Életadó értékek nyomában

Pély község a maga másfél ezres lélekszámával Heves vármegye legdélebbi települése. Közvetlenül határos a Jászság északi részével, s a két szomszédos térség között összekötő szerepe lehet. A kollégium ötletével előálló pélyiek nagy álma, hogy ez a természeti értékekben, s egykor közösségeiben is oly erős falu és vi­dék visszakapja régi fényét, ezt szolgálja a reményeik szerint hamarosan felépülő Kovács Sándor–Törőcsik Mari Ház is, amelyet szeretnének életadó tartalommal megtölteni.

Törőcsik Marit (1935–2021) – a Nemzet Színészét, a Nemzet Művészét – aligha kell olvasóinknak bemutatni, de azt talán nem mindenki tudja, hogy ebben a kicsi dél-hevesi faluban, Pélyen született. Igaz, akkor a falu még sokkal nagyobb volt, a téeszesítés előtti időkig több mint négyezren lakták. Kovács Sándor a településéhez mindig ezer szállal kötődő művésznő anyai nagyapja volt, aki szikvízüzemet működtetett Pélyen, és fűszerüzlete, kocsmája mellé mozit építtetett, melynek színpadán a műkedvelő színházi előadások is zajlottak. Itt lépett fel életében először később világhírűvé lett unokája is, akinek az édesapja, Törőcsik Joachim iskolaigazgató volt Pélyen, édesanyja pedig tanítónő.

Jómagam eddig hat értékfeltáró kollégiumban vettem részt, s a Pély Kollégium vezetését azért vállaltam, mert mindig vonzódtam ehhez a vidékhez. Kollégiumi szobatársaim egyike Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen ötven évvel ezelőtt egy apró termetű, de annál szorgalmasabb és lelkiismeretesebb kömlői fiú, Nagy Jenő lett, s öt éven át sokat beszélgettünk szűkebb szülőhazájáról, Hevesről. Ez a mai napig így van, ha telefonon hívjuk egymást vagy találkozunk, bizonyosan ennek is köszönhető, hogy a különösen nehéz sorsú Dél-Hevesbe újságíróként is mindig szívesen mentem, főleg azután, hogy elolvastam a Fél Edit–Hofer Tamás szerzőpáros Arányok és mértékek a paraszti gazdálkodásban című könyvét. Az 1950-es években született művet – amely a téeszszervezés előtti állapotokat rögzítette a Kömlővel szomszédos Átányon, s több nyugati egyetemen már az 1970-es években tankönyv volt – csak jóval a rendszerváltozás után, 1997-ben adták ki Magyarországon. Alapgondolata: a parasztember még az 1950-es években is tudta, hogy a „sok” ugyanolyan káros lehet, mint a „kevés” – az emberré tevő mérce az „elég”.

Tudva, hogy a könyv megszületését követő évtizedek mi mindent tettek tönkre nálunk – hiszen magam is tanyán és kis faluban nőttem fel –, társaimmal, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanáraival és hallgatóival Dél-Heves és Észak-Jászság 19 településén azt kerestem, ami megmaradt, s amire új életünk épülhet. A kutatás, amely egy évvel ezelőtt indult, egy tavaszi és egy őszi hét „terepmunkáját”, s a tanulmányok megírását, egy összegző kötet elkészítését foglalta magába, és a végén jó volt hallani: „Nem is gondoltuk, hogy ez ilyen érdekes lesz…”

S akik így beszélnek, bizonyosan folytatni akarják ezt a munkát. Lezsák Sándor, az értékfeltáró kollégiu­mokat szervező lakiteleki Népfőiskola Alapítvány elnökének szavaival így válhatnak „a valóság jegyeseivé”, olyan emberekké, akiket összeköt a hit és a cél, a közös felelősség. A Kárpát-haza határon inneni és túli településeit járva és ott barátokra lelve megtanulják, hogy a vidék nem az aszfaltról nézve mutatja meg igazi arcát, s aki nem éri be a felszínnel, sokkal messzebbre jut.

Aki kezébe veszi a Pély Kollé­gium zárókonferencián bemutatott 350 oldalas kötetet, az – akárcsak az ezt megelőző 29 könyvből – a kutatott települések nagyon sok értékét és értékőrző, értékteremtő személyiségét ismerheti meg. Maradva a kollégium névadó falujánál, Pélynél: Bakondi Péter polgármester, Fodor Zsolt alpolgármester, Miklósné Tasi Edit iskolaigazgató, dr. Ócsai András orvos, a falu nyugalmazott „Bandi doktora”, örökös természetvédő és madárbarát, a ma már szintén nyugdíjas Burai József zenész, ének-zene tanár, aki a rózsagyepi cigánytelepről eljutott az egyetemi katedráig, Vágány István építészmérnök, Rab Fanni, a Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség főtitkára, Besenyei István autószerelő, méhész, túravezető, Balázs Nóra, a területe negyedrészén biogazdálkodást folytató Tiszatáj Agrár Zrt. elnöke, Nagy Tamás gazdálkodó, Ferencz Attila, a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesületének alelnöke vagy éppen Varnyú Lőrinc gulyás személyében – és folytathatnánk a sort – olyan emberekkel találkozhattunk, akik nélkül sokkal szegényebbek lennénk, és ez így volt minden településen.

Az értékek sokfélesége mellett a Pély Kollégium nagy tanulsága az is, hogy milyen sokat tehetnek a falujukért azok is, akik ugyan elkerültek onnan, de nem felejtik, honnan indultak el: Pélyen példa erre Fodor Zsolt, Vágány István vagy Rab Fanni. Fodor Zsolt és lengyel felesége, Teresa Urbaniak – aki mára igazi pélyi lett – hozta létre a Pély Községért Egyesületet és a Pély – Községünk, Szülőfalunk Alapítványt, s a falu társadalmi alpolgármesterének szakértelme és szervezőkészsége – ahogy interjúalanyaink elmondták – a templomfelújítástól a települést a szomszédos Jászkisérrel összekötő műút megépítéséig, a helyi iskola megtartásától a Törőcsik Mari-emlékkiállításig és a közösségi tevékenységeknek helyet adó, várhatóan rövidesen megépülő Kovács Sándor–Törőcsik Mari Házig sok mindenben meghatározó szerepet játszott.

S a végén visszajutunk ismét Törőcsik Marihoz, Pély leghíresebb szülöttéhez, akinek emlékét unokaöccse, Fodor Zsolt házában lebilincselően szép kiállítás őrzi. A kiállítás képaláírásai még a művésznő életében születtek, amikor a rokonokkal, barátokkal együtt nézték át a régi fotókat, és amit mondott róluk, magnóra vették – ezért is olyan személyesek a szövegek. Ülve az asztalnál és hallgatva falujának lakóit, körülvettek minket a falon e képek, melyekből őszinteség és tisztaság áradt, és a beszélgetők szavai­ban ugyanezt éreztük. Meg a biztatást: folytassuk együtt, amit elkezdtünk! Mert ez bizonyosan nem lesz hiábavaló...