Sok-sok éve panaszkodnak a nyírségi akácosok méhészei a rossz időjárásra. Hol túl sok az eső, hol kevés, hol túl hideg van, hol túl meleg – s ez mind kedvezőtlenül befolyásolja a vi­rágzást, végeredményben pedig a hordást. Az idén végre jó irányba fordultak a dolgok, tisztes bevételre számíthatnak pergetés után.

A méhészek Mekkájában jártunk

Évtizedek óta a méhészek Mekkája a nyírparasznyai erdő, a Dunától keletre sokfelől járnak ide legeltetni. A telet kivéve tulajdonképpen az év minden szakában találhatók itt kaptárok, pünkösd táján pedig különösen megélénkül az élet, a legtöbb léniában méhészek tanyáznak. A sudár termetű árbócakácok közötti forgalmas homokút a régi, már elbontott erdészház mögül indul – mi is azon baktatunk, hogy a méhészekre ­leljünk.

Kisebb domb tetején feltűnik egy drótszőrű tacskó, mérgesen jelzi jöttünket. Az útról rajta kívül még nem látni senkit és semmit, de hamarosan feltűnik a szabályos erdei tanya. Nyári szállás lócákkal, teherautóval, odébb pedig két sor kaptár.

Sárai Ferenc tanyája, aki több mint húsz éve legelteti Parasznyán a méheit (képünkön), ezt a szállást is már hat éve használja. Két léniával odébb a testvére is itt van, de tulajdonképpen minden domb mögött ismerős, barát méhészkedik.

Gyönyörű szép az idő, huszonkét fokot mutat a hőmérő, s miután az elmúlt napokban csendes esők is meg-megáztatták az erdőt, a szakember elégedett. És bizakodik.
– Régen alakultak ilyen jól a dolgok – fogad bennünket a Szamos mellől, Nábrádról érkezett Sárai Ferenc. – Bár az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy majd a pergetés befejeztével tudunk biztosat mondani. Most napok óta ideális az időjárás, de a tavasz egészére már nem mondható el mindez, két-három hetes késésben van a természet.

Korábban május 5–10. között érkeztünk, most viszont pünkösd harmadnapján. És nagy reményekkel, mert a múlt év nagyon rosszul sült el. A legtöbben nulla kiló mézzel mentünk haza, pedig egy jó évben egy méhcsalád harminc-harmincöt kiló akácmézet is termel.

Vendéglátónknak az édesapja is híres méhész volt. Hogy az idősebb Sárai mikor kezdte, nincs pontos válasz, de azt Ferenc biztosan tudja, hogy a nagy Szamos-völgyi ’70-es árvíz az ő nábrádi otthonukat is meglátogatta, a méhkaptárokat is tönkretette. Ferenc is a kaptárok mellett nőtt fel. Szatmár gyönyörű, de a Szamos, Túr, Kraszna mentén intenzíven méhészkedőnek messzi tájakat is fel kell keresniük, hogy ideális méhlegelőket találjanak.

Legfontosabbak persze a Nyírség közeli akácosai, de például rep­cére vagy napraforgóra már jó­val távolabbi vidékekre is el kell vándorolniuk. Az idén egyébként napraforgóból Szatmárban kevesebb lesz:

– Rengeteg volt a tavaszon az eső, nagyon sok helyen nemhogy vetni, de még szántani se tudtak – adja a magyarázatot Sárai Ferenc. – Sajnos a rétek, kaszálók növényvilága is megváltozott. Régen tömérdek volt a vadvirág, a vadlucerna, a vadlóhere, de most mindent egyöntetű fű borít, azt meg nem szereti a méh.

Erre panaszkodnak más tájak méhészei is, akikkel esténként összejönnek az akácok alatt. A homokba süllyesztett tejeskannából, az „erdei hűtőszekrényből” ilyenkor egy-egy üveg sör is előkerül, s megtárgyalják a világ dolgait. A szó legtöbbször természetesen a méhek körül forog. Meg az árakról – ez valahára ebben az évben jónak ígérkezik. A méz minősége is, de ezzel soha nem is volt baj. Hogy aztán majd a boltokban milyen mézet kapunk, abba már nekik nincs beleszólásuk.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.