Hunyadi hátulról

A törökverőként elhíresült Hunyadi Jánosból déli harangzúgás lett, gyermekei közül Mátyásból az igazság mesés, reneszánsz szobra, míg Lászlóból „csak” opera Erkel Ferencnek köszönhetően – így summázta a családtörténetet Ókovács Szilveszter. Egy évvel ezelőtt, nemzeti ünnepünkre időzítve a főigazgató rendezésében ezzel a darabbal nyílt meg újra a megszépült Operaház. Nem véletlen a darabválasztás: főhajtás ez az intézmény 1884-es megnyitása előtt – igaz, hogy majd' 140 évvel ezelőtt az Operaházban a Hunyadi Lászlóból csak a nyitány csendült fel, azt viszont maga a zeneszerző vezényelte. Ez itt most az ősváltozat, Egressy Béni több helyen elavult szófordulatai helyett kissé átfaragott, könnyített szöveggel, de stílusában visszahozva Erkel eredeti szándékát, vagyis a bel cantós hangzásvilágot.

Délután három óra, Nándorfehérváron járunk – az első felvonásra berendezett díszlet szerint. Két fiatalember hatalmas ládát cipel fel a lépcsőn. Hunyadi János katonaládája, pecsétes papírok, könyvek, levelek kerültek bele meg a koronázási pallos. Lucsik Emil kellékes elégedetten nyugtázza, hogy a láda a helyére kerül, ennek végig a színpadon kell maradnia.

– Ennél az előadásnál összesen hatan gondoskodunk arról, hogy az opera minden kelléke időben és pontosan a rendeltetési helyére kerüljön. A balettek ennél bonyolultabbak, például A diótörő tíz kellékest igényel egyszerre – magyarázza a húsz éve itt dolgozó férfi. Mellé szegődöm az ellenőrző körútján. Hatalmas díszletek között/mellett cikázunk, ezek egy része ma este valamikor színpadra lép, mások majd csak a következő napokban, például A hattyúk tavában vagy a Parsifalban.

Egyelőre még a fal mellett, takarásban sorakoznak a serlegek és a hordók a későbbi mulatsághoz. Rejtve marad egy díszletelem mögött a cselszövő Cillei Ulrik levágott, véres feje is; a hordágy szintén „útra kész”, amelyen a megölt főurat kihúzzák majd. A leplet praktikusan előre megfestették, azt ugyanis nem akarták kockáztatni, hogy az előadásokon a vérpatron használatával esetleg összekenjék a gyönyörű – és drága – jelmezeket.

Lucsik Emil a trón karfájába pakolgatja a fiatal, beteges V. László király „alkatrészeit”: az orvosságosüvegeket, a pénzeserszényt, a szemüveget, a fáslit – mindent, amit kidobálnak majd az utolsó jelenetben. A kellékesre lidércnyomásként nehezedik a gondolat: mi lenne, ha például kimaradna a megvesztegetéshez szükséges pénzesbatyu?! Természetesen előfordult már emberi hiba, de sikerült ügyesen korrigálni előadás közben.

Előre-hátra, fel-le megyünk, pörög a lépésszámlálónk! Nem csoda, hiszen Magyarország legnagyobb színpadán mászkálunk, ahol a Hunyadi László során minden rendelkezésükre álló színpadtechnikát használnak.

– Ugyanazt tudja a színpad, mint a felújítás előtt, azzal a különbséggel, hogy gyorsabb, pontosabb, halkabb és korszerűbb – mondja Várda Gergely színpadi műszaki igazgató, és elképesztő paramétereket sorol. – A színpadnyílásunk 14 méter széles, 50 méter mély, és egészen 10 méter magasságig kinyitható. A padlót hat darab, 12 × 3 méteres „utcára” tagolták, ezek képesek emelkedni-süllyedni. A hátsó színpadon, egy 12 × 12 méteres díszletkocsin várakozik bevetésre a forgószínpad. Egyébként a színpad teljes belmagassága 27 méter körüli, a díszlethúzók taposórácsa e fölött helyezkedik el, és még van felette két szint, ahol a felső gépezetek mozgatómechanizmusa lakik. Illetve a színpad alatt számoljunk még 11 méterrel. Mindez a sok szám leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a színpadunkon elférne egy tízemeletes ház. Vagy másképpen: ha a Vígszínházat fölborítanánk a homlokzatára, akkor be tudnánk tenni úgy, hogy sehol nem lógna ki.

A nézőtér fölött bebocsátást nyerek a világosítók „üvegkalitkájába”. Pillinger Tamás fővilágosító (egyben ezen opera világítástervezője) és csapata épp végzett a lámpabeállításokkal, vagyis minden lámpa tudja, ma este mikor hová kell világítania, milyen körrel, erősséggel, élességgel, színnel. A felújítás során szinte az egész lámpaparkot lecserélték LED-es lámpákra, illetve nagy részük intelligens lett, azaz innen a pultból mozgatható, beprogramozható. Azt azért többször hallom a kulisszák mögött: együtt kell élni a darabbal, azt a számítógép önmagában, ember nélkül egyáltalán nem képes pontosan levezényelni. Ezt igazolja vissza Pillinger Tamás is: a Hunyadi László alatt nyolc színpadi kolléga, továbbá egy fővilágosító, egy fényszabályzó-kezelő és egy videótechnikus dolgozik, de egyes darabok (a Don Quijote vagy a Rómeó és Júlia című balettek) ennél több szakembert kívánnak.

Két órával a kezdés előtt sűrűsödik a forgalom hátul, folyamatosan érkeznek a magánénekesek, énekkarosok, balettművészek is. Úgy mondják, előadás közben parancsuralmi rendszer lép életbe, az ügyelő áll mindenek felett: ami utasítás tőle jön, felér a szentírással. Az a feladata, hogy amit a rendező megálmodott, az technikailag maradéktalanul megvalósuljon a színpadon.

– Öt órakor átveszem a színpadot a színpadmestertől, aki műszakilag felelős az egész színpadért, attól kezdve gyakorlatilag a kezemben van az egész előadás – mondja Vághelyiné Szóka Ágnes ügyelő, akit ma két „mély vizes” (azaz segédügyelő) kollégája támogat.

Az ügyelőpultra kitett jelenléti ív aláírásai alapján azt is követi, megérkeztek-e az aznapi fellépők. Aki egy órával a kezdés előtt nincs itt, azt fel kell hívni és telefonon érdeklődni: „csak” dugóba került és késik, vagy esetleg elfelejtette a jelenését?!

– Na, az őszi és a tavaszi óraátállítás tipikus veszélyforrás! Nincs mese, az előadásnak időben el kell kezdődnie, úgyhogy szükség esetén riasztjuk a beugrókat. Az én kottám telis-tele van mindenféle jelecskével: mikor kit szólítsak színpadra, ezek meg a díszletmozgásokra, a forgó kezelésére utalnak. Egy váratlan probléma esetén a rendezőasszisztens vagy más néven játékmester közreműködésével gyors döntéseket kell hozni.

Ma este Kovács Mária Anna a rendező meghosszabbított szeme és koncepciójának szilárd őrzője. Édesanyja is játékmesterként dolgozott itt, gyermekkora óta erre a szerepkörre vágyott. Többek között az is a feladatai közé tartozik, hogy a premierek próbafolyamata alatt a kottába beírjon mindent, ami történik, a kellékektől kezdve a fényeken át az összes olyan mozgásig, amit át tud adni aztán, mondjuk, később a felújító próbákon az új beállóknak. Nemrég „vészhelyzet” állt elő, amikor a címszerepet alakító Brickner Szabolcs a betegsége miatt nem tudott énekelni – ezt úgy oldották meg, hogy néhány előadáson keresztül maszkban színészként ő játszotta („mozogta le”) a színpadon Hunyadi Lászlót, és Boldizsár László kollégája a zenekari árokból „kölcsönözte” a hangját.

Nagyon időben bejött Zsíros Levente, aki szemmel láthatóan izgatott: a mindössze 26 éves karmester most először vezényli itt a zenekart és ezt a darabot. (Később, az előadás alatt a takarásban várakozó szereplők a képernyőkön keresztül kitüntetett figyelemmel mustrálták az ifjú tehetséget, és annyit megsúghatok: elismerő szavakkal méltatták.) Az Opera Énekkara és Gyermekkórusa jelenléte mellett a Magyar Nemzeti Balett és a Balettintézet is képviselteti magát a harmadik felvonásban, a növendékek után nyolc pár táncolja a palotást. Szakács Attila balettmester készítette fel az előadásra a táncosokat a színpadi próbák alatt, Solymosi Tamás koreográfiája szerint. Ezt a darabot kintről, a nézőtérről még sosem látta, ismeri be, jobban szeret itt lenni kéznél: ha esetleg történne valami (rosszullét, baleset), egy gyors telefonnal riasztani tudja az ügyeletes váltókat.

Kiss Gyöngyi női fodrász szobájába hamarosan három szólóénekesnő érkezik, de egyelőre egyedül süti a loknikat Gara Mária (Hunyadi László jegyese) hosszú, sötét félparókájába. Ezt ma Rácz Rita, a 2022/23-as évad kamaraénekese viseli majd, a fejtetőre egy vastag hajfonat kerül, erre jön a pazar dísz, majd amikor az esküvőre megy, egy korona – mutatja a lelkes szakember, aki 1986 szeptembere óta dolgozik az Operaházban.

– Mindezt nem tanítják a fodrásziskolában, ezt bizony csak itt lehet megtanulni és megszeretni, ehhez minden előadás előtt alkotási vágy kell. Idővel egyszerre fodrász, sminkes és kicsit pszichológus lettem a művésznők között, már a köszönésükből tudom, aznap milyen hangulatban érkeztek.

A polcon az egyik paróka leltári száma 98 300 – ennyi biztosan nincs a raktárban, menet közben selejteznek, de az Operaház saját parókakészítő műhelyében négy hölgy dolgozik a folyamatos utánpótláson. A jelmeztervező a jelmezirodával közösen választja ki és rendeli meg a szereplőknek a megfelelő nyers parókát, ebből az ő elképzelései alapján a fodrászok (a saját kreativitásukkal fűszerezve) felépítik a kívánt frizurát.

Apropó, jelmez! Az operát korhű, XV. századi pazar látványvilág kíséri, aminek jelmez- és díszletterveit Lisztopád Krisztina jegyzi. Az előadás során hatalmas várfalak, romantikus kert, gazdagon díszített belső terek váltakoznak egymás után; lélegzetelállító kosztümök, dolmányok és fegyverek tucatjai forogtak a néző szeme előtt. (Elárulom: a három felvonás közötti két hosszú szünetben felbolydult hangyabolyra emlékeztet a függöny mögötti világ: díszletek tűnnek el a süllyesztőben, és újabbak érkeznek helyükre a mélyből; a kellékesek, az öltöztetők és a fodrászok versenyt futnak az idővel.)

Közeleg a kezdés, nő az adrenalin. „Első figyelmeztetés” – az ügyelő hangja után felpezsdül az élet a takarásban, egyre érkeznek az első felvonás szereplői. Miközben az ajtó mögött, a jobb első oldalpáholyban már feszült várakozásban ül a monitorok mögött Fekete Veronika feliratozó, aki azért felel, hogy a magyar és angol nyelvű feliratok szinkronban legyenek az énekkel. Előtte egy zongorakivonat fekszik az asztalon, annak alapján követi 309 oldalon keresztül a kottát és a hozzákapcsolódó 710 feliratot.

– Egyáltalán nem nehéz, sokszor énekeltem már Szilágyi Erzsébetet, az összes szerepet tudom – jegyzi meg az Opera Liszt-díjas egykori opera-énekesnője. Életét hatalmas csúcsok és megdöbbentő szakadékok jellemezték, de ő mosolyogva mondja: – Az elmúlt, most ez a feladatom. Az Éj királynőjével kezdtem itt, A varázsfuvolából, aztán a Jóisten adott nekem 28 évet énekelni, ez pedig már a 47. évadom itt. Az életem, a mindenem az Operaház.

Ma este Kolonits Klára bújik Hunyadi László anyjának szerepébe; nem vitás, hogy a Kossuth-díjas szoprán minden hangjában és mozdulatában királynői tekintélyt parancsol. Már két órával a színpadra lépése előtt bejön a színházba, beszélget a fodrászatban, átnézi a kottát, beénekel – neki ennyi idő kell ahhoz, hogy a civil életből kiszakadjon és ráhangolódjon az előadásra, még pályafutása 28. évében is. Így lesz ünnep minden nap, amikor színpadra léphet – ezt vallja.

Egyébként erre a kétórányi „áthangolódási” időre esküszik Rácz Rita és az ifjú Mátyásnak a hangját kölcsönző Topolánszky Laura is. Elmerülök a készülődő női oldal finomságában, így már teljes jelmezpompájában csodálhatom többek között a kiválóan megformált cselszövő főurat (Palerdi Andrást) vagy az impozáns fehér palástba burkolt V. Lászlót (Pataki Adorjánt).

„Figyelem, az előadás elkezdődött” – mondja mikrofonba az ügyelő. Ennél a startnál csendben bőgnek fel a motorok, de azt érezni a levegőben, ahogy mindenki magasabb fokozatra kapcsol. Mert itt mindenki hívő, esküszik rá: a színház örök.