A közösség erejéről

– Nem az irodában, hanem a március 17-e óta újra látogatható, megújult Kinizsi-várban kezdjük a beszélgetést. Vannak, akiknek nem tetszenek a látszóbeton és vaskeretes megoldások. Ön elégedett az eredménnyel?

– Lokálpatriótaként büszkeséggel tölt el, hogy elértük a vár felújítását, amit már akkor célul tűztünk ki, amikor 2008-ban megalakítottuk a Kinizsi-kört Rózsika néni udvarán. Még híre-hamva sem volt a nemzeti várprogramnak, amikor megszületett a terv, hogy egész év­ben látogatható élményközponttá tegyük a Kinizsi-várat. Minden magyarnak fontos ez a műemlék, hiszen Kinizsi Pál nagy szerepet töltött be a magyarság megmaradásában: a kenyérmezei csatával biztosította Erdély szabadságát arra az időre, amikor később a belső országrészeket, többek között Nagyvázsonyt is megszállta a török. Amikor megjelent a Nemzeti Várprogram – 2015-ben –, az elsők közt pályáztunk, és benn maradtunk a jelentkezők támogatott egyharmadában.

Kemény küzdelem árán, de számunkra nagyon fontos volt, hogy olyan, a mai kor követelményeinek megfelelő interaktív tereket hozhassunk létre, amelyek nemcsak kézzelfogható, hanem audiovizuális élményeket is nyújtanak a látogatóknak. Így jött létre a 2800 négyzetméteres temperált tér a gazdag enteriőrrel, amely télen és nyáron is kényelmesen látogatható. A cél érdekében elfogadtuk a kivitelezési terveket. Az építés során szembesültünk a negatív felhangokkal, ezért 2021-től a felújítási munkálatok során lehetővé tettük, hogy az érdeklődők látogatást tehessenek a várban. Kollégáink meg­­figyelése szerint a látogatók harmada azért jött, mert olvasta a rémhíreket az építkezés kapcsán. Ám 100 emberből 92-93 úgy távozott, hogy összességében – néhány részlettől eltekintve – kedvelte, amit látott. A belső terek mindenkinek elnyerték a tetszését, a külső tereken viszont még szeretnénk finomítani. A dekorációs brigádunk már javában dolgozik azon, hogyan lehetne barátságosabbá tenni az új külső környezetet, hogyan lehetne változtatni azokon az elemeken, amelyek nem tetszenek a közönségnek.

– A várat április elsejétől az önkormányzat üzemelteti. Milyen várakozással tekintenek az elkövetkező időszakra?

– A beruházás fontos hozadéka, hogy az Ófaluban több mint 70 ingatlan újult meg, amelyek zömébe olyan nagyvázsonyi származású vagy kötődésű családok költöztek, akik látják a várban rejlő lehetőségeket. A vár felújításának alapkőletételét követően 22 vállalkozás jött létre vagy újult meg a településen, ezek pedig értelemszerűen új munkahelyeket is teremtettek. Az önkormányzat jelenlegi felelőssége, hogy kitermeljük a vár fenntartásának költségeit, illetve a dolgozók bérét. Szerencsére sorra érkeznek a megkeresések a különböző civil szervezetektől, de mi magunk is – többek között a Kinizsi-körrel és a lovasokkal – szervezzük már az idei programokat.

– A programszervezéssel aligha lesz gond, hiszen a Magyar Igásló Ökoturisztikai és Tájérték Központ szakmai vezetőjeként nagy rutinnal rendelkezik az élményturizmus te­rén. De hogy kerültek képbe az ön életében az igáslovak?

– Ki kell mennem a telepre, jöjjön, kísérjen el! Legalább kap egy kis betekintést, hogy zajlik az életünk. Az Igásló Központ igazi interaktív élménytár, ahol a látogatók kipróbálhatják az adott évszaknak megfelelő lovas mezőgazdasági munkákat, vagy lovas fogaton járhatják be a csodás Balaton-felvidéket.

Szerintem a falusi élet lényeges eleme az állattartás. Sokat járunk Erdélybe, és a csodás ottani táj szerves részét képezik a szénaboglyák. Addig tart a varázs, amíg megvannak! Nagyvázsony falusias település, ahol sok az állattartó gazda. Olyan érték ez, amelyre fel lehet építeni a falu arculatát, ám egy időben kezdett megkopni ez a folyamat. 2006-ban került hozzám az első szamaram, és 2007-ben érkezett meg az első lovam Erdélyből, most hat igáslovam van. Én látom el őket, ha itthon vagyok, és szerdánként akkor is befogok és megjáratom őket, ha nincs fogatos szezon. Hozzám nőttek, kitanultuk egymást.

– Könnyen ment a kitanulás?

– Korábban nem voltak lovas él­­ményeim, sokat kellett tanulnom. Lóban ne bízz soha! – mondták tanítómestereim. Igazuk lett. Kezdő fogatosként úgy gondoltam, hogy nem kötöm ki a lovat és a rudat, hiszen csak pár percre ugrom be valahova, és mire kijöttem, valamitől megijedt a jószág, megugrott és elrohant, majdnem egy napig üldöztem, mire be tudtam fogni. Elveim szerint a ló nem hobbiállat, keressen pénzt. A fiaim már ebbe nőttek bele, minden folyamathoz értenek. Egyházi gimnáziumba járnak, de ha hazajönnek, akkor egy napot pihennek, aztán beállnak segíteni. Egyszer nyaralás előtti napon – másnap in­dultunk autóval a tengerpartra – még javában szénát pakoltunk. „Na, ezek a fiúk biztos nem x-boxoznak annyit, mint ti” – mondta gyermekeinek a mellettünk megálló és bámészkodó turista. A fiaim pont akkor vették elő zsebükből a kütyüjüket, mert a megállapodásunk szerint annyit játszhatnak, amennyit segítenek. Éppen szünetet tartottak. Az apuka látván ezt, hozzátette: „Akkor biztosan nem tudnak nyaralni menni.” Mondtuk, hogy másnap indulunk. Erre már csak annyit kérdezett: „Miből telik erre?” A fiam látta rajtam, hogy jobb, ha nem én válaszolok, és mosolyogva odavetette: „Az olyan turistákból, mint ön.” Én is elmosolyodtam, hogy helyén van a fiam szíve és esze. Tudja, hogy fegyelmezetten kell dolgozni, a céljainkat akarattal lehet megvalósítani, és hogy az élet elviselhetőbb humorral fűszerezve.

– Úgy látom, hogy nemcsak lovak, hanem tehenek is vannak, és bárányok is legelésznek. Tényleg, ki gondoskodik az állatokról, amíg önök nyaralnak?

– A csordaközösség, amelyet azért hoztunk létre, hogy megosszuk a költségeket, például közösen fizetjük a pásztort, aki nyáron legelteti a kárpátaljai borzderes fajtájú teheneinket, és közösen gondoskodjunk az állatokról, amikor ez szükséges. A jószágtartó közösség kiváló lehetőség az önfenntartó közösségi képesség és a fenntartható gazdálkodás erősítésére. Jó megoldás a hagyományos legeltetésre, a tájfenntartásra, a környezetkímélő gyepgazdálkodásra. Beosztjuk a jószágokkal kapcsolatos tennivalókat, közösen gondoskodunk róluk, és felelősséget vállalunk az ellátásukért. Hosszabb távú terveink között szerepel a tejhasznosítás, tejtermékek előállítása és értékesítése a falusi turizmusban, a vár körüli vendéglátásban. A jól működő falusi közösségekben van erő. Szeretünk együtt lenni és tenni magunkért, a községünkért, ezért hoztuk létre az ökumenikus bibliakört és a férfidalárdát is.

– Tele vannak tervekkel. Mi lesz a legközelebbi nagy dobás?

– Hiánypótló eseményre készülünk, hiszen a Dunántúlon, különösen annak északi részén a klasszikus állatvásárok gyakorlatilag megszűntek. Az utolsó hamisítatlan vásári forgatag három-négy évtizede volt Nagyvázsonyban. Május 7-től októberig minden hónap első vasárnapján állat- és kirakodóvásár lesz az Igásló Központ területén. Szeretnénk, ha újra élőben és nem interneten cserélnének gazdát a jószágok, és felpezsdülne a gazdák élete. Ezért az élő állatot és az állattartáshoz kapcsolódó eszközöket, tárgyi termékeket árusítóktól nem kérünk helypénzt. A vásár sikerre van ítélve, ha minél több állattartó jön el értékesítésre szánt jószágával. De lesznek mutatványosok, verklis és gyermekprogramok, valamint fogatozási lehetőség is.

Nemcsak azt reméljük, hogy igazi vásári forgatag lesz újra, hanem azt is, hogy a vásár erősíteni fogja a haszonállattartási kedvet és az új háztáji gazdaságok kialakulását. A rendezvény elindítását a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatja, de hisszük, hogy rövid időn belül önfenntartó lesz. Ez főleg az állattartók részvételén múlik. Az érdeklődés már most hatalmas mind az eladók, mind a leendő vevők részéről, eddig már mintegy 30 állattartó gazda/árus és több mint 20 kézműves regisztrált, holott még csak most kezdjük az intenzív kampányt. Ami biztos, lesz eladó, már regisztráltak gazdáik: magyar tarka szarvasmarhák, borzderes marha, borjú, lovak, házi sertések, malacok, vietnami csüngő hasú malackák, tyúkok, kakasok, jércék, dísztyúkok, libák, kacsák, fürjek.