Folytatódik a Tippmix Minifoci MK: bombaerős mezőny lesz Budapesten

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása után ezúttal Csepelen folytatódnak a küzdelmek. Ahogy az előzetesen elővárható volt, bombaerős mezőny lesz a CSHC-pályán. Igazi minifoci-ünnep várható mindazok számára, akik kilátogatnak a csepeli pályájára, amely egyben a magyar minifutball-válogatott bázisa is.

LakóhelyemSzabad Föld2023. 06. 08. csütörtök2023. 06. 08.
Folytatódik a Tippmix Minifoci MK: bombaerős mezőny lesz Budapesten

 

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa első, hajdúszoboszlói állomása az SZPCDSE-ECECE sikerével ért véget pünkösdhétfőn. A ceglédbreceli csapat mellett a második H-Tresznak sem volt oka a szomorkodásra, mivel a döntőbe jutás azt jelentette, hogy az SZPCDSE-ECECE mellett a tiszafüredi csapat is ott lesz majd a július 16-án megrendezésre kerülő nyolccsapatos budapesti nagydöntőben.

Vasárnap Csepelen, a magyar minifoci-válogatott bázisán folytatódik a kupasorozat, méghozzá bombaerős mezőnnyel.Több csapatot is ki lehet emelni, ugyanis többek között harcba száll a budapesti döntőért Prof. Dr. Fehér Károly vezette Lázár Lovaspark – amelyben több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci játékosok szerepelnek -, de érkezik a friss NB2-es futsalbajnok Maglódi Torna Klubra alapuló Németh Gusztáv vezette HOPE is a tornára.

Csepelen folytatódik a Tippmix Minifoci Magyar Kupa. Forrás: Vaszkó Viktor

Természetesen a 2021-es magyar bajnok Todor Pet Bau Team is ott lesz a mezőnyben,sőt az a Szilasi és Barátai is, akik remek szezont futnak egyelőre, de tavaly az Euro Cup-on is kiválóan szerepeltek.

Visszatérnek az ELTE-BEAC futsalosaira alapuló Odin Fiai, de érkezik csapat Szolnokról és Egerből is kimondottan a Tippmix Magyar Kupa miatt, így érdemes lesz kilátogatni a csepeli CSHC-pályára vasárnap.

Már csak azért is, mert egész napos családi programról van szó, ugyanis egy pályán rendezik meg az összes meccset, így kora reggeltől késő estig tart majd az esemény.

A Todor is pályára lép. Forrás: Vaszkó Viktor

„A jól sikerült hajdúszoboszlói torna után minden bizonnyal az egyik legerősebb állomás kerül megrendezésre Csepelen. Szövetségünk számára fontos, hogy stratégiai partnereinkkel közösen szervezzük meg a sorozat – no meg az országos döntő – állomásait,így került keleti központunk, Hajdúszoboszló után a fővárosi Magyar Kupa-forduló Csepelre. A Halászi Focisuli alapításunk óta válogatottunk bázisa, edzőpályája, itt rendezzük válogatott edzőmérkőzéseink nagy részét és itt készül a válogatott is. A Tippmix Minifoci Magyar Kupa forduló mellett ráadásul kiegészítő, amatőr torna is lesz, így a kilátogatók minden bizonnyal nem fognak unatkozni.” – árulta el Pinkóczi Tibor az Országos Minifutball Szövetség alelnöke.

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa fordulóinak tervezett időpontjai és helyszínei:

05.29. hétfő: Hajdúszoboszló

A győztes SZPCDSE-ECECE és az ezüstérmes H-Terasz jutott a nagydöntőbe

06.11. vasárnap: Csepel

Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

06.18. vasárnap: Tápiószentmárton

Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

07.01. szombat: Balatonfűzfő

Versenykiírás és jelentkezés ide kattintva!

07.16. vasárnap: Döntő, Budapest

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

Ezek is érdekelhetnek