Ami a franciáknak meg az olaszoknak a Riviéra, az a szabolcsiaknak, beregieknek Ugornya. Az ottani Tisza-part selymes homokjával, árnyas fáival, s nem utolsósorban remek presszóival, éttermeivel, diszkóival évtizedekig vonzotta a pihenni, szórakozni vágyó embereket. Több mint félezer víkendház is épült a Tisza–Szamos árterében, egy-egy nyári hétvégén akár tízezer vendég is megfordult itt.

Ébredező Tisza-part

Kezdjük egy kis játékkal! Tudja-e a kedves olvasó, merre is van az ugornyai strand? Persze, hogy tudjuk, Ugornyán, jöhet a felelet. Pedig nem, mert az a strand bizony Gergelyiben van. Rejtély, hogy a köznyelv mégis miért ugornyaiként emlegeti. Igaz, a két, egyébként tökéletesen összeépült falu már régen egyesült Gergelyiugornya néven, tehát voltaképpen mindegy, hová teszi az ember a strandot. A lényeg az, hogy Gergelyiugornya.

Vagy mégse mindegy? Mert hivatalosan Vásárosnaményhoz tartozik a két falu, így tehát akkor se tévedünk nagyot, ha naményi strandként aposztrofáljuk a fürdőhelyet. Amúgy Namény sincs messze a Tiszától, csupán pár száz lépésnyire. Namény az egyik, Gergelyi meg Ugornya a másik parton. Egy legenda is szól róluk. Amikor a honfoglaló magyarok a Tiszához értek, és át akartak azon kelni, Zoárd kapitány így biztatta Gergely nevű lovas vitézét: Gergely! Ugorj, na! Amikor az átugratott, azt mondta: Na, menj!

Ha Zoárd élne, ma már nem kéne nógatnia társait, hogy ugorjanak. Erős híd ível át a folyón. Onnan bámulom én is a Tiszát, amit nagyon rég láthattunk ilyen kicsinek. Pedig itt már nem a szeszélyes sihederfolyó bandukol a lábunk alatt, hanem a Szamossal egyesült folyó. Az Erdélyből érkező Szamos a hídtól pár száz méterrel feljebb simul az addigi nyugati irányt északira váltó Tiszához. Hatalmas az a kanyar, s hatalmas a porondja is. Főleg az őszi kisvizeknél, amikor a két, még nem egyesült folyón akár át is lábolhatunk, az ugornyai homokpad pedig akkora, hogy egy kisebb repülő is nyugodtan leszállhatna rá.

Tíz éve ezrek pihentek a parton, de ez az időszak elmúlt. Mostanában kezdik újra felfedezni. Fotó: Németh András Péter

Az idei nyár azonban minden eddigi szárazságon túltesz. A Fekete-Tisza forrása fent a Kárpátokban elapadt, és a folyó medrébe csordogáló máramarosi patakok egy része is kiszáradt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Tisza medre Ugornyán is száraz, de azt igen, hogy nyár derekán még sose mértek ilyen kicsi vízállást, s akkora homokpadot Ugornyán, mint most.

Most, hogy volt némi eső, emelkedett a vízszint. A fák és a nyaralóházak árnyékából kilépve mi is csak tátjuk a szánkat. Akkora palaj fogad bennünket, hogy arra nem egy repülő, hanem egy teljes vadászszázad is leszállhatna – ha el nem nyelné őket a homok. Illetve nem is homok az, hanem valami egészen finom sóder, ami a partot borítja. Bokáig süpped benne az ember, a víz pedig van vagy százötven lépésre.

A part viszont tökéletesen üres. Csupán egyetlen család állítgatja a napernyőt, egy korosabb házaspár meg egy harminc körüli nő. Az imént szálltak ki fent a fák alatt az autójukból, a rendszám alapján Kolozsvárról vagy annak környékéről jöttek. Az szokványos, hogy valaki nagyvárosból jön ide, mondjuk Debrecenből, Nyíregyházáról, de hogy Erdély fővárosából…!?

Az ugornyai strand fogalom a Kelet-Magyarországon élők számára. Fotó: Németh András Péter

Meg is szólítjuk őket.
– Jártak már itt máskor is? – kérdezzük, de kiderül, hogy csak a férfi beszél magyarul.
– Még sose – feleli. – Pedig egész életemet a Szamos partján töltöttem. Én ugyan már Kolozsváron születtem, de anyai nagyapámék Szatmárnémetiben éltek, a kertjük lenyúlt egészen a Szamosra. Minden évben náluk nyaraltam, volt nap, hogy háromszor is megfürödtem benne. Kolozsváron viszont egyszer sem. Ott borzasztóan koszos volt a vize, messziről bűzlött. Pedig tizenöt-húsz kilométerrel arrébb, Gyalu fölött még kristálytiszta volt. A város üzemei azonban beleengedtek minden mocskot.
– És most?
– Sokat javult hál’ istennek a helyzet. Mondogatjuk is otthon, Kolozsváron, hogy a rendszerváltás már csak ezért is megérte. Hogy bezártak a nagy környezetszennyező gyárak, az újak gazdái, a németek, az olaszok, a kanadaiak pedig sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a környezetvédelemre.

A Szamos azonban még így sem a Tisza, amelynek a torkolat fölötti szakasza kristálytiszta. Jól látszik a különbség a két folyó színén is. A Szamos világosbarna, a Tisza meg zöldeskék. Vagy másfél kilométeren át egymás mellett halad a zöldeskék meg a barna csík, majd csak a híd után kezdenek keveredni.
A strandon még a Tisza vize dominál. Újdonsült ismerőseink két marékkal merítenek bele, arcukhoz emelve szagolgatják a vizet.

– Nagyapám áradozott mindig róla – néz ránk a kolozsvári vendég. – Máramarosszigeten katonáskodott, párszor leengedték őket a Tiszához. Ő hajtogatta sokszor Szatmáron, hogy egyszer majd megnézzük a torkolatot is. Ahol a két víz találkozik.
– Sikerült megnéznie?
– Sajnos nem. Már nem élte meg a rendszerváltást, amikor kinyílt a határ. Most már bánom én is, hogy nem jöttünk korábban, mert ezt a part tényleg első osztályú.

Ez a búcsúszava. Megy úszni, élvezni a habokat.
Mi se hagyjuk ki a hűsítő vizet, térdig gázolva indulunk felfele, folyással szembe, hátha találkozunk valakivel. A strand és a torok közti ötszáz méteren azonban két szürke gémen és egy veszekedő szürkevarjú-csapaton kívül teremtett lelket se látunk. Már majdnem a nagy kanyarhoz érünk, amikor felbukkan velünk szemben két férfi, hozzánk hasonlóan ők is a vízben caplatnak.

A kenusok, kajakozók, csónakosok kedvenc vize ez. Fotó: Németh András Péter

Osváth Ákos és Osváth Szabolcs. Apa és fia Nyíregyházáról. Egy napra jöttek csupán, mert már nagyon elegük volt a kánikulából. Ismerik jól a helyet. Ákos, aki egyébként geodéta, s hozzá van szokva a rekkenő hőséghez, huszonöt éve járt itt először, s azóta nemigen múlik el év, hogy fel ne keresné Ugornyát.

– Nem lehet megunni ezt a pompás helyet – mutat körbe. – Sose mutatja ugyanazt az arcát, minden évben változik a part. A palaj is vándorol, az áradások ide-oda mozgatják. Voltak idők, mikor lecsúszott majdnem a hídig, majd felkapaszkodott a Szamos-torokig, most viszont gyönyörű, egybefüggő az egész homokpad, évek óta nem láttuk ilyennek.

A Szamos-toroknál mászunk ki a partra, ahol már terebélyes, cölöpökön álló faházak állnak. Pár lépéssel beljebb pedig szabályos faluba csöppen az ember, aszfaltutakkal, utcanévtáblákkal. A nyílegyenes utcák viszont tökéletesen kihaltak. És nem csak a nagy meleg miatt. A házak is lakatlanok, jó, ha minden huszadikban mutatkozik mozgás.

A Gyöngybagoly sétányon poroszkálva aztán végre megpillantunk egy férfit, amint a házát locsolja. Még ilyet se láttunk – nézünk össze a kollégámmal, s rögtön szaporábbra fogjuk lépteinket, de hamarosan kiderül, nincs szükség a segítségre. Matuzsa György nem tüzet olt, csupán erős vízsugárral tisztítja a nyaraló falait.

– Meg hűtöm is egy kicsit – zárja el jöttünkre a vízcsapot. – Ez a hőség már mindenen túltesz, nem is tudom, mi lenne velünk nélkülük – mutat a házak fölé hajló hatalmas fákra.
Nyárfa szinte mind, szürke és fekete nyár. A fekete nyárral nincs gond, az hihetetlenül szívós fajta, de a szürke könnyen törik. És amilyen hirtelen viharok vannak mostanában… Séta közben is láttunk két nagy fát kitörve, az egyik épp egy nyaralót talált telibe. De oly szerencsésen, hogy a ház a fa két vezérága közé került, csupán egyik sarka sérült kissé. Pár éve nem volt ilyen szerencsés a nyaralófalu, egy nyári viharban tucatjával borultak ki a fák, maguk alá temetve a drága házakat.

Élvezik a strandot a Lőrinc gyermekek…Fotó: Németh András Péter

Akkor a naményi önkormányzat bekeményített. A leginkább veszélyeztetett helyekről kíméletlenül kivágták a veszélyesnek ítélt fákat. Most is sok nyárfa falán ott van a V betű, ami talán azt jelenti, hogy „véghasználatra”. Magyarán, hamarosan azokat is földre fektetik, mert senki sem akarja, hogy valaki vagy valakik a zuhanó fák alá kerüljenek.

– Máskor is ilyen nagy a csend? – kérdezzük a közeli Vitkán lakó Matuzsa Györgyöt, aki harminc éve vette a nyaralót, s ha csak teheti, minden szabad idejét a parton tölti.

– Hétközben, délelőtt igen, de hétvégeken rengeteg a vendég megint – feleli. – Annyi persze nincs, mint tizenöt éve. Sajnos akkor nagyon rossz irányba fordultak a dolgok, megjelent a parton a drog. Egy-egy buli után itt őrjöngtek, fetrengtek sokan a fák alatt, ez pedig a jobb érzésű embereket elriasztotta évekre. Hál’ istennek ez már a múlt, én mostanában még részeg embert se nagyon látok, pedig egy-egy szombaton ezrek fordulnak meg a parton.

Nagy bulik persze most is vannak, egyik-másik nyaralóban hajnalokig tart az összejövetel, de a rendfenntartóknak nem sok dolguk akad. Amúgy civilben újdonsült ismerősünk is polgárőr. Hozzá van szokva a váratlan eseményekhez, nem úgy, mint mi. A hátunk mögött beszélgetés közben két akkora dörrenést hallunk, mintha ágyúznának. Rémülten pislogunk, de Matuzsa György megnyugtat bennünket. A szomszédos épület lemeztetője durrog – az is nehezen viseli a hőséget.

Dél körül jár már, itt az ideje harapni valamit, de legfőképp inni. Persze csak vizet vagy valami üdítőt, mert délben még korai az alkohol, ráadásul ott van az autónk is, az ittas sofőrt pedig Beregben se igen tűrik meg. Ki is nézzük a Fortuna vendéglátót, ahol régi ismerősünkbe ütközünk. Lakatos Andrásnét még Nyíregyházáról ismerjük, ahol a jósavárosi lakótelepen népszerű fagylaltozót üzemeltetett a családjával. Ment is a bolt vagy huszonöt évig, de aztán több fagyizó is nyílt a környéken, s már nem érte meg működtetni a sajátjukat.

Az édes italok ideje lejárt – mondja Lakatos Andrásné, a Fortuna presszó tulajdonosa. Fotó: Németh András Péter

Nem estek azonban kétségbe. Vagy harminc éve Ugornyán is vezetnek egy presszót, s hogy bezárták a nyíregyházit, minden energiájukat arra fordíthatják.

A masszív épület teraszáról lelátni a vízre, de áttekinthető onnan az egész üzleti negyed is. Az igazat megvallva, most nincs sok látnivaló rajta. A hatalmas betonplaccon elvétve látni embert – s ez nemcsak a forróság számlájára írható.

– A régi szép időkben húsznál is több üzlet működött itt, s mindenki megélt tisztességesen belőlük – magyarázza vendéglátónk. – Ma mindössze öt van, s nézzék meg, hány vendég üldögél az asztalok mellett.
Hat embert látunk, akik a szomszédos étteremben ebédelnek, a többiben nincs senki. Van időnk nézelődni, mert közben hozzánk vendégek érkeznek, s Lakatos Andrásnénak fogadnia kell őket. Megjelenik viszont a pultnál a férj is, s elkapva a tekintetünket, elmosolyodik.

– Az italkínálatot szemlélik? – kérdi. – Nemrég még tele voltunk mindenféle édes nyugati italokkal, azt itta boldog-boldogtalan. Most azonban csak a pálinka fogy. Még a nők is azt kérik inkább. Jó ízlésük van, mert kiváló pálinkáink vannak, kenterbe verik azokat az édes löttyöket.

A házigazda egyébként Vásárosnaményban nőtt fel, tehát itthon van. A presszójuk is az édesapja közreműködésével készült, aki megbecsült ácsmestere volt Beregnek. Ezt is megépítette rendesen, a legnagyobb árvizek se fognak ki rajta.
– Pedig higgyék el, vannak itt nagy vizek is. Megesik, hogy csak a tetőn tudunk bemászni az épületbe. De ha levonul az ár, mi kitakarítunk, s megy tovább az élet.

Az idei nyár minden eddigi szárazságon túltesz… Fotó: Németh András Péter

Odalent a strand is lassan kezd éledezni. Egyre többen lubickolnak a vízben, s fent, a nyaralók környékén is élénkül a mozgás. Mátészalka híres gyárának, a MOM-nak az üdülőházánál egy család pakolászik. Három felnőtt és két gyermek, Lőrinc Zoltán és családja Mátészalkáról. A fiatalabb férfit szólítjuk meg először. Ő is Zoltán, akárcsak az apja, de ő már nem Szalkán él, hanem Angliában. Tizenöt éve költöztek ki a ködös Albionba, de mint mondja, már érvényét vesztette a „ködös, nyirkos, esős” Anglia. Ott is betyármelegek újabban a nyarak, de az ottani vizekben nem olyan egyszerű a fürdőzés, mint nálunk.

– Csak nem a tiszai fürdőzések miatt jött haza a két gyerekkel? – kajánkodunk.

– Nem, dehogy! – nevet. – De ha már itthon vagyunk, úgy gondoltam, lehozom őket is Ugornyára, ahol amióta Angliában élünk, tizenöt éve, nem jártam egyszer sem.

– S mit lát? Változott valami azóta?

– Hát…, énszerintem semmi. Minden olyan szép, mint volt. Csak a homok ne lenne olyan forró!

Hozzászólások

Friss cikkek

Van is fürdő meg nincs is
Törekvő tervek
Ne akarjuk megúszni!
Megjelent a Szabad Föld legújabb száma
2022.09.30.
Templomrombolók kora
Tanultak és szülnének
Legszebb perceink
Az Állatorvostudományi Egyetem és a Rákvakcina BVM Kft. együttműködik egy új kutatás érdekében
Látásmódok találkozása
Hogyan lehet csatlakozni a Mediaworks Tehetséggondozó Programjához?
Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Program
2022.09.23.
Lúdas Matyi – fóliában
A Gymnema Sylvestre 6 lenyűgöző egészségügyi előnye
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.