Mindenkinek kellett

Aki figyelemmel kísérte az ünnepek alatt az Aranybulla című új tévéfilmsorozatot a Duna Tévén, az onnan is emlékezhet rá, hogyan került először külföldre a Szent Korona. Imre király és öccse, András herceg (a későbbi II. András) viszálya úgy ért véget, hogy Imre halála előtt megkoronáztatta alig néhány esztendős fiát, III. Lászlót, Andrást pedig megeskette, hogy kormányzóként segíti unokaöccsét.

A megözvegyült Konstancia királyné azonban mégsem érezte biztonságban magát Magyarországon, ezért uralkodó kisfiával, valamint a koronával Ausztriába távozott Babenberg VI. Lipót herceghez. Természetesen a sorozatba sem férhetett bele minden részlet, így például az sem, hogy az említett eskü ellenére a királyné és András között feszült maradt a viszony, és könnyen lehet, hogy a herceg rátette kezét Konstancia magánvagyonára, aki emiatt döntött a menekülés mellett.

A Szent Koronát ebben az időben Fehérváron őrizték, és vélhetően valamelyik egyházi előkelő juttatta el a királynéhoz. Az ifjú III. László azonban alig ért Bécsbe, néhány napon belül elhunyt, András hercegnek pedig rövidesen ott termettek az emberei, hogy Lipóttal tárgyaljanak. Konstancia végül Lipót segítségével hazatért Aragóniába, a Szent Korona pedig visszaérkezett magyar földre, ahol rövidesen királlyá koronázták vele II. Andrást. Első alkalommal így alig egy-két hétre hagyta csak el a korona az országot, és háborúskodás nélkül vissza is tért.

Elhagyták a csobolyót

Az Árpád-ház 1301-ben kihalt fiúágon, és a több évig elhúzódott viszályos időszak a Szent Korona életében is kalandos éveket jelentett. Előbb az egyik trónkövetelő, Vencel vitte el az országból cseh földre a koronázási ékszereket, majd azokat megszerezte a bajor Ottó. A korona új birtokosa Brünnből magyar földre kívánt lépni, csakhogy ezt a Habsburgok és az akkor velük szövetséges tartományúr, Csák Máté mindenáron meg akarták akadályozni.

Ottó ezért cselt eszelt ki. Mindennap kilovagolt vadászni, ám egyik nap a bőrbe varrt boroshordócskába rejtette a Szent Koronát, tegezébe pedig a koronázási kardot és a jogart, majd este nem tért vissza brünni szállására. Amikor azonban kíséretével a Lajta határfolyóhoz értek, akkor vették észre, hogy elhagyták a koronát tároló csobolyót! Kénytelenek voltak vállalni a veszélyt, visszafordultak, és egy mérföld után meg is találták az út szélén heverő borosedényt. Az eset azért is különös, mivel egy igen forgalmas útszakaszról volt szó.

A bajor hercegnek azonban nem volt könnyű dolga, hiszen hazánkban minimális támogatásra lelt. Az erdélyi vajdához, Kán Lászlóhoz fordult, aki – látván népszerűtlenségét – végül nem segített neki, hanem foglyul ejtette, a Szent Koronát pedig magához vette. Ottó azután lemondott trónigényéről, eltávozott, majd Kán Lászlótól néhány évvel később Anjou Károlyhoz került a királyi fejék.

Föld alatt, olajoshordóban

Mikor Horthy Miklós kormányzót foglyul ejtették a németek 1944 őszén, már nyomult be az országba a Vörös Hadsereg. Az ekkor hatalomra kerülő nyilasok valójában már csak az ország nyugati felét birtokolták, de 1945 áprilisára azt is elveszítették. Ekkor vitték Szálasi Ferenc „nemzetvezető” parancsára külföldre a koronát, Mattsee mellett egy kettéfűrészelt olajoshordóban ásták el a jogarral és az országalmával együtt.

Májusban átadták az amerikaiaknak a csak a kardot tartalmazó koronaládát, mintha minden koronázási ékszer benne lenne. Két hónappal később azonban az amerikaiak megtalálták az elásott ékszereket, majd megint máshol a Szent Jobbot és a koronázási palástot is.

Németországban 1946-ban az amerikaiak a nácik által összerabolt európai műkincsekből rendeztek kiállítást a nemzetközi sajtó számára, ahol a magyar koronázási ékszereket is bemutatták. Ez volt idáig a Szent Korona egyetlen nyugati kiállítása.

Noha a II. világháború után hatalomra kerülő kommunisták többször is visszakérték a koronázási ékszereket, az amerikaiak nem adták oda nekik. Német földön összesen nyolc helyen tárolták, majd 1953-ban szállították az Egyesült Államokba, ahol az Amerikai Pénzverde Fort Knox-i telephelyén őrizték egy fülkében egészen 1978-ig.

Ki kell állítani!

A hidegháború feszült éveiben szóba se került a Szent Korona hazatérése, a hetvenes években tapasztalható enyhülési folyamatok miatt aztán mégis terítékre került. Végül Jimmy Carter döntött mellette, noha komoly ellenzéke támadt miatta, hiszen mégis egy kommunista diktatúráról volt szó hazánk esetében. Az amerikai külügy készített egy ötoldalas, nyilvánvalóan hazug elemzést Magyarországról, miszerint hazánk lassan demokratizálódik, és bekapcsolódik a nyugati világba, majd megkezdődtek a tárgyalások a hazaszállításról.

Carter ragaszkodott ahhoz, hogy Kádár ki legyen zárva az átadási ünnepségről, a magyar fél pedig ezúttal igyekezett mindenben partner lenni. 1978. január 6-án a Parlamenten nem lengett vörös zászló, csak nemzeti, az ünnepséget az Internacionálé helyett a Szózattal zárták. Az eseményt elvileg élőben, gyakorlatilag kétórás csúsztatással közvetítette a Magyar Televízió, utólag ugyanis kivágták Vance külügyminiszter azon mondatát, amelyben megemlékezett az amerikai Harry Hill Bandholtz tábornokról, aki 1919-ben lovaglópálcájával tessékelte ki a Nemzeti Múzeumot kifosztani akaró románokat. Ez az epizód még a hetvenes években is sértette volna a „baráti, kommunista” Romániát.

Az amerikaiakkal kötött egyezség része volt az is, hogy a koronát ki kellett állítani a köz számára. Az első évben mintegy kétmillió látogató tekintette meg nemzeti ereklyénket.