Nekünk írták a dalt

Társadalmi, politikai és szociológiai jellemzőket is megmutat a Nekünk írták a dalt! című gazdag kiállítás: kezdetnek egy falra he­gesztett, fém vörös csillag ad hátteret – csak hogy értsük, honnan indultunk –, mellette elhaladva máris a neonreklámok fémjelezte, régi budapesti belvárosban járunk. A múltbeli utcakép tökéletes: az Erzsike presszótól a Keravillig minden ismerős lesz sokaknak, és még egy korabeli hirdetőoszlop is áll mellettünk.

Itt a mozgalmi dalok emléke és az olyan, elképesztő propaganda-dalszövegek is kísértenek, mint „Röpgyűlésen láttalak meg tégedet, rögtön megtetszett a keresztmetszeted”. A magyar és angol nyelvű ismertetőket olvasva megtudjuk, milyen lemezzel robbant be a Martiny együttes a formálódó magyar könnyűzenei életbe, illetve azt is, hogy lassan, de biztosan megérkezett a populáris muzsika a hazai közönséghez is, Bill Haley, Elvis és a Beatles hatása, ha késve is, de nálunk is jelentkezett. Nemcsak a nagyszabású táncdalfesztiválon éneklő tehetségek, hanem hamarosan a jampik, a rock and rollban verhetetlen Hungária tagjai is színre léptek.

A Gazdálkodj okosan társasjá­tékot idéző utcakép után továbbvezet az utunk a zenei arcképcsarnokba, ahol mindenki helyet kapott, aki számít: Aradszky Lászlótól Révész Sándoron és az EDDA-n át a Cpg punkzenekar tagjaiig. A nézelődés mellett meghallgathatunk egy-egy nagy slágert kedvenc előadóművészeinktől, ezt a blokkot egyszerűen nem lehet kihagyni, rendkívül népszerű a látogatók körében!

A kezdetben csak szolidan házibulizó, bakelitet hallgató ifjúság hamarosan új kultuszhelyeket keresett, például az Ifipark kiváló helyszínt biztosított a gyorsan hatalmasra nőtt rajongótáboroknak. Ezt mutatja be a zene és kép összekapcsolásából született élmény módszerével egy sötétített „Fészekklub”-szerűség. A tér jobb oldalán presszópult, középütt szín­pad, mi pedig retro székekből élvezhetjük a vetített zenés produkciókat. Aki inkább pontosítaná ismereteit a főváros kultikus szórakozóhelyeit illetően, az egy térképen igazodhat el. Megtudjuk azt is, mit jelent a pol-beat kifejezés, és hogy a politika és a popkultúra viszonya bizony nem volt zökkenőmentes. A korabeli cenzúra működését néhány emlékezetes példa illusztrálja, többek között az Illés együttes vagy az LGT korongja: ma már döbbenetes szembesülni vele, hogy egy-egy dalszöveg vagy borítóterv mekkora botrányt okozott a puha diktatúra éveiben.

Jöhetnek aztán a sufnituningos pillanatok: ikonikus hangszerek Radics Béla legendás, nemrég megkerült Gibsonjától a szájharmonikáig, Somló Tamás szaxofonjáig. Beülhetünk egy félbevágott Barkasba, ahol többek között Török Ádám filmes turné-visszaemlékezéseit látjuk-halljuk, és persze ellenőrizhetjük, hogy valóban mennyi csempészett finomság fért el az ülések alatt. Szobabelsőket is bejárhatunk, a korabeli képzőművészeti-zenei szcéna műveit végignézve, azaz Wahorn András vagy efZámbó István festményei is hozzátesznek az eddigiekhez, valamint a kultuszfilmek bejátszói.

Ha valaki bátor, próbálgathatja, hogy punk- vagy inkább jampiruha illik hozzá – erre is van egy kis játéktér. Zárásképpen bekukkanthatunk a fesztiválok hangulatába, filmeket, jellegzetes tárgyakat is nézegetve, az alföldi papucstól a katonai tarisznyán át a Nagy Feró inspirálta babos kendőig. Ha pedig még mindig hiányozna valami, akkor az utolsó pillanatokat néhány korabeli édességgel tehetjük még emlékezetesebbé a kulisszák között: gömbrágó, medvecukor, Dunakavics, és itt aztán valóban „még Bambi is kapható”.