Művészettel a boldogságért

Először vasból, fából, agyagból készült el a minta, majd arról a negatív, és ezután a végleges szobrot bronzból öntötték ki. Így alkották meg R. Törley Mária szobrászművész Batthyány Lajost megjelenítő, Sárváron tavaly felállított bronzszobrát.

Az alkotónak ki kellett találnia valamit, hiszen a megrendelőnek különleges kérése volt: a szobor deréktól ábrázolja a néhai miniszterelnököt. R. Törley Mária nem szereti „az elvágott” szobrokat, mint mondja, vagy legyen egész alakos, vagy „ha büszt, akkor legyen büszt”. De sikerült megoldani a feladatot: Batthyány alakja – bár nem lett sem egész alakos, sem mellszobor – mintegy kétméteres talapzatot kapott, amellyel a szobor mindkét keze, valamint a teste is szorosan összekapcsolódik.

R. Törley Mária férjével együtt dolgozik. Ruszina László segít a vázépítésben, a szobrok fotózásában, a katalógusok készítésében, a nemzetközi kiállítások szervezésében. Ő ké­­szíti a negatívokat, és irányítja a gipszöntést. A műterem előtt látható R. Törley Mária egyik korábbi, jelentős tervének kicsinyített mása, amely nyolcméteres magasságban nem készülhetett el. A döntéshozók a „vaskefét” választották az ötvenhatos emlékműnek, a szabadság angyalai és a nyitható üvegajtók helyett.

A kertben megjelenik a múlt és a jelen: mások mellett Szent István király, Semmelweis Ignác orvos, Valero Antal selyemgyáros és Volf Katalin balettművész. R. Törley Mária sokat foglalkozott Dante témájával, Ravennában kétszer is díjat nyert vele. Számos alkotását az itáliai költő Isteni színjátéka ihlette. Mint mondja, a mennyország kapuját volt a legnehezebb elkészíteni, mert a mennyország láthatatlan és anyagtalan. A művésznő kiállítóterének épületében patinás térben rengeteg kisplasztika, díjakat nyert alkotások vagy éppen azoknak tervei láthatók. Csaknem három évtizede találkoznak itt a baráti körükkel, művészekkel, ismert személyekkel, és a százhúsz éves épületben létrejött az egyre bővülő Törley Szalon.

R. Törley Máriánál mindig szól a zene, Bartók rádiót hallgat alkotás közben is. „Édesapám inkább zenekritikus lett volna, mint pezsgőgyár-igazgató. Három és fél évig volt gulágon, majd kitelepítettek minket. Szüleim tisztességes magyar emberek voltak, akik fontosnak tartották a hazájukat” – emlékszik vissza a szobrászművész, aki nem lett muzsikus, de nagyon szereti a zenét.

Zenei témákat is alkot, hogy „valami vidámság is legyen a nehéz gondolatok között”: megjelennek az alkotások közt hangszerek, szereplők, mint Papageno, Don Giovanni. A hangszerek után láthatjuk Fischer Annie-t, majd Agárdy Gábor feleségét is, és tükör előtt egy lányt. Azért van mögötte tükör, mert, mint az alkotó mondja, „elöl-hátul szép az a lány”.

A szobrászművésznek sok kiállítása volt külföldön: többek között Bécsben, Münchenben, Berlinben, Lyonban, Tours-ban és Luxembourgban is. „Azért az élet rövid. Egy kiállítás, ha nagyon jól akarjuk megcsinálni, akkor nagyon sok időt vesz el. Állítottam már ki élő művész létemre a Magyar Nemzeti Galériában. Hát akkor mi a csodát akarok?” – teszi fel a kérdést R. Törley Mária, akit lakóhelyén, a budapesti XVI. kerületben is megbecsülnek, és számos munkával látják el.

Legutóbb például az „oláh­ölőnek” is nevezett Ma­derspach Viktor mellszobrát avatták fel Erzsébetligetben, előtte pedig a magyarországi németek meghurcoltatásáról szóló emlékművét készítette el, amelyet Sashalmon helyeztek el.

És mit jelent a művésznőnek, hogy a Törley család tagja? Mint fogalmaz, nagyon büszke rá. „Józsi bácsi, a dédapám rendkívül okos és felelősségteljes ember volt. Az ő nagyapja részt vett a ’48-as szabadságharcban, és emigrált Kossuthtal. A Törley család egyébként Elzász-Lotaringiából érkezett, de tagjai magyarokká váltak” – mondja R. Törley Mária. Törley József a pezsgőgyárral szerzett jövedelméből támogatta a szegényeket és a művészeket. „Ő mindig tudta, hogy adnia kell annak, aki szegény vagy tehetséges” – hangsúlyozza a szobrászművész, aki a pezsgőgyártás folyamatát is jól ismeri.

A XIX. században még nem voltak rázógépek, a hagyományos eljárás szerint három évig naponta kellett rázni a pezsgőt. „A mi alapboraink sokkal jobbak, mint Champagne megyéé, mert több napot kapnak, és ugyanúgy chardonnayból készül a pezsgő, mint ott. Törley József elhozta pincemesternek Budafokra a Francois testvérpárt, ők később saját pincészetet is alapítottak” – ismerteti a történetet R. Törley Mária.

„Kacskaringósan jutottam el a szobrászathoz, talán azért, mert az édesanyám nagyon erős egyéniség volt, és remek festő. Én pedig nem akartam vele versenyre kelni. Állandóan jártam operába, koncertekre, és pszichológus akartam lenni. Akkor mondta édesanyám, hogy menjek el dolgozni, üljek le a betegágy mellé, és próbáljam ki, elbírja-e a vállam azt a munkát. És nem ment. Elkerültem egy szobrászhoz, akinél két évig tanultam. A főiskoláról már úgy mentem ki, hogy szerveztem kiállítást, és várandós voltam a gyermekemmel” – emlékszik vissza R. Törley Mária, akinek nem volt könnyű a nyolcvanas években, hiszen koholt vádakkal meghurcolták a férjét. Amikor a gyermekük három hónapos volt, akkor zárták a férjét börtönbe politikai okokból, mert nem volt hajlandó besúgóvá válni.

„Az ember akkor boldog, ha megtalálja a belső békéjét – hangsúlyozza R. Törley Mária, aki arra is megadja a választ, ezt hogyan találhatjuk meg: – Ha van, akit szeressünk az Istenen kívül, és van, aki viszont szeret minket. Ha teszünk másokért valamit, az szerintem már elég a boldogsághoz. A mű­­vészetnek reagálnia kell a szörnyűségekre, de az is nagyon fontos, hogy a saját békességünkből tudjunk adni másoknak. Ki kell fejeznünk a saját hitünket, mert a hit óriási erő. És meg kell mutatnunk a művészettel az élet napos oldalát, hiszen annyi mindennek örülhetünk: akár a napsütésnek, a madarak énekének és a kedves embereknek is.”