Szükségünk van egymásra

Lehettem volna…

A kiváló muzsikus balettművész is lehetett volna, ha nem jön közbe egy betegség. De akár színi pályára is léphetett volna, hiszen a '60-as években rendre felbukkant a filmvásznon fő- és mellékszerepekben is.

„Balett-táncosnak készültem, az Állami Balettintézet iskolájába jártam, Markó Iván az évfolyamtársam, örök barátom, Somló Tamás pedig az osztálytársam volt. Zongorázni, majd trombitálni is tanultam. Beteg lett a vesém, ezért – bár kemény diétával felépültem a betegségből – eltanácsoltak a megerőltető dolgoktól, így le kellett mondanom a táncról. Kálmán Etelka tanárnő javasolta, hogy forduljak a zenei pálya felé. Közben jött egy filmes epizód is az életemben, több filmben is szerepet kaptam. 1968-ban Bacsó Péter Fejlövés és 1971-es Kitörés című filmjében Kovács Kati mellett főszerepet, 1969-ben Mészáros Márta Holdudvar című filmjében mellékszerepet játszottam, de szerepeltem a Helló, Doki és az Extázis 7-től 10-ig című filmben is. Amikor a Fejlövés nemzetközi díjat kapott, Bacsó Péter megjegyezte, hogy jelentkezhetnék a Színművészetire, de én maradtam inkább a zenélésnél.”

A zenegép…

A fiatal zenészpalánta Omega- és Scampolo-koncertekre járt a barátaival, hallgatta a külföldi előadókat, és rajongott a dixielandért. Majd sorra jöttek a saját zenekarok, és külföldön is kipróbálta magát.

„Első zenekaromban, az 1964-ben alakult Deccában énekeltem és trombitáltam. Gitárosunk Molnár Gyuri (Elefánt) volt, aki nemsokára az Omegába igazolt át. A Deccából Olympia névre keresztelt együttesünkkel sokat koncerteztünk, de nem készült velünk lemezfelvétel, ’70-ben szét is esett a zenekar, én pedig külföldön kezdtem dolgozni. Ez jó iskola volt, az Afrikában és a Közel-Keleten töltött két és fél év során a funky és a soul hangzás felé fordult érdeklődésem.

Hazatérésem után az újjáalakított Olympiában muzsikáltam, innen csábítottak át az új – Révész Sándorék távozása után formálódó – Generál együttesbe. Az én hangomhoz nem illettek a régi dalaik, így valóban új zenei korszak következett. Rengeteg NDK-s, lengyelországi és nyugat-berlini fellépésünk volt: húszezres stadionokban, fesztiválokon napi 2-3 koncert. Az együttessel 1979-ig tartott a pályafutásunk, ez idő alatt csináltunk három nagylemezt is.”

Utazás az ismeretlenbe…

Bár nehéz kenyér külföldön zenészként megkapaszkodni – főleg, ha az embernek családja van idehaza –, Charlie szívesen emlékszik erre a korszakra, mert nagyon profi zenésztársakkal nagyon magas színvonalon muzsikálhatott.

„A Generál után újra az Olympiában folytattam, de már nem Magyarországon, hanem Skandináviában. A barátaim a Rock Színházban bemutatott Jézus Krisztus Szupersztár egyik fő­szerepével csábítottak haza, de aztán igent mondtam a kiváló zenészekből álló Pannonia Express zenekar megkeresésére, és ismét külföldre mentem. Bejártuk a világot: megfordultunk Norvégiában, Izlandon, Svédországban, Dániában, Finnországban, Svájcban, Spanyolországban, Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban. Zenészként sokat fejlődtem, és anyagilag megalapoztam a családom biztonságát.

1990-ben jöttem haza, és Tátrai Tibor felkérésére a Tátrai Band énekese lettem. A zenekarral 10 lemezt adtunk ki, ám közben – 1994-ben – lehetőséget kap­tam a szólókarrierre is. Belevágtam, mert úgy véltem, hogy nem szabad elszalasztani az életben talán csak egyszer kínálkozó lehetőséget. Kerestem gitárost, basszusgitárost. Ekkorra jött a képbe Lerch István, Lattmann Bé­la és László Attila is: miután összeállt a zenekar, kapott mindenki tőlem egy kazettát olyan számokkal, amiket én szeretek. Így kezdődött el a Charlie zenekar pályafutása. Nem bántam meg. Szimultán énekeltem a Tátrai Bandben és a Charlie zenekarban.”

Könnyű álmot hozzon az éj…

A külföldi zenélésben a család hiánya volt a legnehezebb, az, hogy nem volt oly mértékig jelen – fizikailag – a fia életében, amennyire szeretett volna. Viszont unokája, Erik mindennapjaiban 100 százalékig jelen van.

„Bár sokat voltam külföldön, nagyon fontos számomra a családom: a feleségem és Ákos fiam több alkalommal is kijöttek hozzám, oda, ahol éppen játszott a zenekar, és én is jöttem szabadságra, ahányszor csak lehetett. Viszont miután végleg hazajöttem, akkor újra össze kellett szoknunk a 13 éves fiammal, kellett hozzá pár év, hogy beletanuljak az apaságba. Sajnos 2014-ben elhunyt imádott feleségem, a mai napig nem hevertem ki az elvesztését. Sokat segít, hogy egy házban élünk a fiammal és a családjával, így sokat lehetek együtt az unokámmal, Erikkel.

A fiam is zenész lett, gitározik, énekel és zenét szerez. Tíz éve életben tartja a Stardust zenekart, egy külföldi világcéggel dolgoznak. Sosem engedte, hogy segítsek – bár nem is tudnék –, olyan, mint én, saját erejéből szeret boldogulni.”

Mindenen túl…

Charlie szerint a Mindenen túl lemez élete legjobb albuma, mert igazi örömzenélés hallható a korongon, 50 emberrel dolgoztak rajta.

„Úgy érzem, tényleg életem egyik legjobb zenei anyaga ez, szakmailag nagyon rendben van. Nem titok, általában a szakmának készítek lemezt, de természetesen fontos, hogy szeresse a közönség is.

Ez az album az emberi kapcsolatokról és a barátságokról szól. Az egyik szám pedig Somló Tamás emlékére íródott, akivel az ötödik általános óta elválaszthatatlanok voltunk. Gimnazista korunkban együtt zenéltünk, ő klarinétozott, én meg trombitáltam. Mindig is szerettük egymást, de az utolsó tíz év, az csodálatos volt, szinte mindennap együtt voltunk. Ha mentem New Yorkba vagy Angliába, mindig vittem őt is magammal. Nagyon szerettem, rendkívüli ember volt.”

Az légy, aki vagy…

A kiváló zenész a hétköznapokban úgy él, mint bárki más. Bevásárol, főz, gondoskodik a cicáiról, és sokat van az unokájával. Ragaszkodik a régi barátságaihoz.

„Szeretek és tudok is főzni. Ez a hobbim. Ezerféle leves és főzelék van a repertoáromban. A fiam is jól főz, úgyhogy éhen halni nem fogunk. A ház körül is mindig akad teendő, most éppen 12 macskáról gondoskodom. Nekem ez a természetes. Gyerekkoromban mindenki befogadó volt, támogattuk egymást. Rendszeresen összejárok a régi barátaimmal, minden szombaton találkozunk a törzshelyünkön, igényeljük egymás társaságát. Szükségünk van egymásra így, 70 fölött. Az igazság az, hogy rendesen kell élni, meg kell fogni egymás kezét, és támogatni kell egymást.”