Az iskolásokat nemcsak a sok tanulnivaló, hanem a táska súlya is húzza. A fejlődésben lévő gerincre vigyázni kell: nem tesz jót, ha helytelenül terhelik vagy ha túl sokat pakolnak rá. A gerinckímélő iskolatáskát meglehetősen borsos áron adják, de a gyerek egészségén nem szabad spórolni.

Ha a gerinc választhatna

Egy átlagos tanítási napra rengeteg holmit kell bepakolni az iskolatáskába: könyveket, füzeteket, jól feltöltött tolltartót és rajzeszközöket, s persze nem árt, ha az uzsonna és egy kis innivaló is belefér. A kisiskolás 5-6 kilós, esetenként még ennél is nehezebb pakkot cipel a hátán nap mint nap, nem mindegy hát, milyen az a táska.

Ma már szinte mindenütt kaphatók a gerincet kímélő hátrésszel ellátott, ergonomikus darabok, lehetőség szerint ezek közül válasszunk – tanácsolja dr. Moravcsik Bence Balázs ortopéd szakorvos, gerincgyógyász. Az ideális iskolatáskának a hátra simuló része és a vállpántja is párnázott, könnyű, légáteresztő, anyagában és formájában is van tartása.

A pántjai legalább 5 centiméter szélesek, béleltek, s a legjobb, ha még derékpánt is található rajtuk, mert ez is segíti a gerincet terhelő súlyok szimmetrikus eloszlását, a terhelés csökkentését. Mindez azért fontos a szakember szerint, mert ebben a korban a gerinc még porcos. Helytelen tartás, illetve táskaviselet esetén merevebbé válhat, gerincferdülés vagy korai porckopás is kialakulhat.

A vállpántokat gondosan állítsuk be, se túl magasan, se túl alacsonyan. A táska a vállvonalak és a lapocka, csípőlapát között helyezkedjen el. Oldaltáskát nem ajánlott viselniük a kisdiákoknak, mert az egy irányba húzza a gerincet, ahogyan a kétoldalas pántút sem szabad félvállra venni hasonló megfontolásból.

iskola, hátitáska, gereincvédelem,

Hátitáska esetén a 6-7 éves gyerekeknek az az ideális, ha a táska súlya telepakolva 2,5-3 kilogramm. Fotó: Németh András Péter

Érdemes odafigyelni a pakolási technikára is. A törzshöz közel, a háti merevített szakaszhoz legközelebb kerüljenek a nehezebb tankönyvek, a könnyűek pedig inkább a táska elejéhez. Egy minisztériumi ajánlás szerint az iskolatáska a gyermek súlyának legfeljebb 10 százalékát érheti el, ami egy 25-30 kilós kisdiák esetében 2,5-3 kg lehetne, persze minden szükségessel megpakolva.

Ezt gyakorlatilag lehetetlen megvalósítani, ezért az ortopédorvos azt javasolja, hogy segítsünk a gyerekeknek: amikor csak tehetik, a szülők tehermentesítsék őket, vegyék át tőlük a nehéz táskát. Az ideális azonban az lenne, ha a felszerelés egy része az iskolában maradhatna, s csak a legszükségesebb dolgokat vinnék haza tanítás után.

A gyerekek edzettségi állapota sajnos romlik, sokat ülnek egy helyben, a szabadidejük jó részét gyakran számítógépezéssel, mobilozással töltik. Egyre görnyedtebbek, ez pedig hátrányosan hat a gerincfejlődésükre – figyelmeztet Moravcsik doktor, aki a megfelelő táska kiválasztása mellett a mindennapos mozgást és az edzettséget is fontosnak tartja.

Töltsenek minél több időt a szabad levegőn, sportoljanak az iskolán kívül is – így elérhető, hogy egészséges háttal és jó állapotban levő gerinccel kerüljenek ki az iskolapadból.

Kerekeken guruló

Kisiskolások számára jó választás lehet a gurulós táska, mert tehermentesíti a gerincet, és lényegében mindegy, hogy melyik kezével húzza. Fontos azonban, hogy ez is könnyű legyen, hiszen olykor azért meg kell emelni, például ha a kis gazdája fel akarja cipelni a lépcsőn. Vásárláskor érdemes kipróbálni, hogy mennyire egyszerű húzni, és milyen strapabíró a kereke.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.