Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Vasárnap Csepelen folytatódik a négy állomásból és a nagydöntőből álló Tippmix Minifoci Magyar Kupa.
Vasárnap Csepelen folytatódik a négy állomásból és a nagydöntőből álló Tippmix Minifoci Magyar Kupa. A fővárosi helyszínen – amely a minifutball válogatott bázisa is -Minifoci Magyar Kupa. A fővárosi helyszínen – amely a minifutball válogatott bázisa is – remek csapatok lesznek, így kiváló torna várható. A Tippmix Minifoci MK csepeli állomásáról a Lázár Lovaspark csapatát mutatjuk be.
A több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci játékosok szerepelnek a baráti társaságban, amelynek az alapítója, a csapatvezető Prof. Dr. Fehér Károly c. egyetemi tanár. A csapat Mező FC néven 1980-ban alakult.
A jogelőd Madridban ,az I. Kispályás Bajnokcsapatok Európa Kupáján bronzérmet nyert. Az együttes eredményei alapján Magyarország legjobbjai közė tartozik. A magyar és a nemzetközi labdarúgás kiemelkedő személyiségei Zámbó Sándor, Bognár György, Urbán Flórián, Mészöly Géza, Juhár Tamás egykor a Lázár Lovaspark csapatában játszott és öregbítette az együttes jó hírét. Ők közel 180-szor játszottak a magyar nemzeti válogatottban.A 2010-ben újjáalakult csapat mintegy 100 mérkőzésen – hármat kivéve, amikor a döntőben büntetőkkel maradt alul – veretlen.
Érdekesség, hogy információk szerint Dvéri Zsolt is játszani fog a Tippmix Minifoci Magyar Kupán, miként az Újpest Futsal csapatának idei edzője Németh Péter is. Több korábbi nagypályás-, olimpiai-, futsal-és minifoci nemzeti válogatott is tagja a csapatnak.
„Nagyon örülök, hogy végre elindulhatunk az országos Minifutball Szövetség versenyein. A csepeli Magyar Kupa állomás mellett a balatonszárszói Balaton Touron is részt veszünk, és nagyon remélem, hogy az idei nyári szezon mellett további minifoci versenyeken is el tudunk majd indulni. Külön kiemelném azt a magas színvonalú tájékoztatást, melyet a szervezettől kapunk, mind e-mailben, mind a közösségi médiában. Gratulálok! A csepeli Magyar Kupa fordulóra igyekszünk olyan csapattal érkezni, hogy a torna szintjét emelni tudjuk. A keretet is úgy állítom össze, hogy először mindig azt nézem meg, milyen ember, és csak utána, hogy milyen játékos az illető! Sok sikert kívánok valamennyi csapatnak!” – mondta megkeresésünkre Prof. Dr Fehér Károly csapatvezető, aki a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója, elnöki főtanácsadója.
Nem a véletlen műve, hogy szinte mindenkinek ismerős a Lázár Lovaspark neve az országban, ki ne ismerné ugyanis a Lázár fivéreket. Lázár Zoltán kilencszeres fogathajtó világbajnok, míg Lázár Vilmos 12-szeres kettesfogathajtó-világbajnok.
Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!
A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu