többen, egyre agresszívebben és egyre nagyobb haszonnal gyarmatosítják Mosonmagyaróvár térségét. Rajka például már elesett, hiszen lakosságának több mint kétharmada szlovák, többségük kukkot sem tud és ért magyarul. Errefelé a libalegelőből is lakóparkok nőnek emeletes házakkal, szlovák rendszámú Skodákkal és feliratokkal. Az egyik, sorházakat védő kerítésen például választékos szlovákságról árulkodó figyelmeztetés: „Nezamestnanym vstup zakázany!” Magyarra fordítva: „Idegeneknek tilos a belépés!”

Tagadhatatlan, hogy előfordul az utcán vagy boltban a magyar–szlovák szópárbaj, de arra is volt eset, hogy felgyújtottak egy-két ingatlanközvetítő irodát és „A haza nem eladó!” feliratot festettek rá magyarul. Mint ahogyan állítólag az is megtörtént, hogy rászóltak a magyar kismamára, vigye el a gyerekét az ő játszóterükről, aztán követeltek szlovák nyelvű istentiszteletet, áruházat, miközben éreztetik, hogy a magyarok alkalmazkodjanak hozzájuk, mert már övék a többség. Sőt, a 2019-es választásokon bizonyos Dalibor Biacovsky nevű úr, aki magyarul sem tud, képviselőnek jelöltette magát Rajkán, és kishíján be is került a testületbe.

Bezenyén mára az 1600 lelkes faluban 600 a szlovák telepesek száma, ami ugyancsak megrémisztette a 700 főnél alig népesebb horvát lokálpatriótákat. Ez a felismerés, tudniillik, hogy Bezenye ne veszítse el ön­azonosságát, már a 2019-es önkormányzati választások alatt is előtérbe került, amikor valamennyi képviselőjelölt azzal kampányolt: „Bezenyén soha nem lesz szlovák lakótelep!” Az akkori jelmondat, illetve a karácsonyfa alá csempészett lakóparki beruházás megszavazása köszönőviszonyban sincsenek egymással.

– Persze, hogy becsapva érezzük magunkat. Ez már több mint egy éve is ügy volt, abból lett a népszavazási aláírásgyűjtés. És alig telt el bő fél esztendő, máris előkerült az egyik testületi ülésen a lakópark ügye, és láss csodát, a héttagú testületből négyen azonnal meg is szavazták, hogy a volt téeszmajorban, amely nagyrészt Tóth Kálmán tulajdona, több mint 100 építési telket alakítsanak ki, ahol aztán házak százai épülhetnek majd meg – emlékezik vissza a kezdetekre a falu bölcse, akit kérésére csak Laci bácsinak szólíthatok. – Igen, félek egy kicsit, mert azok a képviselők, akik átvágtak bennünket, meg az ő rokonságuk igyekeznek azóta is megosztani a falut, hogy az övék helyett kínunkban a saját hajunkat tépjük.

A most megszavazott lakópark ellen népszavazást sürgetve már csaknem egy éve aláírásgyűjtésbe kezdtek az őslakos horvátok, németek és magyarok, akikhez a ma már Bezenyén élő szlovákok többsége is csatlakozott. Az akció érdekében a falu polgármestere, Márkus Erika a testületi határozatot a covidos jogaival élve a népszavazás eredményének kihirdetéséig felfüggesztette. A járvány következtében elhúzódó procedúra végére egy éve került pont, amikor sajnos kiderült, hogy a szavazáson 34 fővel kevesebben vettek részt, mint amennyi a népszavazás eredményességéhez szükséges, de az összesen megjelent 628 szavazó közül 595-en voksoltak a lakópark ellen, és csak 35-en mellette, azaz 94 százalékos volt az elutasítottsága.

– Ez pedig egyértelmű politikai akaratot jelez, még akkor is, ha nem érte el akkor az 50 százalékot a részvétel – mondja az anyai ágon horvát származású polgármester asszony, aki nyílt parkellenességével szintén a 94 százalékos táborba tartozik. – Egy ilyen nagyléptékű beruházás éppen a falusi értékekre, az utak állapotára, az ivóvízkészletre, a szennyvízelvezetésre, az óvodai és iskolai férőhelyekre, nem utolsósorban pedig a nemzetiségi arányok megbomlására jelent óriási veszélyt. Ráadásul az itt lakó szlovákok Bezenyén semmilyen adót nem fizetnek. A falu nagy többsége velem együtt nem szeretné, hogy 200-250 lakásos telep épüljön, amit aztán döntő többségben szlovák családok fognak benépesíteni.

Hiába nem szeretnék, az eredménytelen népszavazást követően a tavaly december 14-i testületi ülésen Tóth Kálmán vállalkozó, az ügyvédje, valamint a lakópark építészének a jelenlétében a négy képviselő, Antonovich Gáspár, Nusser Györgyné, Sándor Vincéné és Szakos Géza ismét megszavazták a lakóparki beruházást. Vajon mi állhat makacs és többségellenes döntésük hátterében? Ötlete a válaszra mindenkinek volna, helyette hallgassuk meg a tényeket a szintén lakóparkellenes Hiltser Mátyás alpolgármester elő­adásában.

– Egyértelmű, hogy Tóth emberei ott ülnek a testületben, még akkor is, ha azt hajtogatják, ők csak a falu fejlődését tartják szem előtt – vág bele idegesen az alpolgármester, aki szerint a téeszmajor azért sem alkalmas lakóházépítésre, mert a talaja gázolajtól és más mérgező anyagoktól fertőzött. – No, kérem szépen, most jön a lényeg, ugyanis ebben a majorban tulajdonrésszel rendelkezett Antonovich Gáspár, aki a ­téeszidőkben együtt dolgozott Tóthtal, és Nusser Györgyné képviselő a szavazás előtt gyorsan eladta a részét Tóthnak, így már nem állt fenn a személyes érintettség, amikor az igen gombot kellett megnyomniuk. Véleményem szerint a Sándorné meg a Szakos is Tóth zsebében van, hiszen a választások után néhány hónappal kész terveket tettek le a falu asztalára.

Még egy karácsonyi ajándék! A parkpárti négyes ezek után többségi döntéssel arra kötelezte a polgármestert, hogy minden ülésen számoljon be, mit tett az eltelt időszakban, illetve arra utasították, hogy hetente, minden hétfőn 16 óráig írásos tájékoztatást küldjön a képviselőknek. Ha elmulasztja, eljárást indítanak ellene, 3 hónapra felfüggesztik, azalatt fizetés nélküli szabadsággal sújtják. Végül pedig, mielőtt arról döntöttek, hogy minden hivatali dolgozó megkaphatja a 13. havi fizetését, a polgármestert leszavazták erről a listáról.

Amikor azt kérdezem a törékeny alkatú, eredetileg diplomás intenzív osztályos ápoló Márkus Erikától, hogy meddig bírja a megalázást, a csicskáztatást, illetve mennyire fél a folyamatos támadásoktól, azt válaszolja, az ellenségeivel szemben ő azt képviseli, amire a falu megválasztotta, vallásos emberként tiszta a lelkiismerete, végül pedig nem magát félti, hanem a három lányát és a négy unokáját.

Pedig nem ártana az óvatosság, hiszen a téeszmajorok és más földek ügyei, és nemcsak Bezenyén, hanem országszerte, egészen a rendszerváltásig nyúlnak vissza: tudniillik, hogy ki, mikor, milyen beosztásban és mit dolgozott azokban az időkben, aztán mit kapott vissza vagy vásárolt fel a kárpótlás során. Az sem mellékes, ki kinek volt a barátja, az ismerőse, esetleg az apja például agronómus, mellette pártfunkcionárius, ki ismerte akkor és ma, a megye, a térség, vagy csak Mosonmagyaróvár gazdag és befolyásos emberei, kik érdekeltek a szlovákok ingatlanvásárlásai­ban, kik működtetnek irodákat, és kik a tehetősebb vállalkozók.

Utánanéztem, s kiderült, a falu haragját „élvező”, a lakópark telekalakítási kérelmét testület elé terjesztő Agro-Limes Kft.-t az Ady Endre u. 47. szám alá jegyeztették be Bezenyén. Egy olyan egyszemélyes korlátolt felelősségű szolgáltatóra tessenek gondolni, amelynek fő tevékenysége a „saját tulajdonú ingatlan adásvétele”, és amelynek 2021-ben több mint 425 millió forint volt a nettó árbevétele. A tulajdonost Tóth Kálmánnak hívják.

Ezt követően udvariasan megkérdeztem Antonovich Gáspár képviselő urat, mint a négyek egyikét arról, mikor adta el a majorban lévő földjét, miért támogatja a parképítést, és milyen kapcsolatok fűzik Tóth Kálmánhoz, de nyersen csak annyit mondott: „Nem akarok nyilatkozni” – és kinyomta a telefonját. Beszédes válasz.

– Féltjük Erikát, mert ilyen jó polgármesterünk még nem volt – mondja levegő után kapkodva Csontosné Ilonka néni, aki Berta barátnőjével, ha csak teheti, kilométereket gyalogol naponta a határban. – Sétálunk az életért, tudja, nyugdíjas korban kell a mozgás. Közben beszélgetnénk is, ha lenne kivel, de 10 helyiből 6-7 nem beszél magyarul. Milyen ember a szlovák? Fukar és magányos. Hétköznap Pozsonyban dolgozik, de vasárnap sem dugja ki az orrát, hiába hívjuk a nyugdíjasklubba vagy falusi ünnepségre, esetleg kitesz egy asztalt a kapuja elé, amellett borozik, hogy ne kelljen pénzt költenie.

– Miért árulják a házaikat a magyarok? – kérdez vissza Malyerné, a sétapartner. – Mert olyan sokat adnak érte, mintha Pest mellett lenne. A szlováknak azért éri meg, mert van jól fizető állása odaát, a magyarnak meg azért, mert felénk kevés a munkahely, olcsó az ingatlan, viszont például Mosonmagyaróváron sokkal nagyobb a kényelem. Persze olyat, aki nagyban telkezik meg építkezik, én nem ismerek.

Bezenye szociális ügyekért felelős vezetője Martinschich Mihály, aki hivatali munkája mellett földműveléssel és bika- meg sertéstartással foglalkozó agrármérnök, messze nem ért egyet a házukat, sőt földjüket egyszeri haszonért eladókkal, mert azt a pénzt gyorsan felemészti a városi élet, utána pedig a panellel nem lehet jóllakni. Azt is nehéz megemészteni, hogy a faluban az 54 óvodás közül több mint 20 már nem beszél magyarul, csak a horvát nemzetiségű dadusok értenek szót velük, miközben az általános iskolába egyetlen szlovák gyereket sem íratnak be a szülei, inkább naponta cipelik őket Pozsonyba.

– Pedig ezt a helyzetet meg kell emészteni, mert a túlzsúfolt Pozsonyból kiszoruló szlovákok invázió alá vették ezeket a magyar falvakat, és teljesen meg fogják szállni – mondja magabiztosan Peter Hanak, aki ma már nyugdíjas pék, és aki szintén nyugdíjas angoltanár feleségével, Magdával 10 esztendeje cserélte Pozsonyt Bezenyére. Akkor 19 milliót fizetett a portáért, ma 80-ért sem adná oda. – Mi is ellenezzük a lakóparkot, pedig szlovákok vagyunk, és utálatosnak tartjuk a négy képviselő hozzáállását, mert visszaélnek a helyzetükkel, akárcsak azok a szlovákok, akik uraskodnak meg pimaszkodnak a falusi magyarokkal.

Viszont a helyiek ezekről a mai napig kibeszéletlen kérdésekről, illetve a szlovák megszállás okozta infrastrukturális, közegészségügyi, közlekedési, lakásépítési, nem utolsósorban pedig kulturális és nemzetiségi problémákról beszélni akarnak, méghozzá sürgősen és hivatali szinteken is, mert a térségben élő 10 ezer fős lakosságszám úgy növekedett a duplájára néhány év alatt, hogy a jövevények között magyar állampolgár elvétve sem akad.

– Nem nyugszom bele én sem a négy képviselő faluellenes döntésébe, és nem írom alá a határozatot – jelentette ki Márkus Erika polgármester. – Minden követ megmozgatok, elsőként törvényességi állásfoglalást és jogi segítséget kérek a Kormányhivataltól, egyidejűleg pedig Nagy István minisztertől, térségünk országgyűlési képviselőjétől is.

Bezenye begurult! Még egyszer, mint a töröktől, nem hagyja magát elzavarni.

Bezenyén háború van!

Magyar Las Vegas

A tervek, ígéretek szerint már 2008-ban pattognia kellett volna a golyónak a pörgő rulettkereken a bezenyei Las Vegasban, s a fehér inges krupié szájából gyakran el kellett volna hangoznia a „faites vos jeux!”, azaz „kérem, tegyék meg tétjeiket!” felszólításnak. Évekig arról szóltak az ígéretek, hogy „kristályváros” és kaszinókomplexum épül a Büdös kút nevű földterületen. Először 2003-ban röppent fel a hír, hogy Michael Jackson apja, Joe Jackson építene kaszinóvárost a szántóföldön. Kétségtelen, egy osztrák tulajdonú magyar társulás 1998 és 2003 között háromszáz hektárnyi összefüggő földterületet vásárolt meg Bezenye és Hegyeshalom határában. A földművelésre alkalmatlan, 5,6 aranykorona értékű, sóderes terület hektárját 1,5–2 millió forintért vették meg. A terület többségi tulajdonosa Hans Asamer „sóderbáró”, osztrák ingatlan­be­fektető. A kaszinóváros a pozsonyi, illetve a bécsi reptér vonzáskörzetében egyszerre ötvenezer szerencsejátékos turistát fogadhatott volna. Ebben az időszakban a bezenyeiek, hegyeshalmiak sok ígéretet hallottak. Először a Crystal City beruházás kezdetét 2005-ről 2006-ra módosították. Közben egy másik álomprojekt készítése is felmerült, majd haladt a maga „virtuá­lis” útján, amely szerint osztrák befektetők Bezenyére tervezik a Lukale Amusement Town nevű élményváros felépítését. A 160 hektáron elterülő szórakoztató központ Közép-Európa legnagyobb turisztikai beruházása lehetett volna. Az első ütemben épülő 350 szobás Hard Rock Hotel, egy 4000 fős rendezvényközpont, éttermek, diszkó és egy Las Vegas-i stílusú kaszinó csupán délibáb maradt. (V. A.)