Együtt a család

Az élelmet az anyaföld, a vizet a friss hegyi forrás adja. A gyerekek naphosszat mezítláb szaladgálnak a réten, fára másznak, megmártóznak a patakban. Így él a Rozgics család négy gyermekével Istenmezején, az erdő szélén.

LakóhelyemB.Pintér Dalma2020. 08. 12. szerda2020. 08. 12.
Együtt a család

Mosolyoghatott a Jóisten, amikor ezt a tájat teremtette. Az aprócska házak fölött örökzöld fenyvesek és égig nyújtózó gyertyánok takarják be a vadregényes hegyvonulatokat. A faluból földút vezet az erdő felé, ahol a Rozgics család jurtája áll.

– Mindig ilyen életre vágytunk – mondja Anita. – Paja, a férjem, aki eredeti szakmája szerint építészmérnök, önellátó gazdaságot akart létrehozni, jómagam marketinges lettem, de már kislányként is „remetének” készültem. Nyolc évvel ezelőtt Erdélyben, egy faültető önkéntes akción találkoztunk, szerelem volt első látásra.

Körülöttünk négy gyerek, a lányok a hajamat fonják, édesanyjuk pedig folytatja:

– Apácska Bugyin lakott Ferenc bácsival. Neki nincs senkije, mi gondoskodtunk róla. Ott kezdtük a közös életünket, a házhoz tartozó 1800 négyzetméteres területen kialakítottuk a kis gazdaságunkat, életterünket. Jöttek szép sorban a gyerekek: Bendegúz, Réka és Boróka. Elhatároztuk, hogy tovább lépünk, s ehhez helyet kerestünk.

Hogyan találtak rá Istenmezejére? Hirdetés útján. Kihasználatlan, bérbe vehető önkormányzati külterületet kerestek.

– Bogarászni kezdtük a térképet. Erdőre, mezőre vágytunk, ami az otthonunk lehetne. Harminchárom település közül Istenmezejéről érkezett a legvonzóbb válasz, mindjárt másnap, 2017 novemberében. Útra keltünk, hogy szemrevételezzük a helyet. Amikor a gyerekek meglátták, önfeledten sikítoztak: „Hurrá, az Isten mezején fogunk élni!” És mi tudtuk: megleltük az otthonunkat.

Gyere, kicsim, gyere… Fotó: B.Pintér Dalma

Addigi „életüket”, a szekrényeket, a fazekakat és az élelmet 2018. április 24-én, Szent György napján összepakolták, ekkor Anita már a szíve alatt hordozta a negyedik apróságot, a most kétéves Budát. Így költöztek el az Isten mezejére. Az eleje persze nem volt könnyű: jurtát építettek, kerítést csináltak, ültettek, vetettek, szabad tűzön főztek. Várták a babát, játszottak a gyerekekkel. Boldoggá tette őket a természet, az erdő, a táj csendje, békessége. És az, hogy naphosszat együtt vannak.

– Hogyan működik a háztartás az erdő szélén? – nézek a „jurtás­asszonyra”.

– Ferenc bácsinak vettünk egy házat a faluban – válaszol. – Ott tároljuk mi is az általunk megtermelt gabonát. A föld megadja az egész évre elegendő búzát és zöldséget. A kenyeret magam sütöm. Esténként a világossághoz elég a napelem és egy gyertya, odakint a derült éjszakákon a holdvilág, a csillagfény.

Közben Rozgics Pál is megérkezik a kertből, és Anyácskát gyengéden átölelve átveszi a szót:

– A jurta körül hétezer négyzetméter szántóterületünk, zöldségesünk, gyümölcsösünk van. Talajkímélő kertművelést folytatunk. Nem ássuk, nem szántjuk, nem forgatjuk, rotáljuk a földet. A két méter széles ágyások mulccsal vannak befedve, a saját birtokunkról lekaszált szénával. A táp­­anyag így nem mosódik ki a talajból, s kevesebbet kell öntöznünk. A földben élő rovarok, baktériumok egységes, harmonikus rendszert alkotnak a növényeinkkel, védelmet nyújtva nekik ezáltal.

A jurta egyszerű, otthonos és természetes. A csaknem hatvan négyzetméteren megvan minden, amit a család életéhez szükségesnek tartanak: csikókályha, fa konyhaszekrény, rolókkal lekerített fürdőszoba komposzt vécével, játszószoba, és egy dobogón elhelyezett hálórész. Amit látunk, annak nagy részét az apa készítette, ahogyan kint is sok mindent, beleértve a hintákat és a mászókát meg a többi gyermekjátékot.

Elballagunk a tiszta vízű forráshoz, amely innen száz méterre lehet, megállunk a patakparton. A gyerekek rohangálnak, fára másznak, fürdenek is egy jót, Bendegúz biciklire ül, teker mezítláb lelkesen.

Rozgics Pálnak és Anitának, mióta összekerültek, nincs munkahelyük – legalábbis a szó szoros értelmében. Helyette művelik a bérbe vett kéthektáros önkormányzati szántót, kaszálják és gondozzák az öt és fél hektárnyi rétet, legelőt, gyógynövényeket gyűjtenek, szappant főznek, közben tanítják a gyermekeiket. Magántanulóként Ceredre járnak iskolába, de sok mindent megtanulnak otthon.

A család nyílt napokat tart, melyekre sokan kíváncsiak. S nemrég megjelent Anita Családmesék egy jurtából című könyve: a szeretetteljes családi történeteiket gyűjti csokorba. Példát szeretnének mutatni azoknak, akik nem tudnak szabadulni a mindennapok taposómalmából. És együtt lenni a családjukkal, a gyermekeikkel. Nem másoktól várni, hogy neveljék őket, helyettük is. Álmaikban, melyek, ím, az Isten mezején valósággá válnak, a legfontosabb a szabadság, a szeretet és az együtt töltött idő.

Ezek is érdekelhetnek