Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói, majd a második, csepeli állomása után ezúttal Tápiószentmártonban folytatódtak a küzdelmek vasárnap. A Kincsem Lovasparkban megrendezett tornán, amely a kupasorozat egyetlen füves pályás megmérettetése, óriási izgalmak után a Todor Pet Bau Team Kft. csapata szerezte meg a kupát, amely az ezüstérmes Futottak Még együttesével karöltve bejutott a budapesti nagydöntőbe.
A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn, és a ceglédberceli csapat mellett az ezüstérmes H-Terasz is bejutott a döntőbe. A kupasorozat a magyar minifoci-válogatott bázisán, Csepelen folytatódott, ahol elképesztő izgalmak után a tornagyőztes Szilasi és Barátai, valamint a második helyezett Lázár Lovaspark került be a nyolccsapatos budapesti fináléba.
A Magyar Kupa következő állomására Tápiószentmártonban, a festői szépségű Kincsem Lovasparkban került sor. A gazdag történelemmel rendelkező településen megrendezett torna a csapatoknak azért volt különleges, mert ez a kupasorozat egyetlen füves pályás megmérettetése, az egyedi körülmények miatt számítani lehetett arra, hogy akár borulhat a papírforma. A mérkőzéseket két pályán játszották reggel 8:30-tól, és a kellemes napsütéses időben sokan kilátogattak a helyszínre. A tornán a csepeli állomáshoz képest ezúttal jóval több csapat, szám szerint 22 indult, amelyek közül 12 együttes jutott tovább a csoportmeccsek után a középdöntőbe, őket 4 db 3-as csoportba sorsolták.
Innentől felpörögtek az események és fokozódtak az izgalmak, mert a négy csoportból már csak az első helyezettek mentek tovább az elődöntőbe.
Az első trióból, a Tölgyes Csárda magabiztos teljesítménnyel, két győzelemmel, 8-1-es gólkülönbséggel lépett a legjobb négy közé, ahol a második csoportból továbbjutó Futottak Még együttesével találkozott. A másik elődöntőt a harmadik csoport éllovasa, a H.O.P.E. játszotta a negyedik csoport győztesével, a tornát két döntetlennel kezdő, majd remek formába lendülő Todor Pet Bau Team Kft. csapatával.
Mindkét elődöntő drámai izgalmakat hozott, ugyanis a két mérkőzés egyaránt gól nélküli döntetlennel ért véget, így mindkét esetben büntetőrúgások döntöttek.A kiélezett csatákat követően Futottak Még-Todor döntőre került sor, a bronzmeccset pedig a Tölgyes Csárda vívta a H.O.P.E. együttesével, amelyet utóbbi magabiztos teljesítménnyel 4-1-re megnyert.
A döntőt a többnyire távoli lövésekkel veszélyeztető Todor kezdte jobban, de a Futottak Még kapusa remekül védett, a befejezések pedig pontatlanok voltak. A második játékrész elképesztően szoros küzdelmet hozott, a meccs végéhez közeledve egyre több Todor-helyzetet láthatott a közönség. A rendes játékidő utolsó perce is hihetetlen izgalmakat tartogatott, de továbbra sem esett gól, ezért jöhettek itt is a 7 méteresek. A büntetőrúgásoknál a Todor játékosai nem hibáztak, 3-1-re végződött a párbaj, így a kupa hozzájuk került, és a Futottak Még csapatával együtt bejutottak a budapesti nagydöntőbe.
„Úgy gondolom, egy remek torna zajlott itt Tápiószentmártonban, a Tippmix Magyar Kupa harmadik fordulójában.Ahogyan a beharangozóban is elhangzott, a füves pálya azért egy picit valóban borította a papírformát, bár négy remek csapat jutott az elődöntőkbe, és két nagyszerű, kispályás focit rendszeresen játszó együttes lehet ott a július 16-ai, országos döntőben. Én elégedetten távozom, remélem, hogy a csapatok is elégedettek voltak a tornával. Köszönjük a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparknak, hogy biztosították a helyszínt, és várunk mindenkit a következő állomásra, a Balatonfűzfőn sorra kerülő negyedik tornára” – összegezett a döntő után Pinkóczi Tibor, az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.
„Egy kiváló tornán vehettünk részt, sajnos a Todor csapata ellen nem jutottunk be a döntőbe, de minden meccs kiélezett volt, jól éreztük magunkat, remek csapatok ellen játszottunk.Nagyon szépe köszönöm a szervezőknek, hogy rám gondoltak, és megkaptam ezt a díjat” -mondta a H.O.P.E. játékosa, a torna legjobb kapusának megválasztott Szacskó László.
„Egy hosszú tornán vagyunk túl, az első két meccs nem úgy indult, ahogyan elterveztük, nem is nagyon gondoltuk, hogy ilyen messzire eljuthatunk. Persze hittünk egymásban és a mentális erőnk bizonyítja azt, hogy így vissza tudtunk jönni a pokolból. Hálistennek összekaptuk magunkat és onnantól tudtunk egymásért játszani. Nyilván a végére elfáradtak már a csapatok, szóval nem ez volt a legkiélezettebb döntő, mégis a legjobb két csapat jutott tovább. Köszönjük szépen a szervezést és örülünk, hogy bejutottunk a nyolc legjobb csapat közé” – értékelte a látottakat a kupagyőztes Todor focistája, a torna legjobb játékosának megválasztott Temesi Norbert.
„Igazából egy könnyű csoportból kezdtünk, de megnehezítettük a dolgunkat, mert gólkülönbségre kellett játszanunk az utolsó csoportmérkőzésen. Az elődöntőben tovább tudtunk jutni büntetőkkel, a döntőben pedig újra hét méteresekre került sor, de alulmaradtunk sajnos. Annak nagyon örülünk, hogy ott lehetünk a csepeli döntőben, és köszönöm a csapattársaimnak, hogy a gólkirályi címet 13 góllal elérhettem. Nagyszerű élmény volt itt lenni” -mondta a torna gólkirálya, Patai Balázs.
Tippmix Minifoci Magyar Kupa, Tápiószentmárton, végeredmény:
1. Todor Pet Bau Team Kft.
2. Futottak Még
3. H.O.P.E.
4. Tölgyes Csárda
Különdíjasok:
A torna legjobb kapusa: Szacskó László (H.O.P.E.)
A torna legjobb játékosa: Temesi Norbert (Todor Pet Bau Team Kft.)
A torna gólkirálya: Patai Balázs (Futottak Még)
A verseny fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:
05.29. hétfő: Hajdúszoboszló
A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe
06.11. vasárnap: Csepel
A győztes Szilasi és Barátai és az ezüstérmes Lázár Lovaspark jutott a nagydöntőbe
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu