A néphadsereg és a Gagarin hőerőmű határozta meg Abasár közelmúltját, miközben a szőlőtermesztésnek és Aba királyunk tiszteletének kellett volna. Ma már vörösborral kísérleteznek, és a király kapcsán egy méltó és látogatható történelmi emlékhely kialakítása a település célja.

Aba Sámuel nyomában...

Miután az ásatások helyszínéről kérdezem, az idős férfi igazít egyet félrecsúszott szájmaszkján.

Az érkezés pillanatai. Fotó: Franka Tibor

– Most már tényleg minden csak a királyon múlik, mert ha megtalálják, akkor a falu fényes jövő elé néz – mondja, aztán uras fejbiccentéssel elköszön és benyit az Aba téren lévő Aba király gyógyszertárba, nem messze az Aba Sámuel iskolától és a szintén Aba névre keresztelt egykori tsz-borozótól, valamint a templom elé 1984-ben Szabó Miklós helyi patrióta adományaként felállított bronz Aba Sámuel-szobortól.

A királyi faluban már régen minden a királyról szól, és évszázada most regnál az első olyan magyar kormány, amely hajlandó áldozni is arra, hogy végre feltárják a Bolt-tetőn pazarul kiépített egykori Aba udvartartást és bencés körtemplomot. A központot 1042-ben maga a király alapította, ahol most a Magyarságkutató Intézet régész szakemberei azt remélik, a földi maradványaira is rábukkanhatnak. Ezért ásnak.

A falu öregjei azt állítják, nekik is a szüleik mesélték, hogy az első csontokat és faragott köveket még a Horthy-rendszerben találták, amikor a tavaly 150 esz­tendős helyi önkéntes tűzoltóegyletnek építettek szertárat, majd akkor ástak ki még többet, amikor az 1950-es években tovább bővítették és megkezdték a mára használhatatlanná váló kultúrház és parkolója építését az Aba-féle udvartartás romjain. Grócz Zsolt alpolgármester óvodás korából emlékszik a látványra, amint szekerekkel hordták ki a határba, a vízmosásokba a fellelt középkori köveket, emberi csontokat, és persze volt, aki a Tatármező épületeiből húzta fel a házát vagy a disznóólat.

Egy nemzetségfői központ nyomát keresik a Magyarságkutató Intézet régészei. Fotó: Franka Tibor

Mégis, különösen Dér József tsz-elnök elvtársra haragudtak igazán az itteniek, mert 1952-ben pártvonalon még azt is képes volt elintézni magának, hogy ezen a királyi szent helyen saját családi házat építhessen, közvetlen a szocreál kultúrház mellé. Az ízig-vérig kommunista – ahogyan saját magát nevezte – Dér Józsefet az sem tántoríthatta el a királyi panorámától, hogy már az alapok ásása közben sorra fordultak ki a földből a csontvázak, és a felesége is azzal fenyegette: „No, Jóska, nekünk sem lesz már több gyerekünk, mert én még aludni se merek a sírok felett.”

– Azokban az években az esztelen építkezések során került elő egy kőfal és három sír, ami egyértelműen bizonyította, hogy valóban a lerombolt és széthordott templom helyére építettek kultúrházat, parkolót meg elvtársi rezidenciát – mondja Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet régészeti igazgatója, aki az eddig feltárt épület- és falrészletek, illetve sírok ismeretében joggal feltételezi azt, hogy Aba király földi maradványaira bukkanhat a csapatával. Ehhez azonban a Dér-féle házat is meg kellett vásárolni, sok millió forint közpénzből, az örökösöktől. Most várják a bontási engedélyt.

– Mi, abasári emberek most érezhetjük először azt, hogy óriási lehetőség kapujába érkeztünk a magyar kormány jóvoltából, hiszen eddig csak ígéreteket kaptunk, de pénzt is hozzá soha – mondja Kazsu Attila polgármester. – A mi életünket, meggyőződésem, hogy már a település kialakulásának a kezdetétől napjainkig a szőlőtermesztés és Aba királyunk tisztelete, emléke határozza meg, ezért egy méltó és látogatható történelmi emlékhely kialakítása a település közepén, valamint a szőlőkultúra, a borturizmus fellendülése sosem remélt gazdagodást és hírnevet jelentene a falu életében.

És elsősorban nem azért, mintha rest és hitetlen népség szorult volna ide a Sárhegy alatti völgykatlanba, hiszen szorgalomban, boldogulásban a környék élén járnak, hanem mert úgy érzik, hazánk harmadik (első választott) királyának örököseiként rászolgáltak egy kis történelmi haszonszerzésre. Büszke kitartásukat és múltjuk iránti éber felelősségüket mi sem bizonyítja jobban, mint az az alapítvány, amelyet Grócz Zsolt alpolgármester 2005-ben mint sikeres építészmérnök és vállalkozó, valamint dr. Babus Antal tudós barátja közösen hoztak létre, és önerőből, illetve akkor még önkormányzati segítséggel ásni kezdtek a Bolt-tetőn, ha már az illetékesek nem tették.

– Úgy gondoltuk, hogy a gyerekkorunkban felelőtlenül eltüntetett, szétlopott múltunkat az építkezések nyereségeiből megfinanszírozva kikaparjuk a föld alól – emlékszik vissza az alpolgármester. – Pontosan itt fogtunk hozzá mi is, ahol most a régészek meg a munkások ásóznak.

Régi magyar szokás szerint, miután a fellelőknek népszerűséget hoztak az előkerülő kövek és leletek, az addig segítőkész polgármester asszony hanyagolni kezdte az alapítvány támogatását, majd 2007-ben már engedélyt sem adott az önkormányzati terület további kutatására. Ezzel az Aba família sorsa el is volt intézve.

Kazsu Attila és Grócz Zsolt „hűségesen várják a királyt„. Fotó: Franka Tibor

A 2600 lelkes falu új polgármestere, Kazsu Attila viszont azt vallja: – Az, hogy itt élhetünk, Isten kegyelme és a gyermekeink után a legnagyobb áldás a sorstól.
Valóban csodálatra méltó a természet bőkezűsége, amellyel a települést és környezetét megáldotta, akárcsak azok a részletek, amelyek az ásatás nyomán kerülnek elő a templom (monostor, apátság) ezer éve épített termeiből. A Sárhegy déli fekvése, andezittufa talaja okán illatban és zamatban kiváló, messze földön híres borokat (olaszrizling) állítanak elő Abasár térségében már ezer éve, erről a betemetett történelemmel ellentétben csaknem 300, ma is álló borospince szolgál tanúbizonyságul.

A Kővágó pincesor környékén már kora tavasszal szorgoskodó, idős gazdákkal beszélgetve kiderül az is, hogy a települést mindig hithű katolikusok lakták, akik tavasztól őszig gürcöltek az embert próbáló köves szőlőikben, télen pedig csákánnyal építették, bővítették a vulkáni tufába vájt borospincéiket. Jelenleg több mint 450 hektár ültetvényt gondoz csaknem 500 tulajdonos Abasáron. Van, aki csak kedvtelésből művel keskeny parcellákat, de már akadnak nagy és híres pincészetek is, például a Molnár, a Borsika, a Major vagy a Pálinkás.

– Magam is szorgoskodok, vesződök két és fél hektárral fent a Dobróczi-laposon – büszkélkedik el Kazsu Attila polgármester –, de inkább csak a tradíció iránti tiszteletből és passzióból teszem, hiszen megélni a szőlőből 10 hektárnál kezdődik. Ugyanakkor egyre többen a híres rizlingen kívül tucatnyi más fehér fajtával is kísérleteznek, és egészen takaros eredményeket érnek el.

– Sőt, újabban például már a piros Kadarka is kezd elterjedni a térségben, noha a miénk magasművelésű, fehér szőlős vidék hírében áll, de a gazdák, akik kísérleteznek vele, azok komolyan gondolják a nyitást, a bővítést, a fejlesztést, végső soron pedig a biztos megélhetést és gyarapodást – kapcsolódik hozzánk Grócz alpolgármester uram, aki a gyerekeivel közösen mostanság kezdett bele nagyobb területen a termesztésbe.

A büszke királyi falut, különösen 1945, az orosz megszállás után már nem csak pince-, de harckocsisor is jellemezte, ugyanis a Magyar Néphadsereg 44-es alakulatát képező harckocsizó ezredet Abasárra telepítették. A Rákosi-érában indított laktanyaépítéssel a térség életét, politikai és vallási irányultságát részben sikerült is megváltoztatni, csaknem az 1990-es rendszerváltásig.

Nem csoda, hiszen több mint félezer T34-es lánctalpas meg gyalogkatona gyakorlatozott a faluszéli lőtéren, miközben a szovjet, illetve magyar katonai vezetés számára külön lakótelep épült, és csaknem 2000 környékbelit alkalmaztak az objektum és parancsnoksága teljes kiszolgálására. Ez az átnevelő szocialista időszak, és ennek a kornak kommunista vezetői tettek a legkevesebbet a történelmi tradíciók, ereklyék, műkincsek és épületek fennmaradásáért. A kötelező ünnepségeken viszont megjelentek a szovjet tisztek is, és előttük kellett verselni meg énekelni, például a Petőfi Sándor Úttörőcsapat piros nyakkendős tagjainak, közöttük az akkor még tízéves Grócz Zsoltikának is.

Aba Sámuel sírját is kutatják a Bolt-tetőn. Fotó: Franka Tibor

Hasonlóan nagy és kényszerű szerencse érte a mátrai borvidéket akkor is, amikor az Aba nemzetség Csobánka ágának ősi birtokán, Visontán beindultak 1962-ben a hőerőmű építkezései, majd a térség külszíni lignitfejtése. Egyik oldalon jöttek befelé a teher­autók, a munkagépek, miközben az út másik oldalán szekerek cammogtak kifelé az építkezéseken előkerülő emberi csontokkal, régi kövekkel. Visonta-bánya – ere­detileg Thorez-bánya – 1968. május 29-én új és méltó nevet is kapott, a szocialista vezetés Gagarin Hőerőműnek keresztelte. Ettől persze a falusiak, ha titokban is, de ugyanúgy jártak templomba, mint előtte.

– Az erőmű nekünk csak munkahely szempontjából volt érdekes, de a laktanyára jogosan tartottunk igényt, és ma sem értjük, hogy a rendszerváltást és az oroszok kivonulását követően miért nem kaphatta meg Abasár, de ez ma már történelem – legyint sopánkodva Kazsu Attila polgármester. – A korai privatizáció során került magántulajdonba, azóta nem sok közünk van hozzá, sőt semmi. Igaz, legutóbb azzal keresett meg a tulajdonosa, hogy most már tényleg átépítik és luxuskivitelű idősek otthonát alakítanak ki a kaszárnyából, de hosszú évek óta munka ott igazából nem folyik.

Pedig az iparűzésiadó-bevételeket illetően hasznos lenne, ha a jókora objektumban végre folyna valamilyen nyereséges tevékenység is, hiszen mint hasonlóan nagy vállalkozás csak egy útépítő cég működik Abasáron. Elkeserítő az egykori katonai gyakorlótér állapota is közvetlenül a főút mellett. Az embermagasságú gazból már csak egyetlen téglatorony látszik ki, annak fegyveres, hurrázó lerohanásaival naponta mértek csapást ifjú katonáink az imperializmusra, legalábbis elméletileg.

Mostanság nem a kapitalizmus veszélye, sokkal inkább az elhúzódó járványügyi vészhelyzet jelent azonnali kihívásokat ebben a térségben is. Az Aba Sámuel térről balra indulva, az időseket gondozó, 100 férőhelyes otthon felé vesszük az irányt, ahol tavaly decemberben, amint arról a hírek is beszámoltak, majd’ minden bentlakó és dolgozó megfertőződött, akárcsak korábban a polgármester és a felesége. A bejárat kerítésén most tiltó feliratok, a kapuban sorompó!

– Bitang egy betegség, az biztos, hetekig kóvályogtunk otthon, de aztán csak sikerült kikecmeregni belőle – meséli itt Kazsu Attila. A polgármester egészségügyben dolgozó felesége fertőződött meg először. – Azóta hál’ istennek újabb tömeges megbetegedés az idősotthonban sem történt.

Éppen az egészségügyi ellátás biztonságát és színvonalát emelheti tovább az a pályázat, amelynek elnyerésével az orvosi rendelő berendezése újulhat meg 3 millió forintból. Ugyancsak pályázati pénzből épültek belső utak is, miközben a település gyermekes családjai lettek az igazi nyertesei annak a 200 millió forintnak, amelyet az óvoda és a bölcsőde fejlesztésére fordíthatnak az idei esztendőben. A falu összlakosságát tekintve dicséretes, hogy csaknem 100 kisgyerekről gondoskodnak, míg az iskolások száma 200 körül mozog.

A leletekről beszél Makoldi Miklós régészeti igazgató. Fotó: Franka Tibor

Hogy létezhet-e összefüggés a településen 1991-ben II. János Pál pápa látogatásakor felállított emlékmű üzenete és a helyiek gyermekvállalási kedve között, azt nem tudni, mindenesetre a fekete keresztekből álló kompozíció felirata a következő: „Az ötmillió meg nem született magyarnak állíttatott 1991-ben, Őszentsége lelkipásztori látogatásának esztendejében, melyre engesztelő nemzetünk kilenc hónapon át készült, könyörögve a magzati élet védelméért.”

A falu vezetői inkább a magyar családpolitika előnyeire szavaznak, aztán felváltva, büszkén sorolják, hogy Abasáron a sok gyerek mellett is szinte minden szülő, felnőtt dolgozik, ki a szőlőben, ki Gyöngyösön, esetleg az erőműben, ezért náluk munkanélküli gyakorlatilag nincsen. Az utcák, a porták gondozottak, a parkok ágyásaiban virít az árvácska, igaz, biztonsági kamerák alatt. A rend, a közbiztonság, a munkalehetőség annyira vonzó, hogy eladó porta nincsen, de ha mégis akad, akkor házzal együtt 20 millió alatt nem lehet hozzájutni, miközben más falvakban, nem is olyan messze innen 20 millióért akár öt ingatlant is odaadnának, ha lenne rá vevő.

Állunk az ország legújabb történelmi emlékhelyén, az abasári zeniten, a Bolt-tetőn, ahol munkagépekkel lapátos és csákányos emberek keresik, kutatják a nemzetségfői központot, a benne lévő sírokat, köztük Aba Sámuelét. A Makoldi Miklós igazgató úr vezette csapat, de az egész falu is abban reménykedik, hogy az előzetes elképzelések hamarosan beigazolódnak.

– Abasár ezer éve fennál, mert ez a nép mindig dolgozott és küszködött, miközben büszkén ápolta a múltját – mondja a polgármester. – Sok faluval ellentétben mi dinamikusan fejlődünk, innen nem mennek el a fiatalok! Sőt, az elmúlt öt évben legalább háromszázan költöztek hozzánk. Együtt, régiek és újak hűségesen várjuk a királyt.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.