Magyarok Mózese

Kossuth Lajos már 1849. április 12-én megfogalmazta az egyébként is törvénytelen uralkodónak tekintett Ferenc József – „ki magát magyar királynak meri nevezni” – és az egész uralkodóház trónfosztását is tartalmazó szöveget. A végül április 14-én kiadott Függetlenségi nyilatkozat kimondta, hogy Magyarország és a vele törvényesen egyesült Erdély szabad, független, önálló, európai állam.

A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, s mivel az ország önálló államéletének eltörlésére, a nemzet legyilkolására idegen hatalom fegyveres erejét is használni nem iszonyodott, ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és száműzöttnek nyilváníttatott a nemzet nevében.

Az önálló és független magyar állam azon népekkel, melyek vele egy fejedelem alatt állottak, és minden más nemzettel békét és jó szomszédságot akar alapítani, és baráti szerződéseket kíván kötni.

Az ország jövendő kormányrendszerét részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítani, addig pedig az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyűlés egyajkú felkiáltásával és közmegegyezéssel kinevezett kormányzó-elnök Kossuth Lajos a maga mellé veendő miniszterekkel kormányozza.

Miért volt erre szükség?

Az 1849. február végi kápolnai csatában a császáriak diadalmaskodtak, és Windischgrätz tévesen úgy ítélte meg, hogy lényegében eldőlt javukra a szabadságharc. Ennek hatására adta ki Ferenc József az olmützi alkotmányt, amelyben semmisnek tekintette a forradalom vívmányait, az április törvényeket, amelyeket nem mellesleg elődje, V. Ferdinánd szentesített. Visszaállította az 1848 előtti állapotokat, és kinyilvánította, hogy Magyarország és Erdély ismét két különálló tartománya a Habsburg Birodalomnak.

A Függetlenségi nyilatkozat és a Habsburg-ház trónfosztásának a kimondása a debreceni református nagytemplomban válasz volt az olmützi alkotmányra. Mindennek alap­­jait a kápolnai vereség óta megtörtént fordulat szolgáltatta. Ahogyan győzelemre álltak Bem hadai Erdélyben, úgy Damjanich szolnoki győzelmével kezdetét vette az ország szívében a dicsőséges tavaszi hadjárat. A hatvani, a tápióbicskei és az isaszegi diadalok után Kossuth a függetlenség kinyilvánítása mellett döntött. Mindezzel ugyanakkor egy­­értelművé vált, hogy békés rendezésről már nem lehet szó, és a fegyverek döntik el az ország sorsát.

Érdekes, hogy a nyilatkozat elfogadása a hadseregben nem váltott ki mindenkiből kitörő örömöt, több tiszt nyíltan kikelt ellene. Görgei pedig csak ennyit üzent a futárral Kossuthnak: „Annyit mondjon, hogy ha máskor oly fontos dolgot tenni akar, előbb legyen szíves, velem közölje.”

Valaki csak lesz király

Bár már évtizedek óta emigrációban élt Kossuth, idehaza még mindig óriási tisztelet övezte. Különösen a Függetlenségi nyilatkozat kiadása és a jobbágyfelszabadítás okán. Korai kultuszának egyik jele, ami 1849. január 6-án történt. A debreceni városházán strázsáló őrség parancsnoka a következőt írta be az érkezőket számon tartó lajstrom „ki” és „honnan” rovatába: Kossuth Lajos, a magyarok Mózese. A bejegyzés jól érzékelteti Kossuth Lajos személyének a rendkívüli megítélését a kortársai, különösen az egyszerűbb emberek körében.

Egy másik anekdota szerint, amikor 1849-ben, a köztársaság kikiáltása után Kossuth Lajos Tiszafüred bírájával beszélgetett, alaposan megmagyarázta a bírónak a királyság és a köztársaság között való különbséget és a köztársaságnak üdvös voltát. Ekkor Kossuth megkérdezte a bírótól, hogy mi a véleménye. A bíró habozás nélkül, teljes nyíltsággal felelt: „Belátom én most már, uram, hogy csakugyan a köztársaság a jobbik kormányforma, de valaki csak lesz akkor is a király!”

Az egykori kormányzó 1894. március 20-án bekövetkezett halála után holttestét vonattal hozták haza. Április 1-jén – a Budapest székesfőváros által rendezett – díszpompás temetésen félmillió ember kísérte utolsó útjára, a Kerepesi úti temetőbe, ahol sírja fölé néhány év múlva az ország legnagyobb mauzóleumát építették.

Elásta a koronát

Amikor a magyar országgyűlés elfogadta a Habsburgok trónfosztását kimondó Függetlenségi nyilatkozatot, a kormányzó-elnökké választott Kossuth mellett május 2-ától a belügyminiszteri és kormányfői tisztet Szemere Bertalan töltötte be. Az ő érdeme volt a román emigránsokkal kötött „megbékélési tervezet” előkészítése, a nemzetiségi és a zsidó­emancipációról hozott törvényjellegű országgyűlési határozatok beterjesztése és megszavaztatása.

A Minisztertanács 1849. július 30-án gróf Batthyány Kázmérral együtt rendkívüli hatalommal felruházva a fővezér Görgei Artúr táborába küldte, hogy keresse az alkalmat az orosz inváziós sereggel való tárgyalásra, de a küldetés meghiúsult. Szemere még részt vett a Görgeit diktátorrá kinevező, augusztus 11-i aradi minisztertanácsi ülésen, ahonnan még Kossuthnak a kormány lemondására vonatkozó bejelentése előtt távozott. A szabadságharc vezetői közül augusztus 24-én az utolsók között menekült Törökországba, az ország elhagyása előtt Orsova környékén elásta a Szent Koronát.

Szemere nem Kossuthot követte az emigrációba, mivel a két politikus viszonya mindig is feszültségekkel volt terhes, hanem angol útlevéllel Isztambulból Párizsba utazott. Egy év múlva családja is csatlakozott hozzá. Itthon 1851-ben távollétében halálra ítélték.

Rádióadótól a bankjegyig

Kossuth parázs vitákat folytatott Széchenyivel, Görgeivel, Deákkal, de még emigrációbeli társaival is. Száműzetésében aztán a magyar nemzeti függetlenségért folytatott harc jelképévé vált, alakja köré, amely halála után az emlékezetben egyre nagyobbra nőtt, kultusz szövődött. Nevét utcák és közintézmények, a legmagasabb állami kulturális díj és a fő közszolgálati rádióadó viseli, csaknem minden magyar településen áll szobra, a forint bevezetése után arcképe a legmagasabb címletű, 100 forintos bankjegyre került. Hangját 1890-ben fonográfra rögzítették, ez a legrégibb fennmaradt magyar hangfelvétel.