A lenyűgöző agy

– Nagykőrösön született 1964-ben, Szegeden szerzett orvosi diplomát 1988-ban. Ösztöndíjasként 1989-ben került Oxfordba, az agy fejlődését kezdte tanulmányozni, a mai napig ez szenvedélyes kutatási területe. Még mindig nagyon keveset tudunk az agyról?

– Az agykutatás már egyetemi tanulmányaim alatt is lenyűgözött. Benedek György és Bodosi Mihály professzorok nagy hatással voltak a későbbi kutatásaimra. Most Oxfordban a gének és a környezet szerepét vizsgálom az agy fejlődésében. Az idegfejlődési rendellenességek vizsgálata rendkívül fontos, mert egy fejlődési hiba óriási hatással lehet az egyén és családja egész életére. A fejlődő agy nemcsak a felnőtt­agy kisebb változata; ez egy teljesen más szerkezet, más sejtkapcsolatokkal és szabályokkal. Alaptudományra van szükségünk a betegségek mechanizmusainak megértéséhez, hogy hathatós terápiákat dolgozzunk ki a károsodások orvoslására.

Azt vizsgálom, hogy idegrendszerünk sejtjei, a neuronok és a glia­sejtek hogyan születnek, vándorolnak, épülnek össze és finom­hangolják funkcióikat. Azt is kutatom, hogy a neuronális kapcsolatok hogyan formálódnak, hogyan maradnak működőképesek és hogyan szűnnek meg, amikor már nincs rájuk szükség, valamint azt, hogy mik a következményei az agykéreg korai fejlődési rendellenességeinek. Szeretném megérteni, hogy az agy különböző funkcióit mennyiben határozza meg a genetikai program kibontakozása, és mennyiben módosítja a környezet.

– Miben különbözik a fejlődő agy a felnőttagytól?

– Kezdetben az agyunk egy sejtrétegnyi lemez, amely később csővé zárul, és milliónyi idegsejt születik a cső falában, ahonnan aztán azok kivándorolnak a felszínre. Ott rétegeket formálnak, összekapcsolódnak és finom­han­gol­ják funkcióikat az érzékszervekből érkező információkkal. Ahogy az agyunk fejlődik, egész élettapasztalatunk beépül a struktúrájába, különösen az agykéregbe. Tapasztalataink alakítják agyunkat – hány nyelven beszélünk, teniszezünk-e, használjuk-e a jobb vagy a bal kezünket. Ellentétben a számítógéppel, az agy már bekapcsolt állapotban van az összeszerelése alatt, és olyan programokat futtat, amelyek elengedhetetlenek a saját összeállításához.

– Ez elég összetett és egyben cso­dálatos dolog.

– Igen. Az idegi neuronális hálózatok létrehozásának a korai szakaszában részt vesz egy sejttípus – ezek a subplate neuronok vagy al­lemezsejtek –, amely csak a fejlődés alatt van jelen az agykéreg legalsó rétegében, de elengedhetetlen a szerepe az állandóbb neuronális hálózatok felépítésében. Bizonyos értelemben ezek a sejtek átmeneti dinamikus állványzatként működnek. Ők az agykéregbe történő bemenetek első fogadói, és akkor kezdik feldolgozni az információt, amikor a többi agysejt még meg sem született.

Tehát csak a fejlődő agyban találhatók meg ezek az állványzatot biztosító neuronok, munkájuk végeztével nagyrészt eltűnnek programozott sejthalállal, de egy töredékük megmarad, és az agy ébrenléti állapotát befolyásolják. De azoknál az embereknél, akiknek kognitív problémáik vannak, például skizofrénia, autizmus vagy epilepszia, sokkal több ilyen sejt marad életben.

– Azt mondta, a tapasztalatok is alakítják az agyunkat. Mi a fontosabb, a gének vagy a környezet?

– Mind a kettő nagyon fontos. A gének és a környezet precíz kölcsönhatása elengedhetetlen az agy fejlődéséhez. Képzelje el, hogy egy zongoraversenyen van. A zongoraművészre meg a zongorára is szükség van. Ha eltávolítunk néhány billentyűt a zongoráról, akkor talán le tudja játszani a művész a darabot, de ha pár billentyű hiányzik, akkor néhány hang furcsa lesz, és a darab esetleg elviselhetetlenné válhat.

Ez történhet a génaktiválással az agy fejlődése során. A fogantatáskor mindannyian megkaptuk szüleinktől a billentyűket, azaz a génjeinket, és gyakran nagyobb nehézségek nélkül vészeljük át életünk „hangversenyét” az adott billentyűkkel, de néha az élet elviselhetetlen, és pusztító lehet, ha egy fontos billentyű hiányzik. Egyetlen gén megváltozott megnyilvánulása katasztrofális következményekkel járhat az agy fejlődésére.

– Legújabb könyve idén februárban jelent meg angolul Nagy-Britanniában, és nemsokára magyarul is a szakma elé kerül. Test, agy, viselkedés a címe. Miről szól a könyv?

– Hárman írtuk, így a dr. Móré Attila támogatásával megjelenő könyvben három részben adjuk közre az agykutatás különböző nézőpontjait. Az első részben én mutatom be az agy fejlődését és evolúcióját. A második részben az agy és a test többi része közötti kapcsolatot az anyagcsere oldaláról közelíti meg L. Horváth Tamás professzor a Yale Egyetemről. Végül a könyv harmadik részében az agyak közötti kölcsönhatást állítja a középpontba Joy Hirsch, aki szintén a Yale Egyetem professzora. Alapvető célunk azonban annak hangsúlyozása, hogy az idegtudomány, vagyis az agykutatás nem lineárisan fejlődő tudományág.

– A három szerző egyébként ismeri egymást?

– Horváth Tamás is Nagykőrösről származik, és Béla testvérem legjobb barátja volt óvodától a gimnáziumig. Ismertem Tomit, de Balázs bátyjával voltam közelebbi kapcsolatba egyetem alatt is Szegeden. Tamással igazán a könyv írása alatt kerültem közeli kapcsolatba. Joy Hirsch és Tamás munkatársak voltak a Yale Egyetemen.

Hármunknak három különböző, látszólag nem átfedő érdeklődési köre és kapcsolódó szakértelme van. A könyvben három „klasszikus” részben adjuk közre az agykutatás egymástól eltérő nézőpontjait. Itt példákat mutatunk be három tudós valós beszélgetéseiből, akik más-más tudományágakat képviselnek, köztük a fizikát, az orvostudományt, a fejlődési idegtudományt, a szociális idegtudományt, a kognitív és viselkedéstudományokat, valamint az állatorvoslást. A könyv mögött álló alkotófolyamat L. Horváth Tamással és Joy Hirschsel 2020 ősze és 2021 nyara között, azaz a Covid–19-világjárvány időszakát jelentő heti Zoom-beszélgetéseinken alapul.

– A legújabb nemzedékek ma már a mobiltelefonok bűvkörében nőnek fel, beszűkült tudattal élnek a világban. Jó ez az emberiségnek? Hogyan viszonyul ehhez az agyunk?

– A mobiltelefonok forradalmasították az életünket. Ez nagyon jó az emberiségnek. Szerintem a tudat kitágult, nem szűkült. Azonnal meg tudunk nézni adatokat, térképeket, le tudunk fordítani idegen nyelveket. Felismerhetünk dalokat, növényeket, borokat. Gondoljunk csak a programokra, amiket a telefonon tartunk, például: Myzone, Findmy, Shazam, Sleep, Vivino stb. Nagyon sok mindent tudunk mérni, kontrollálni, mint a fizikai aktivitásunkat, hol vannak a családtagjaink, barátaink, mérhetjük a pulzusunkat vagy az alvásunkat.

A mobiltelefonok használhatók orvosi segédeszközül, mérhetjük a vércukorszintet vagy regisztrálhatjuk a motoros koordinációt, hogy gyógyszereket adagoljunk, beállítsunk. Nyilván mindezek etikai kérdéseket is felvetnek. Mennyire maradnak meg privátnak ezek az adatok? Az agyunknak hatalmas kapacitása van. Nagyon gyorsan megtanuljuk használni ezeket a mobiltelefonokat, és egyre többre szeretnénk használni. Az is fontos, hogy megtartsuk a személyes kapcsolatokat, és a mobiltelefonok bűvölete ne domináljon, de néha kapcsoljuk ki azokat, hogy a hagyományos emberi viszonyainkat is ápolhassuk.

– A magyarok tudatában Oxford a tudomány egyik világszintű központja. Milyen ott élni?

– Nagyon szeretem Oxfordot. Nagyon pici város, minden közel van, fél óra alatt olyan helyekre lehet eljutni gyalog, ahol természet vesz körül. Oxfordnak nagyon gazdag a tudományos, kulturális és művészeti élete. Az egyetem és a kollégiumok uralják a várost, egész életünk az egyetem körül forog. Egy nap folyamán többször is találkozom a kollégáimmal és a diák­jaimmal, amint a városban járok. Gondolom, ez hasonló más kisebb egyetemi városban is így működik.

– Hogyan kapcsolódik ki egy agykutató professzor?

– Sokat teniszezem. Nagykőrösön a Szülészotthon kertjében lévő teniszpályán tanultam meg teniszezni. Béla öcsémmel gyakran játszottunk, néztük az idősebb játékosokat, mint például Rutner Béla bácsit meg Masu nénit. Az érettségire való felkészülés idején háttérbe szorult a tenisz, és sajnos 35 éves koromig nem játszottam komolyabban. Ma már újra sokat játszom, és segítem is a sportéletet, az Oxfordi Egyetem Lawn Tennis Clubjának Senior Ho­no­rary Treasurerje (rangidős tiszteletbeli pénztárnoka) vagyok.

– A Balaton-felvidék egyik szép helyén ülünk. Minden évben visszajön?

– Szüleim nyaralóját megtartottuk kedvenc gyerekkori nyaralá­saim helyszínén, Balatonszemesen. A napokban svájci származású feleségemmel felkerestük az emberi kapcsolatok fontos színterét, az András büfét, a rádpusztai csárdát, és ezt a balatoncsicsói borházat is. Magyarországon mindig a hagyományos magyar konyhát részesítem előnyben, a kovászos uborka és a madártej itt a legfinomabb!